Öltözködjünk

Ezeket a színeket sosem viselnéd együtt? Gondold újra!

Nem viselnél feketét citromsárgával, mert méhecskének éreznéd magad, és fenyőzöldet sem pirossal, mert nem vagy élő karácsonyfa? Pedig ezek sem lehetetlen kombinációk, be is bizonyítjuk.

Ha körülnézel az utcán, leginkább olyan színkombinációkat láthatsz férfiakon és nőkön egyaránt, mint fekete és fehér, fehér és kék, piros és fekete, barna és szürke, vagy a farmerkék gyakorlatilag bármivel. Nekem 33 évembe és a kisfiam születésébe telt, mire rájöttem, hogy színeket viselni igenis jó. (A gyerekruhák olyan színesek, hogy mellettük nagyon szomorúan festettem szürkében és feketében, a színesen ráadásul a foltok is kevésbé feltűnőek…) Mostanában már nem elégszem meg a monokrómmal, és mivel az öltözködés lényege az, hogy élvezzük, én is élvezettel kalandozom a színek világában. Piros, púderrózsaszín, palackzöld és meleg mogyoróbarna holmik vándoroltak a szekrényembe, én pedig rájöttem, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen színpárosítás. Egészen bizarr pároknál is meg lehet találni a harmóniát, a hangsúly az arányok és a helyes tónusok megtalálásán van.

Nem ugyanaz működik a valóságban, mint elviekben

Alapszínek (kék, piros és sárga) és mellékszínek (ezek keverékei, vagyis a lila, a narancs és a zöld), komplementer színek (a színkörön egymással szemben álló kiegészítő színek, mint a kék és narancs, piros és zöld, sárga és lila)… Ezeket a fogalmakat már az iskolában megtanultuk, de az öltözködésünkben csak ritkán alkalmazzuk tudatosan. Azt mindenki érzi, ha egy outfit működik, ha harmonizálnak egymással a színek, de azt csak kevesen tudnánk megmondani, pontosan miért is. Egyébként az emberi szem nagyjából száz színt képes megkülönböztetni, szóval ha valaki azt mondja nektek, hogy az nem éjkék, navy vagy királykék, hanem csak egyszerűen kék, annak nyugodtan válaszoljátok, hogy „Te is látod a különbséget!”

A színkör alapján tehát számtalan olyan kombináció van, ami elviekben nem passzol, amit a nagykönyv szerint soha, semmilyen körülmények között nem lenne szabad párosítani, szerintünk mégis adni kellene nekik egy próbát. Mutatjuk, mire gondolunk!

1. Égkék és vöröses narancs

(Marc Piasecki/WireImage)

Hiába majdnem komplementer színek, érdekes módon mégis ez az egyik legmegosztóbb színkombináció. A narancs meleg árnyalatához sokak szerint nem passzol a kék hidegje, de szerintem tökéletes páros. Viselhető blokkokban, de akár egy mintán belül is. Ha ezek a tónusok éppen nem tetszenek, próbáld ki a türkizt élénk naranccsal vagy a királykéket egy rozsdásabb árnyalattal.

2. Fenyőzöld és sötétpiros

(Edward Berthelot/Getty Images)

A tipikus karácsonyi színek, amitől önkéntelenül is ünnepi hangulatba kerül az ember. Hogy elkerüld a karácsonyfahatást, viseld az egyik színt kiegészítőként, egy zöld ruhához egy piros cipő vagy táska nagyon sikkes tud lenni. Emellett az sem árt, ha a páros hangsúlyosságát megtöröd egy harmadik semleges színnel, mint a fekete vagy a fehér.

3. Neonsárga és fekete

(Edward Berthelot/Getty Images)

Ahogy az előző párosról a karácsonyra, erről automatikusan a méhecskére asszociál az ember. Hogy ne tűnj nagyra nőtt rovarnak, kerüld a sárga-fekete csíkos holmikat, sőt, mi úgy általában az egy mintán belül való viselésükről is lebeszélnénk. Ellenben a színblokkok alkalmazása abszolút nyerő, lehet az egy fekete ruha sárga sállal,egy fekete nadrág sárga pulcsival. Próbálkozz otthon a tükör előtt, és ha megtetszik valami, viseld nyugodtan az utcán is.

4. Lime és citrom

(Matthew Sperzel/Getty Images)

Mindkettő elég karakteres árnyalat, amit leginkább trópusi hangulatú fürdőruhákon alkalmaznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy borús téli szettet ne dobnának fel azonnal. Itt is azt javasoljuk, hogy ne öltözz tetőtől talpig gyümölcsnek, de a lime- és citromszínű kiegészítőket nyugodtan kombináld egy szetten belül.

5. Levendula és pasztellsárga

(Jeremy Moeller/Getty Images).

Két olyan színről van szó, ami sápaszt, és ami leggyakrabban a nagyi kanapészövetéről köszön vissza ránk. Éppen ezért modernizálni kell egy kicsit. Amíg egy ilyen színekben pompázó ruha inkább koszorúslányhatást kelt, egy maszkulinabb outfitben kifejezetten jól mutat a kontraszt a nőies árnyalatok és a jól szabott ruhák között.

6. Cseresznyepiros és halvány lila

(Edward Berthelot/Getty Images)

Két nagyon „csajos” színről van szó, sőt, nevezhetnénk akár kislányosnak is. Ha pedig kombináljuk őket, még tovább erősítik ezt a negédes hatást. Éppen ezért kerüld a fodrokat, masnikat, flittereket, fényes anyagokat, bármit, amitől bohócossá válhatna a szett. Például egy vagány halványlila bőrdzseki és egy szexi piros ruha kombinációja láttán senkinek nem jutna eszébe kislánynak nevezni téged.

7. Bézs és bordó

(Edward Berthelot/Getty Images)

Erről a két színről nekem kapásból a nagymamám ugrik be, ő hordja ezeket (külön-külön és együtt is) a mai napig előszeretettel. Mindkét árnyalat tipikusan öregít, ezért óvatosan kell bánni velük. Csak olyan ruhadarabokat válassz, amikben van valamilyen modern részlet. Ha nadrágkosztümöt választasz, legyen kicsit maszkulinabb szabású, ha ruhát, akkor pedig testkövetőbb. Mindkét esetben ajánljuk a vastagabb, határozottabb textúrákat a fényes, légies anyagok helyett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top