Öltözködjünk

Elhunyt anyja hajából akar menyasszonyi ruhát csináltatni egy nő

Akár 5,5 millió forintot is kifizetne annak, aki elkészíti a ruhát.

Elhunyt édesanyja hajának felhasználásával akar magának menyasszonyi ruhát varratni egy 61 éves bristoli nő. A ruha tervét már megrajzolta, most egy ruhatervezéssel foglalkozó weboldalon keresztül keres szakembert, aki vállalná, hogy elkészíti a kreációt. A neve elhallgatását kérő nő tudja, hogy az elképzelése eléggé furcsa, viszont hajlandó akár 15 ezer angol fontot, vagyis mintegy 5,5 millió forintot is kifizetni a munkáért.

(sewport.com)

A ruha egyébként az édesanyja 1953-ban viselt menyasszonyi ruhájának másolata lenne, az elhunyt hajával díszítve. 

A nő elárulta azt is, hogy 2014-ben tudta meg, hogy az édesanyja beteg. Akkortól egészen az asszony idén bekövetkezett haláláig gyűjtögette a hajszálait.

A ruhának ideális esetben az anya halálának évfordulójára, 2019 augusztusára kellene elkészülnie.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top