Otthon

10 tipp, hogyan legyen nagy az a kicsi hálószoba!

Inspirációs kis színes következik: avagy mihez kezdj a hálószobáddal, ha az éppenséggel nem egy fél lakásnyi méretű?

A címben kicsi hálószobát írtam, de azért ha jól megnézitek a képeket, akkor a kicsi fogalma máshol kezdődik. Ezek szerintem egészen viselhető méretű hálók, főleg a sajátom után, ami konkrétan 5 – azaz öt – négyzetméter, pontosan 250×250 centiméter. Abban aztán tényleg nem fér el semmi, csak egy ágy és a fejünk fölött a könyvespolc, így is oldalazva kell szinte megközelíteni a fekhelyünket. Kíváncsi lennék, hogy egy ekkora szobára mit mondana egy lakberendező, hogyan nagyítaná benne a teret. Esetleg ha leveszem a szemüvegem, talán nagyobbnak látszik a kontúrveszteség miatt.

De ne kalandozzak el az én minihálómhoz, az itt látható ötletek igenis inspirálóak, és örülünk neki, hogy valaki erre is gondolt, hogy nem mindenkinek van húsz négyzetmétere arra, hogy álomra hajtsa a fejét. Talán nincs is szükség nagy hodályokra, ha csak aludni akarunk abban a szobában, de kétségtelen, hogy jobban esik az alvás, ha a tér körülöttünk nem éreződik kicsinek és nyomasztónak.

Ahhoz, hogy a relatíve kicsi hálók ne nyomjanak össze, csupán a dekoráción kell kicsit változtatni, színekkel és textilekkel játszani, világossá és légiessé tenni. Legyen funkcionális és praktikus, mindehhez pedig szépséges és idegsimító, relaxálós hely is. Mindenre találtok ötletet, ellesni való praktikát a képek között.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top