Otthon

Törvénnyel száműznék a nejlonzacskókat

A boltokban csak papírzacskót kaphatnak a vásárlók.

Kalifornia lehet az első amerikai állam, amely teljesen száműzi az egyszer használatos műanyagszatyrokat, amennyiben Jerry Brown kormányzó is áldását adja a törvényjavaslatra. A törvényhozók már múlt pénteken elfogadták a javaslatot, amelynek hatályba lépéséhez már csak a kormányzó aláírására van szükség. Brownnak szeptember végéig van ideje dönteni.

A kaliforniai törvény értelmében az egyszer használatos nejlonszatyrok 2015. július 1-jétől eltűnnek az élelmiszerboltokból és a gyógyszertárakból, majd kereken egy évre rá a kis- és italboltokból is száműzik őket.

A törvény ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a boltok 10 centért árusítsanak papírzacskót vagy újrafelhasználhatót. Ehhez hasonló korlátozásokat már több városban bevezettek, köztük Los Angelesben és San Franciscóban is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top