Otthon

Hibás az eladásra kínált hajszárítók kétharmada

Az elmúlt egy évben ellenőrzött hajszárítók kétharmadánál súlyos hibát talált a fogyasztóvédelem. A nem megfelelő termékeket kivonják a forgalomból.

A laboratóriumi vizsgálatok során tízféle termékből 7 bizonyult balesetveszélyesnek. A nem megfelelő védelem miatt a készülékek egy részénél a burkolat meglágyulva deformálódott, kigyulladt, és sok esetben csak poroltóval lehetett megelőzni, hogy sűrű, mérgező füst közepette elégjen. A kritikus készülékek sürgősen lekerülnek az üzletek polcairól, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ugyanis elrendelte, hogy a nem biztonságos hajszárítókat vonják ki a forgalomból.

A tesztek során sok készülék esetében gyenge hővédelmet tapasztaltak, illetve voltak olyan hajszárítók is, amelyekbe egyáltalán nem építettek be erre szolgáló alkatrészeket. Ezért ezeknek a burkolata a túlzott hő hatására könnyen deformálódik, elolvad, sőt meg is gyulladhat.

Sok esetben az elektromos vezetékezés és a szerkezeti kialakítás is eltért a jogszabályokban előírtaktól, és olyan hajszárító is fennakadt a rostán, amely a feltüntetett 1800 wattos teljesítménynek még a felét sem produkálta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top