Otthon

Jótékonyságból vetkőztek a női tűzoltók

A fotózáson igyekeztek megőrizni a méltóságukat, hiszen továbbra is tűzoltóként akarnak dolgozni.

A dél-yorkshire-i tűzoltóság hét női tagja állt modellt egy szexi falinaptárhoz, melynek értékesítéséből a rákkutatást, illetve a tűzoltóság jótékonysági alapját támogatják.

A képek a parancsnok engedélyével a helyi tűzoltóállomáson készültek. A 23 és 54 év közötti hölgyek tűzoltóruhában és melltartóban pózoltak a tűzoltóautókkal, tömlőkkel és létrákkal. A naptár megvalósulását a párjaik és a férfi kollégáik is támogatták, hisz az nemes célt szolgál.

Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk

 

A tűzoltónők egy brit lapnak nyilatkozva bevallották, hogy kissé zavarban voltak a fotózáson, hiszen korábban még egyikük sem modellkedett. „A lehető legtöbb pénzt akartuk összegyűjteni, ugyanakkor a méltóságunkat is meg kellett őriznünk, hiszen ezek után is jönnünk kell dolgozni” – fogalmazott a naptár egyik szereplője.

Ki legyen Aranyanyu? Ismerd meg a 12 döntőst, és dönts Te, hogy kik kapják 2012-ben a Richter Aranyanyu Díjat és az elismeréssel járó 200 ezer forintot!

 

A naptárat 6 fontért árusítják az egyik nemzetközi internetes áruházban. A tűzoltók remélik, hogy annyira sikeres lesz, hogy az elkövetkezendő években sorozat lehet belőle. Ők szívesen levetkőznek jövőre is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top