Otthon

20 tuti ötlet kicsi gyerekszobára

A gyerekszoba berendezése mindig nagy fejtörést okoz. Elég hozzá egy gyerek is, hogy hónapokat tűnődjünk rajta, milyen stílus, design kell nekünk, mit hova rakjunk, hogyan tároljuk a játékait. Ha pedig 2, 3 – vagy esetemben 5 – gyerekről van szó, akkor aztán főhet a fejünk, hogy milyen legyen az a gyerekszoba.

A mi házunk táján hamarosan öt gyereknek kell valamilyen módon helyet biztosítanunk, köztük egy újszülöttnek is decembertől. Eddig két gyerek volt két gyerekszobára, így ez jelentős és drasztikus számnövekedésnek minősül, amivel még nem tudom, hogyan bánik el a 2×11 négyzetméter, ami a rendelkezésünkre áll. Megszállottan túrom a netet ötletek után, hogy mások hogy csinálják, hogyan altatnak több gyereket is kisebb helyen, miközben marad hely a játékoknak, könyveknek, tanulós eszközöknek is. És még esetleg meg is tudnak utána mozdulni a szobában.

A feladat nem egyszerű, a határidő közeleg, a kreativitás szárnyal. Hogyan alakítsuk úgy a teret, hogy ne nyomja agyon a sok ágy és szekrény a szobát? Egy vagy két szobában altassuk őket? Vagy a kicsinek inkább menjen külön szoba, mert akkor nem zavarja éjjel a nagyokat? A játékospolcot mivel helyettesítsük? Hova kerüljenek az íróasztalok? És így tovább, a végtelenségig sorolhatók lennének az átgondolandó kérdések.

A galériában lévő 20 gyerekszoba-variációt ezért gyűjtöttem, ezek inspirálnak, ilyen elrendezéseken gondolkodom. Vagyis inkább álmodozom, hogy valamelyiket bárcsak meg tudnám valósítani.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top