Otthon

Lakásból otthont, az elsõt!

Azt gondoltuk, végre lesz egy hely, ahol közösen élhetünk. Nem kellett túl nagy, a kicsi is jó nekünk. Találtunk is egyet. Zöldellõ lombok, tücsökciripelés és babakocsit tologató kismamák között. Nyugalom és béke, ami az otthonunk lesz!





Budapest egyik kertvárosi részében, magából régies szellemet árasztó házikók között. Konkrét és pontos elképzelésünk nem volt róla, milyennek is kell lennie, egyikünk sem látott lelki szemeivel füstölőtől átsejlő baldachinos ágyat arannyal hímzett díszpárnák között, sem faragott-puccos gardróbszekrényt vagy mediterrán-provance-i enteriőrt. Annyit tudtunk, illetve képzeltünk csak el, hogy nekünk ott majd biztos nagyon jó lesz. Éppen ezért igen nehéz is volt a lakásra akadás és a beköltözés közötti időszakot átvészelni a nagy várakozásban. Annyit akartunk, hogy legyen olyan vidám és színes, mint mi, hogy éppen annyira legyen modern vagy konzervatív, mint mi magunk vagyunk, s mindenekelőtt legyen minél tágasabb a belső tér.





Falveréssel kezdődött

Ez pediglen egy ilyen kis lakás esetében (negyvenegynéhány négyzetméterről és két szobáról van szó) nem oly egyszerű. Ide-oda tologatni nem lehet csak úgy a falakat. Hiába képzeltük el, hogy így egybenyitás meg úgy. Hiába voltak lelkesek a munkásemberek és verték a falat, szedték a téglát… jött a statikus, óbégatni kezdett, s azonnal megparancsolta a visszafalazást. Félő volt ugyanis, hogy főfalról lévén szó, még a végén a felső szomszéddal is sikerül egybenyitni a lakást. Aztán kicsit máshol, kicsit kisebb átjárót sikerült készíteni, de utólag mondom, még jobb is ez így.
Szóval az első néhány hétben szomorúan szemléltem, ahogy egyre rosszabb és rosszabb állapotba kerül a kis lakás, térdig álltak az emberek a csempében, vakolatban odabent, úgyhogy elég valószerűtlennek tűnt, hogy ebből valaha otthon is lesz.






A választás nehézségei

Azt gondoltuk, gyerekjáték lesz kiválasztani a burkolólapokat, a falak színeit, a bútorokat, a parkettapácot, a kilincseket, szanitereket, de bizony nem volt egyszerű. Szerencsére volt néhány sarokpont, amihez ragaszkodtunk (például a mozaik a fürdőszobába, vagy a piros csempe a konyhába), s ehhez alakítottuk a többit. Látszólag borzasztó drága holmikról van szó, pedig nem.
A fürdőszoba színét illetően volt köztünk némi nézetkülönbség, mert én nem szeretem a kéket, a párom pedig előszeretettel mutogatta nekem a kék különböző árnyalataiban virító mozaikcsempéket, állítva róluk, hogy zöldek. Végül fifikásan – természetesen mindennemű zsaroló felhang nélkül – azt mondtam, döntse el ő, de legyen




annak tudatában, hogy nem szeretem a kéket… Így végül sikerült találni egy nagyon csinos fehér, világos és sötétzöld mozaikkeveréket, ami most nagyon szépen mutat a falon… Akik azt gondolják, a mozaik szörnyen drága, azoknak igazuk van. De némi utánajárással egy középkategóriájú burkolólap árában meg lehet találni – persze előre gyártottat, s nem egyedi keverést, meg nem gyöngyházasat vagy aranyszálasat, meg nem kőből, és nem csilli-villit, de szépet.
A másik különlegesség a padlólap. A kedvesem és közte első látásra szenvedélyes szerelem lobbant, s én csupán annyit tehettem, hogy meghajolok e nemes érzelem előtt, s rábólintok. Mert egy dióhoz



közelálló színű
, fa hatású lapról van szó, ami valóban annyira cseles, hogy sokáig magam is azt gondoltam, tényleg fából van. Még a szú nyomai és a fa mintái is benne vannak. Ma már csak a vendégek ámulnak, s nemigen hiszik, hogy nem valódi fán lépkednek. Természetesen ez a burkolólap is igen magas árat kóstál, ami viszont a mi előszobánk és konyhánk ékessége, bizony csupán harmadosztályú. Ami a néhány repedt darabon kívül (amit pedig fel lehetett használni a szegélyhez) egyáltalán nem különbözik az első osztályú árutól, leszámítva azt az egészen hangyányi eltérést, hogy ez harmadannyiba is kerül.






Lassan, de biztosan


A bútorok egységessége annak köszönhető, hogy barátaink révén ráakadtunk egy aranykezű vidéki asztalosra, aki az átlagnál jóval olcsóbban, ámde szebben és pontosabban is dolgozik. Olyannyira megbíztunk benne, néhány dolgot ő választott ki és döntött el helyettünk.
A felújítás azonban csak addig zajlott nagyon gyorsan, amíg a bontásról és szét- illetve leverésről volt szó, az építkezés ugyanis valamilyen oknál fogva a kivitelező embereinek némileg rosszabbul, és jóval lassabban sikerült. Nyaralásunk alatt természetesen egyetlen darab csempe sem került a falra, egyetlen ablakról-ajtóról sem égették le a fehér zománcfestéket. Hol ez hiányzott, hol az, hol ezzel nem végeztek, hol azzal, így tartott végül a négyhetesre beígért felújítás közel tizenegy hétig.







Régen …
Persze ne higgyétek, hogy amikor végre beköltözhettünk, hálásan átvettük a kulcsot a kivitelezőtől és megilletődött mosollyal beléptünk az otthonunkba, nem. Már odahurcolkodtunk, mikor kiderült, nincs melegvíz, mert az aznap befejezett fürdőszobai álmennyezet felett futó fűtéscső valószínűleg nem jól illeszkedik, ezért a kombicirkó folyton leáll. Nosza, bontsuk a falat újfent! Ekkor azonban láthatóvá vált, hogy a csövek összerakását kis mértékben sem szakszerűen hajtották végre, ugyanis hiányzott a felfüggesztés. A mesteremberek oly módon tartották helyénvalónak összetákolni a rendszert, hogy a kerti előtetőre illő cseréppel támasztották alá, aminek az lett a következménye, hogy némi kisujjal történő megböködés eredményeképpen a csövek hanyagul, ámde azonnal szétestek. Aztán amikor végre lett melegvíz, s





… és amikor
először zuhanyozhattunk, azt is konstatálnunk kellett, hogy a víz az épített zuhanytálcában a lefolyó helyett a fal felé csordogál…így ismételten hívni kellett egy valódi mesterembert, hogy rakja újra az egészet, addig pedig fürdés után – erőszakos elterelést követve el ezzel – lábunkkal sepergettük a vizet a megfelelő irányba.

De azóta jó. Nagyon jó. Mert megszületett első színes otthonunk, ahol a fiatalos megoldások és a régi ház patinája – szerintünk – jól megfér együtt. Ez a lakás nem akar divatos lenni, nem követ egyetlen lakberendezési stílust sem, egyszerűen olyan, mint mi. Tükörképünkké tettük, s visszahat ránk. És minden korábbi nehézségért, várakozásért, idegeskedésért kárpótol, amikor a gőzölgő levest kanalazva a tányér fölött egymásra nézünk, mosolygunk, és beleharapunk egy langyos, friss, foszlós pogácsába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top