Öltözködjünk

Fesztiválszezon: divatozni kötelező!

A fiatal korosztály számára a fesztiválok a szórakozáson felül önmaguk lázadó, nem épp hétköznapi oldalának kifejezéséről is szólnak. Pár napról, amikor kiszakadnak a hétköznapokból, és azt csinálnak, amit csak akarnak. Mindennek pedig engedhetetlen kelléke az öltözködés is.

Míg nálunk május végén, június elején indul be a fesztiválszezon, nemzetközi szinten március végétől veszi kezdetét az örömünnepek sora. Az egyik legfelkapottabb ezek közül, az amerikai Coachella fesztivál amolyan szezonnyitónak számít, a hírességek körében is kihagyhatatlan esemény. Minden IT-lány ott tobzódik, és ontja a szuperbeállított szelfiket magáról.

 

” I can’t go home yet, cuz enough people ain’t seen my outfit “

badgalriri (@badgalriri) által megosztott bejegyzés,

Nem veszik a lapot a luxusmárkák

A millenniumi generáció 18-tól huszonpáréves tagjainak meghatározó hányada vesz részt legalább egy fesztiválon minden évben, itthon és a nyugati országokban egyaránt. Készül rá, hónapokkal korábban megveszi a belépőjegyet, és fenekestül felforgatja gardróbját a legütősebb cuccaiért. Ruhavásárlás szempontjából legalább olyan jelentőségű, mint egy szalagavató vagy diplomaosztó, éves ciklikussága pedig épp oly előre tervezhető a márkáknak, mint az iskolakezdési őrület július közepétől.

A Coachella például olyannyira népszerű, hogy a H&M-nél tematikus kollekció is kapcsolódik hozzá, amihez a The Atomics zenekart is megnyerték maguknak. Persze nem a H&M az egyetlen, ami rástartolt a bulizók csapatára. A vezető fast fashion márkák, mint a ZARA, a Forever21, a Topshop, mind felfigyeltek rá, mekkora plusz bevételi forrást tud generálni egy fesztiválkollekció megtervezése, nincs is hiány tavasztájt egyiküknél sem a célzott összeállításokból.

 

Waiting for the next festival like… ???????????? @kelsrfloyd (Shop link in bio)

forever21 (@forever21) által megosztott bejegyzés,

Más a helyzet a luxusmárkák területén. Míg a felső tízezer télből a nyárba kiruccanásaihoz évek óta külön trendszetter ruhatárat terveznek, a resort/cruise kollekciók mellől egyre kínosabban érződik a célzott fesztiválszettek hiánya. Helyettük a presztízsáruházak és online divatüzletek igyekeznek rászervezni az igényekre, és egyedi kirakatdekorációval, üzleten belüli fesztivál szekciókkal vagy épp tematikus online magazinokkal jelentkeznek. Saját hatáskörben válogatják össze a divatházak tavaszi/nyári kollekcióiból az ide illő darabokat, hogy a fizetőképes, divatérzékeny ifjak könnyedén megtalálják a must-have darabokat.

Valódi egyediség helyett tömegízlés?

A fesztiválok őslakói persze mindezt a felhajtást egyre rosszallóbb szemmel nézik. Ahogyan a Sziget fesztivál is évek óta megkapja lassan 5. ikszüket taposó kezdeti résztvevőitől, hogy felhígult, túl populáris lett, vagy hogy csak egy pénztermelő gépezet, nos, a külföldi, nagyszabású partitesók is hasonló “dicséreteket” kapnak mormogó kemény magjuktól. A Coachella résztvevőinek döntő többsége például pár éve még valóban komolyan vette az önkifejezést, és extrém cuccokban tombolta át a hétvégéket. Az idei virtuális fotóhalmot áttúrva azonban már azt láthatjuk, hogy a fesztivál megtelt menő arcokkal, akik mind ugyanannak a két-három divattrendnek az elemeiből keverik össze “egyedi” szettjeiket.

Igazi kincsesbányákká váltak a fesztiválok a divatipar számára

A fesztiválok világszinten milliós tömegeket mozgatnak meg, a széles körben népszerű események így természetszerű, hogy a tömegízlést fogják kiszolgálni. A rétegarcok szép lassan kikopnak, helyüket átveszik a populáris divatirányzatok felé húzók, akik nagyon igyekeznek, hogy egy fűvel benőtt divatcsarnokot varázsoljanak a koncertek helyszíneiből.

Alapvető számukra a trendiség, egyéniségüket ennek szabályait betartva alakítják ki – és tesznek rá, ha ez másnak nem tetszik. Másfelől megbújik némi megfontoltság is döntéseik hátterében. A többség ugyanis olyan ruhákat vásárol a fesztiválokra, amiket azt követően is fel tud még venni párszor, így az őrült szerkók helyett nagyobb a kereslet a vállalhatóbb darabok iránt.

Ez fut 2017-ben

A trendajánló versenyben a divatmagazinok sem maradnak le a márkáktól: fesztiváldivat témában tucatnyi cikket találhatunk már most is az idei évre vonatkozóan, amik száma a következő hetekben csak nőni fog, ahogy közeledünk a nyár felé. 2017-ben a csajok számára beszerzendő tételek között vannak az extra formájú napszemüvegek, a mini hátitáskák, kalapok. A hippi stílusú, virágos-rojtos szettek minden évben jelen vannak, idén azonban az athleisure trend sportos lazasága és a ’90-es évek inspirálta divattrend legalább ilyen meghatározóak lesznek. A sminkek esetén jöhet minden, ami csillogó, ami élénk nyárszínű (korall, türkizkék, smaragdzöld, pink), a frizurák szempontjából pedig vagy egy élénk szín bevállalása, vagy legalább egy feltűnő hajpánt beszerzése javallott. A Gwen Stefani-féle dupla kontyok még idén is vállalható opciók lesznek, mint ahogyan fonatokkal ékesített frizurával sem lehet túlzottan mellényúlni. Az is sanszos, hogy sokan varázsolnak majd virágkoszorús Snapchat-szűrőt a fejükre valódi hajdíszekből.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top