nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Otthon
Virágszimbolika kezdőknek – titkos üzenetek

Virágszimbolika kezdőknek – titkos üzenetek

A virág sok mindent elárulhat arról, akitől ajándékba kapjuk. A virágszimbolika az idők kezdete óta létezik, a színes, illatos növények nyelvén számtalan üzenetet közölhetnek velünk.
Avatar
NLCafé
f Ajánlom

Milyen, aki adja?

Manapság kevésbé szigorú szabályok jellemzik a virágvásárlást, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Vannak olyan szokások, amelyek mára már teljesen elavultak. Nem szabad tehát messzemenő következtetéseket levonni abból, ha egy férfi nem páratlan számú virágból összeállított csokorral lep meg bennünket. Annak ellenére, hogy ez egykor a szeretők közötti kapcsolat jele volt, ma már semmilyen jelentősége nincs. Kedvesünk éppúgy meglephet minket páratlan számú virágszállal, mint az egyik kollégánk. A virágok szimbolikája azonban nem tűnt el teljesen, sok virágárus és virágkötő jól ismeri a leggyakoribb virágok jelentését. S ha a férfi elárulja nekik ajándékozása célját, akkor üzenetének megfelelő virágcsokrot készítenek neki.

 

Szeret, nem szeret? Szeret!

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen a férfi jelleme és mik a szándékai, kitűnő alkalom a nyomozásra, amikor virágcsokrot vagy egy szál virágot kapunk tőle. Mit is árulnak el a virágok és az apropó, amelynek kapcsán átadja nekünk? Érdekes kis játék, érdemes elgondolkodni rajta!

1. Virág, csak úgy

Ha nem kifejezetten születésnapra, névnapra vagy nőnapra kapunk virágot, tekinthetjük félsikernek, hiszen feltétlenül úriemberre vall a gesztus. Azok a férfiak, akik szívesen ajándékoznak virágot minden ok nélkül, figyelmesek, és valószínűleg nem baráti kapcsolatot szeretnének kialakítani velünk.

2. Kedvenc virágunk

Ha egy bűbájos férfi kedvenc virágunkkal lep meg minket, anélkül, hogy erről már konkrétan lett volna szó, igen komoly szándékot mutat a csokor. Ha csak egyszerűen tudja, hogy melyik szín vagy virágfajta a kedvencünk, biztosan a kedvünkben akar járni.

3. Művirág

A művirág nem vall túl jó ízlésre. Lehet, hogy a vágott növény hamar elhal, ám az örökké tartó virág láttán lehetséges, hogy a mi szerelmünk sem lesz oly tartós.

4. Virág selyempapírban

Ha a férfi elfelejti kihámozni a virágot a hangulatromboló, seszínű selyempapírból, nem valószínű, hogy kifinomult, udvarias jellem. Az, hogy a környéken nem talált egy szemetest sem, nem bizonyul jó kifogásnak.

5. Virágtenger

Ha annyi virágot kapunk, hogy mozdulni sem lehet tőle a lakásban, az valami gyanús ügyet sejtet. Érdemes elgondolkodni, nem lépett-e félre. Végül is miért kell tíz csokornak egyetlen szál, igaz szerelmet szimbolizáló vörös rózsát helyettesítenie?

6. Cserepes

Ha a virág cserepes, valószínűleg újító, izgalmas személyiséggel van dolgunk, aki nem szereti a „vágott virág” hagyományát. Az is lehet, hogy szeretné, ha hosszan emlékeznénk rá.

7. Luxusvirág

Ha drága, exkluzív virág formájában jelenik meg az üzenet, alighanem a következő variációk valamelyikére gondolhatunk: „Ezt a drága virágot is megadom Neked, mert Te felbecsülhetetlen értékű vagy számomra”, vagy „legközelebb is drága ajándékot kapsz, hiszen a pénzemmel bárkit leveszek a lábáról”.

8. Virág helyett valami más

Ha valamely alkalomra nem kapunk virágot, de valami kedves apróság helyettesíti, ne szomorkodjunk, de azért diszkréten figyelmeztessük kedvesünket, hogy a virág mindenképpen alapvető ajándék egy hölgy számára legalább egy-két alkalommal egy évben.

+1 Végül a legfontosabb alapszabály: akármilyen virágot is kapunk, szerethető a férfi, ha eltalálta ízlésünket!

Virágok és üzenetek
Vörös rózsa Az örök klasszikus, a szerelem és a szenvedély szimbóluma. Ha ezt a virágot kapjuk valakitől, biztosak lehetünk abban, hogy igen vonzónak talál minket!
Sárga rózsa A barátság, a vidámság jelképe. Aki sárga rózsát ad, valószínűleg kedvel minket, de semmiképpen se számítsuk komoly vonzalomra, szerelemre. Ez a szín a vörös rózsa „barátoknak szóló” alternatívája.
Szegfű Tradicionális, kissé unalmas virág. Ajándékozója valószínűleg konzervatív, nem igazán újító jellem.
Orchidea Az egyik legexkluzívabb virág. Ezt az egzotikus növényt olyan valaki adja, aki mindenképpen a kedvünkben akar járni.
Orgona Ezt az illatos virágot inkább egy „spontán leszakítás” alkalmával megfelelő odaadni, mint valamely ünnepre. Az anyák napja szimbóluma, nem a szenvedélyes kapcsolaté.
Nefelejcs Kedves kis csokor, a nevében hordozza üzenetét: „Soha ne felejts el!”
Fehér liliom Tiszta, nem tolakodó szándékok leleplezője.
Krizantém Nem túl ízléses ajándék, mert „temetői virágként” is ismerik. Talán örökre eltemethetjük a kapcsolatot, kivéve, ha a lakásunkban is szeretjük ezt a növényt!
Gyöngyvirág Szerény, őszinte szeretet vagy szerelem jelképe lehet.
Tulipán A vörös a lángoló érzelmek jelképe, a tarka tulipáncsokor csodálatot mutat. A sárga tulipán a tisztelet és a hódolat jele.
Nárcisz „Szeretlek” helyett is csodálatos, de pusztán azt is üzenheti: „Legyen egy vidám napod!”

Forrás: Meglepetés

Virág.lap.hu
Virágterápia.lap.hu
Virágkötészet.lap.hu

 

Civil Díj 2019 Bakonyi csillagászok, szívószál-mentesítés, női kőművesek, kórházakban tanító tinik, focisták a gyerekekért, vonatot előző csiga… neked melyik a legszimpatikusabb civil akció? Ki a legjobb azok közül, akik végre tesznek másokért és egy élhetőbb világért? Te melyik szervezetnek adnád a közönségdíjat?


Szavazok!

Megosztás Facebookon