Öltözködjünk

Szinte mindennap összeöltözik a kislányával az anya

Egy ruhát általában csak egyszer vesznek fel...

A kétgyermekes, kaliforniai Yesenia Medina minden alkalommal, amikor új ruhát vagy kiegészítőt vásárol magának, addig járja a boltokat, míg a kislánya méretében is nem talál egy hasonló darabot. Ha pedig mégsem, akkor maga készíti el a ruha hasonmását, hogy aztán összeöltözhessenek, szinte mindennap.

„Nem is tudom, mennyit költöttem erre az évek folyamán” – mondta a nő, aki néha még 1 éves fiát is magához és a lányához öltözteti.

Instagram/Yesenia Medina

Yesenia elárulta azt is, hogy ha egy öltözéket már posztoltak az Instagramra, általában nem viselik többé, emiatt hatalmas ruhatáruk van, melyet nagyjából félévente válogatnak át. A már nem használt ruhákat rokonoknak, illetve jótékonysági szervezeteknek adományozzák.

Az anya hozzátette azt is, soha nem adna a kislányára olyan ruhát, ami nem való neki. Az ízlésük és a stílusuk viszont nagyon hasonló. A kislány is nagyon szereti a divatot, és örömmel öltözik össze anyukájával.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top