Orbitális

A gyógyító mentol

A legnépszerűbb ízesítésű rágókat a mai napig borsmentával "fűszerezik". Ez a gyógynövény nem csupán a leheletnek ad frissességet, hanem sok más előnyös tulajdonságával szolgálja az egészségünket.

A gyógyító mentol

A gyógyászatban és élelmiszeriparban ma használatos borsos menta vagy más néven az angol menta természetes körülmények között nem található meg, hiszen ez egy hibrid faj, amely több más faj spontán kereszteződéséből jött létre. Őseit viszont már nagyon régóta alkalmazzák gyógyászati és kozmetikai célokra, és persze a konyhában is. Az ókori Görögországban balzsamozószerek készültek belőle, de a főzetével átitatott ruhadarabokat fogápolásra is használták a görögök éppen úgy, mint az egyiptomiak, akik a főzettel öblögettek, és nyers mentaleveleket rágcsáltak a kellemetlen szájszag ellen.

A menta egyik legelőnyösebb tulajdonsága intenzív és élénkítő íze és illata mellett, hogy fertőtlenítő hatású. Nagyon hatékony a nyílt sebek gyógyításában, így például a szájüregben található horzsolások, elfertőződő sebek kezelésében jó szolgálatot tehet egy mentolos rágógumi rágcsálása. Emellett kiváló fogfehérítő is, így nélkülözhetetlen összetevője a mai modern fogkrémeknek is.

A gyógyító mentol

A kozmetikában nyugtató és hűsítő krémeket készítenek belőle, de intenzív illata nyáron a szúnyogokat is távol tartja. Szintén a nyugtató hatását használják ki a különféle illóolajok, fürdőolajok készítésekor, mert a mentol remekül oldja a feszültséget, hatékony ellenszere a fejfájásnak, és görcsoldó hatása miatt a menta főzete alkalmas a menstruációs fájdalmak enyhítésére is.

Sokan tartják városi legendának és a rágógumigyártók marketingfogásának azt, hogy a mentolos rágók segítik az emésztést és javítják a koncentrációt. Ez azon ritka mítoszoknak az egyike, amely valóban igaz, hiszen a menta, amit a rágókban is használnak, nemcsak a haspuffadás ellen hatásos, hanem a hányingerre is, és valóban serkenti az emésztést, főzete pedig még az epegyulladás kezelésében is jótékony lehet. Emellett közismerten élénkítő hatású, így tényleg segíti a koncentrációt. Akit még mindig nem győztünk meg a menta fantasztikus erejéről, az kapjon be egy erős, mentolos cukorkát, és meg fogja tapasztalni, milyen gyorsan és hatékonyan oldja fel a légúti gátakat, csillapítja a köhögést. Ez a növény a mai napig az egyik legjobb és legelterjedtebb gyógyszere a légúti megbetegedéseknek, hörghurutnak és a megfázásnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top