Otthon

A kétméteres Biros Péter vízilabdázó esete a tetõtérrel

Olimpiai bajnok vízilabdázónk kétlaki: Budapesten játszik, de múltja Egerhez köti, így mindkét városban van lakásuk. Oh, de jó nekik. Párja, Jutka egy lakberendezõ ötletességével, a tetõtéri formák remek kihasználásával rendezte be közös otthonukat. - Jutka, a párom egri születésû, és én is játszottam itt, ezért választottunk ebben a városban lakást – mondja Biros Péter.






Jelenleg a fővároshoz köt a szerződésem, és pár évig még biztosan Budapesten lesz a főhadiszállásunk, ám a végleges letelepedésünket itt képzeljük el. Most, amint tehetem, irány Eger, mert igazán csak itt tudom kipihenni magam. Szükségem van erre a csöndre és nyugalomra, amit ez a város áraszt magából. Novemberben bővül a család, megszületik az első gyermekünk, így egy darabig kevesebbet fogunk ingázni. Ezt a lakást Jutka választotta, állítása szerint elsőre beleszeretett, mert meglátta benne a fantáziát – ami bevallom, akkor nekem nem sikerült. De ő teljesen átépíttette, falakat bontatott és helyeztetett át. Annyira, hogy egyik barátom szerint tulajdonképpen vettünk négy falat…

– Akkoriban a jugoszláviai Becsejen játszottam, és csak hétvégeken jöttem haza, ezért az egész átalakítás a párom feladata volt. Elment a boltokba, megtervezte az adott helyiséget, lerajzolta, kiszínezte a falakat, csempéket választott, és megmutatta nekem. Általában jóváhagytam, mert nagyon jó ízlése van. A fürdőszoba a kedvenc helyiségem, egyrészt az átlagosnál nagyobb kád miatt, mert kényelmesen elférek benne, másrészt a színei miatt, melyek nyugtatólag hatnak rám. A kádat egy térelválasztó fal határolja el a mosdótól, amelynek mindkét oldalára tükröt tettünk, így optikailag tágítja a teret.

– A nappaliba jó nagy kanapét választottunk, azért, hogy ha szállóvendég jön, legyen hol aludnia, meg hogy sokan elférjünk itt az összejövetelek, a nagy baráti beszélgetések alkalmával. Igaz, valahogy mindig mindenki a konyhában, az étkezőasztal körül telepedik le, és ott is marad… Kellemes, barátságos a környezet, és természetesen a különböző versenyekről hozott kabalák, ereklyék szerves részi a lakásnak. A nappali-étkező helyiségében is sokat látni belőlük: különböző oklevelek, no meg a gólkirályi cím lógnak a falon.

– Egyelőre még nincs egy külön vitrin, amiben tarthatnám az érmeket és a kupákat. A háló falán azonban az olimpiai bajnok vízilabdacsapat fényképe látható, és az érem mellé kapott koala maci is ott ül az ágy mellett.
Jövőre még szerződés köt a Honvéd-Dominóhoz, ezért Budapesten is vettünk egy lakást, amit szintén Jutka rendez be, nagy örömmel, ugyanis neki a lakberendezés a hobbija. A fővárosi lakás nagyobb, mint az egri otthonunk, mert ott már gyerekszoba is van!

További képeket az Otthon magazin augusztusi számában találász.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top