Otthon

Szenzáció: sikerült a kihalófélben lévő faj szaporítása

A világon először sikerült mesterséges körülmények között szaporítani a világ legritkább teknősbékafaját a bécsi Schönbrunn állatkertben.

A  Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a kihalófélben lévő állatok (Critically Endangered) kategóriájába tartozó Batagur teknősök két fiatal példánya május elején bújt ki a tojásból az állatkertben – közölte az intézmény kedden.

Az akár hatvan centiméterre is megnövő, szürkésbarna vízi teknősökből jelenleg mindössze húsz példány él a Földön, ebből hat Schönbrunnban.

Foto: Norbert Potensky
Foto: Norbert Potensky

Az elmúlt évszázadban az állatok még honosak voltak Délkelet-India, Banglades és Mianmar folyóiban. De mivel húsuk és tojásuk gasztronómiai különlegességnek számít, a Batagur teknősök (Batagur baska) mára szinte teljesen kihaltak.

A tenyésztés sikere Reiner és Peter Praschag grazi teknősbéka-kutatók mellett egy tudósokból, zoológusokból, állatorvosokból és gondozókból álló csoportnak köszönhető. Áprilisban négy teknősbékát – köztük két vemhes nőstényt – adtak át a bécsi állatkertnek. A csapat legfontosabb feladata az volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legoptimálisabb körülményeket teremtsék meg a teknősök számára, a nőstényeket tojásrakásra ösztönözzék és a következő hetekben folyamatos megfigyelés alatt tartsák. A fiatal állatok ősztől láthatóak az állatkert akváriumházában.

Az állatkert honlapja: www.zoovienna.at »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top