Otthon

Másodszor nyert a lottón a 91 éves nagyi

Hosszú élete alatt korábban sohasem nyert, most viszont három hónapon belül kétszer megütötte a főnyereményt, így milliomos lett egy amerikai nagymama.

Talán a legszerencsésebb nagymama a földön a 91 éves Lena Eaton, aki három hónap leforgása alatt kétszer is nyert a lottón. Egy a kilenc millióhoz – ekkora esélye volt a 70 millió forintos (pontosabban 300 ezer dolláros) főnyereményre. Bár augusztusban már rátalált a szerencse, ennek ellenére nem hagyta abba a lottózást.

forrás: Abc News
Forrás: Abc News

Novemberben egy kaparós sorsjegyet vett 5 dollárért, ami jó befektetésnek bizonyult, mert nyert rajta megint, ezúttal 100 ezer dollárt, nagyjából 20 millió forintot. Annak az esélye pedig, hogy valaki kétszer egymás után nyerjen szerencsejátékon, egy a 6 ezer milliárdhoz, ami hihetetlenül  iciripiciri esélyt jelent.

A szerencsés nagymama a nyereményekből új fürdőszobát csináltatott, kicseréltette az ablakokat a házán, majd elutazott a gyerekeihez, és közölte, hogy lottómilliomos lett. „Annyira boldog vagyok, hogy segíthetek a gyerekeimnek” – mondta elégedetten a 91 éves nő, akinek egyébként 20 unokája is van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top