Otthon

Pattinson közelébe költözik Kristen Stewart

Békülésük után még nem élnek újra együtt. De már majdnem.

Bár múlt hónapban még úgy volt, hogy a csalfa Kristen Stewart válófélben lévő édesanyjával költözik össze egy malibui villában, azóta változott a helyzet. A színésznő ugyanis időközben újra összejött korábbi párjával, Robert Pattinsonnal. Igaz, arra, hogy megint össze is bútorozzanak, még nem látják elérkezettnek az időt.

A ház az úszómedence felől
A ház az úszómedence felől

 

Éppen ezért Kristen szerelme Los Angeles-i otthonától alig 5 percnyi távolságra vásárolt magának házat 2,2 millió dollárért, azaz nagyjából 470 millió forintért.

Az étkező
Az étkező

 

Az 1957-ben épült, 282 négyzetméteres házban négy hálószoba és fürdőszoba, kandallós nappali, tágas konyha, étkező, több terasz, fürdő- és úszómedence is található.

Az egyik hálószoba
Az egyik hálószoba

 

Ha a pár úgy dönt, hogy újra egy fedél alatt akarnak élni, akár ebben a házban is megtehetik, egész biztosan el fognak férni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top