Öltözködjünk

Cindy Crawford klónja debütált a New York-i divathéten – fotók

A szó szoros értelmében édesanyja nyomdokaiba lépett Kaia Gerber.

A napokban zajlott New York-i divathéten debütált a kifutón Cindy Crawford lánya, Kaia Gerber. A 16 éves lányról eddig is tudtuk, hogy nagyon hasonlít az édesanyjára, a kifutón látva viszont egész egyszerűen olyan, mintha konkrétan klónozták volna a kilencvenes évek szupermodelljét.

AFP / Europress

Kaia a Calvin Klein divatbemutatóján lépett először kifutóra a divathéten.

Getty Images

Feltűnt Alexander Wang bemutatóján is, ahogy egy kilencvenes évek stílusát idéző ruhát mutatott be. 

Getty Images

Rihannának a uma számára készült kollekciója bemutatóján biciklis nadrágban vonult.

Getty Images

 

A Coach divatház csillámokba borított kifutóján is megjelent.

Getty Images

Végül pedig Kaia megkapta az egyik legrangosabb feladatot is, amit egy modell megkaphat: a divatház egyik nagyköveteként, talpig kanárisárgában ő zárta Marc Jacobs divatbemutatóját és egyben az idei New York-i divathetet is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top