Öltözködjünk

Katalin hercegné megint ugyanazt a ruhát vette fel

Ezúttal egy 2 évvel ezelőtt már viselt ruháját vette elő a gardróbból.

Mióta Katalin hercegné október elején visszatért a szülési szabadságról, szinte ritkábban visel új holmikat, mint olyanokat, melyeket korábban már láthattunk rajta. Már rögtön az első megjelenésén egy 14 éves csizma volt rajta, de előkapta már többek között 6 éves Jenny Packham estélyijét és azt a türkiz Emilia Wickstead ruhát is, melyet először 2014-ben Új-Zélandon viselt.

Katalin hercegné a piros Preen ruhában 2016-ban (jobbra) és 2018-ban (Getty Images/Instagram)

A Királyi Alapítvány múlt heti díszvacsorájára Katalin szintén egy régebbi ruháját vette fel: azt az aszimmetrikus kivágású Preen kreációt, mely 2 éve, a hercegi pár kanadai látogatásán, egy fogadáson volt már rajta.

Mindez egyáltalán nem baj, sőt. Katalin megnyilvánulásai közül az egyik legszimpatikusabb, hogy többször is viseli ugyanazokat a ruhákat. Ezeket a lenyűgöző darabokat ráadásul nagyon is érdemes újra és újra elővenni.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top