Otthon

Passzív ház a Pilisben

Egyedülálló összefogás eredményeként épült az a környezetbarát passzív ház, melyet a Mihály György által jegyzett „Fészekrakók” címû film mutat be.

A ház építése során a szórakoztató-ismeretterjesztő filmben olyan modern környezetbarát technológiákat és ötleteket ismerhetnek meg a nézők, melyek nem csupán Földünket, szűkebb környezetünket, de az egyre dráguló energiaárak mellett pénztárcánkat, épülő otthonunk értékállóságát is védik.

Mihály György producer régi álmát valósította meg, mikor a Pilisbe költözve olyan házat és filmet alkotott, melynek révén megmutatja: a gazdaságos építkezés, a környezet védelme és az energiatakarékosság együtt él csodálatos, lakható, egészséges és pénztárcánk számára is elfogadható lakásmegoldásokban.











Épült egy ház

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén álló passzív ház tervezése és építése során a legfőbb cél az olcsó, energiatakarékos üzemeltetés és a környezet védelme volt.

Az eredmény egy olyan ház, ahol minden kicsit más, mint az eddig megszokott.
Elérhető alternatíva lett, hogy nem kell aktív fűtésrendszer, hogy a szellőzőrendszer folyamatosan friss levegőt biztosít, így sosincs por, télen-nyáron jó a klíma, s az – egyre gyakoribb – allergiás tünetek is enyhülnek.

E ház ablakai télen beengedik és benn tartják a nap melegét, nyáron viszont védenek a meleg ellen, de mindig kinn rekesztik a káros sugarakat. A család használati melegvizét a Föld energiája adja. Nem szükséges sem csatorna, sem pedig emésztőgödör, a lakók takarékoskodnak a vízzel: a vegyszerekkel telített szennyvizet megtisztítják, az így nyert „szürke víz” pedig, az esővízzel együtt újra bekerül a ház vízháztartásának körforgásába, részben pedig a növényzet gyökérzónás öntözésére használják.











Készült egy film

Az építkezés másfél évét folyamatosan rögzítő képanyagból egy műfajában és jellegében egyedülálló szórakoztató-ismeretterjesztő film született, amely megjelenése pillanatában aktuálisabb, mint az első képkockák rögzítésekor bárki gondolta volna.





A producer

Mihály György
az ELTE Bölcsészettudományi Karán, valamint a Heidelbergi Egyetemen tanult 1970-1976 között. Magyar anyanyelve mellett angolul, németül és oroszul beszél folyékonyan.
A hetvenes évek elején turnészervezőként, rock-managerként kezd dolgozni, (Generál, Apostol, Bódy Magdi, KFT.,) esetenként bekapcsolódva a filmgyártásba és az elektronikus újságírásba is.
1979-1986-ig Svájcban él és más európai országokban is dolgozik szabadúszó filmesként / televíziósként.
1986-1988 között a brit Multimedia Organization (Europe) Ltd film és televíziós ügyek igazgatója. Producerként számos koncertfilmet készít többek között a Queen, Julio Iglesias illetve a Scorpions főszereplésével.
1988-ban Gárdos Istvánnal és Andy Vajnával megalapítja az InterComot, Magyarország legnagyobb filmforgalmazó és mozis cégét (Hollywood Multiplex), amit társtulajdonosként 1997-ig vezet.
1999-ben megalapítja a Smart Research Institute piackutató céget.
Beindítja az Ariel International Kft-t, amely filmgyártással és -forgalmazással, valamint az új média kutatásával és internetes fejlesztéssel is foglalkozik.
Megalapításától 1997-ig a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének elnöke, és a Magyar Videó Kiadók Egyesületének elnökségi tagja.
Az ASVA Audiovizuális Szerzői Jogokat Védő Közcélú Alapítvány elnöke.
Mihály Magyarország szórakoztató iparának Hollywoodban és az Európai Unióban egyaránt elismert vezető egyénisége.






Producer: Mihály György 
Vágó: Mógor Ágnes és Juhász Katalin
Szerkesztő: Somogyi Dóra
Rendező – Operatőr: Dobóczi Balázs
www.feszekrakok.hu

A klímaváltozás riasztóan szaporodó jelei, a hihetetlen tempóban emelkedő energiaárak, a közeljövőben bevezetésre kerülő energiatanúsítvány hírei mind összecsengnek a film legfontosabb üzenetével: amikor házat, otthont építünk magunknak és családunknak érdemes és fontos a megszokottól eltérő utakat keresni.


A házba beépített környezetbarát anyagok, technológiák

Passzív ház – olyan jó a hőszigetelése, hogy elvben nem igényel aktív fűtést – takarékoskodnak az energiával.

Nincs kémény, nincs károsanyag-kibocsátás.

Komfort szellőzés – állandó légcsere, 2 db icipici, 70 wattos motor segítségével, mindig jó a levegő, nem hűl a ház, mert nem kell télen (sem) kinyitni az ablakot, nincs penész, ha egy spéci szűrőt helyeznek el a rendszerben, a bentlakó allergiája, asztmája tünetmentessé válhat.

A három rétegű, különleges hőszigetelésű ablaktáblákon lévő speciális napszűrő fólia megakadályozza a nap káros sugarainak behatolását a ház belsejébe.

Geotermikus hőszivattyú gyártja a melegvizet és táplálja a tartalékfűtést – károsanyag-kibocsátás nélkül, 1 kw elektromos energia kb. 5 kw meleget állít elő! (A tartalékfűtés, ha mégis bekapcsolnánk, viszont fal – illetve mennyezetfűtés, mindkettő ún. sugárzó hőt ad le, ami az élő tűzhöz, kályhához hasonló, barátságos, egészséges meleg, szemben a padló és radiátorors fűtéssel).

Nagy kánikulában a geotermikus hőszivattyú működését megfordíthatják, és a fal – illetve mennyezetfűtésben keringetett víz segítségével a hagyományos klíma költségének töredékéért kihűti a házat (valószínűleg nincs rá szükség, mert a parasztházaknál ismert „hidegpadlás” nem engedi  felmelegedni az épületet)


A konyha két módon is foglalkozik a hulladék szelektálásával: a konyhabútorban egy 4 vödrös „Sorter” van (Franke) amibe jól lehet a (náluk egyébként igen kevés) kommunális hulladékon kívül a faluban működő szelektív hulladékgyűjtő számára üveget, papírt, fémdobozokat és ugyanoda tetrapack dobozokat valamint pe üdítősüvegeket gyűjteni.
Komposztálnak, a komposztot a konyhapultba beépített hengeres tárolóban (szintén Franke) gyűjtik (például a meghámozott krumpli héját egyből a pultról a komposztgyűjtőbe söprik). A végeredmény az, hogy a legkisebb kuka, ami létezik, minden hétfőn félig üresen várja a szemétszállítókat…

A passzív ház lakója eszközválasztásaiban is energiatudatos: a konyha elekltromos gépei mind az „A” energiakategória képviselői, azaz igen kevés elektromos áramot fogyasztanak (például a gőzös sütő jóval kevesebbet fogyaszt, mint egy átlag hajszárító…)

A háznak két külön szennyvízcsatornája van. A fekáliás + konyha + mosógépből származó megy a biológiai szennyvíztisztítóba, a mosdásra felhasznált víz egy Pontos nevű  gépben  összegyűlik, ez megszűri, csírátlanítja, megtisztítja, és visszaszivattyúzza a wc tartályba és a mosógéphez. Ezzel a ház vezetékes vízfelhasználását lefelezi!

Esővízhasznosítás – egy ciszternában felfogják a megszűrt esővizet, amit egy speciális Grundfos készülék bevisz a házba, és a Pontosnak hiányzó mennyiséget pótolja. Ugyanezzel a vízzel majd locsolnak, mosnak autót, kerti bútort, stb.

Biológiai szennyvíztisztító bontja le baktériumok segítségével a szennyvizet. Az így nyert tápanyagban igen gazdag szürke vizet a kertben elszikkasztják, gyökérzónás öntözésre használják, kettős eredménnyel: nem terhelik a mérhetetlenül drága, alacsony hatékonyságú szennyvízhálózatot és a „terméket” befogadó folyókat, és a víz oda megy vissza, ahol szükség van rá, azaz a tápanyagban gazdag vízzel táplálják a kert fáit, a termesztett növényeket.





A házon speciális, újrahasznosított PVC-ből készült vízszigetelés van, ami tökéletesen megvéd a hegyről lezúduló esővíztől, és mellesleg kiszűri a talajból a sok helyütt a házakba áramló rákkeltő Radon sugarakat.

Tömör gipsz válaszfalak, gipszvakolat, gipszesztrich, gipszbeton lépcső – a gipsz környezetbarát anyag, amely kiegyensúlyozza a ház páraháztartását.

Bio falfesték – semmilyen káros anyag kibocsájtás nincs.

Antibakteriális festék – ha a nap rásüt, elpusztítja a falfelületen megtelepedő baktériumokat.

Egy nanotechnológiás vízkezelő eszköz megakadályozza a vízkő lerakódását a vezetékekben és a vízháztartás készülékeiben.

A fafödémet felülről egy különlegesen hatékony, újrahasznosított újságpapírból készült, speciális, önterülő, rostos anyaggal hőszigetelték.

Energiatakarékos fényforrások (LED is) megtakarítják a hagyományos fényforrás energiaköltségének 80 – a LED esetében több, mint 99 – %-át).

Fa, parafa, szizál, tengeri fű, kókuszrost padlóburkolatok – a fa kivételével mind termesztett és igen gyorsan reprodukálódó – természetes – anyagok, nem tartalmaznak műanyagot, ragasztót, mérgeket…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top