nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Öltözködjünk
Fenntartható divat – álomkép vagy jövőkép?

Fenntartható divat – álomkép vagy jövőkép?

Apró lépésekkel haladnak a cégek a ruhaipar ökológiai lábnyomának csökkentése felé, pedig a feladat nem kevés, a tét pedig óriási.
Benecz Judit
Benecz Judit
f Ajánlom

Svédországban 2014-ben 15 kiló volt az egy főre jutó textilhulladék, Amerikában 2015-ben ugyanez az érték 36 kiló. Ha az EU viszonylatában csak 10 kg/fővel számolunk, az is több mint 5 millió tonna feleslegessé vált ruhaneműt jelent egyetlen év alatt. Ez az érték pedig egyre csak nő, köszönhetően elsősorban a fast fashion márkák olcsó és gyorsan megújuló árukészletének, amely eléri, hogy folyamatos késztetést érezzünk az aktuális must-have darabok megvásárlására. Nem csoda hát, hogy globális szinten a ruhaipar 2,5 trillió dolláros éves bevétele a következő évtizedben meg is duplázódhat.

Linearitás helyett körforgás

Eileen Fisher divattervező kemény, önkritikus hangot ütött meg múlt évi kijelentésével, miszerint “a ruhaipar a második legnagyobb környezetszennyező iparág… az olajipar után”. Konkrét kutatások ugyan nem támasztják alá véleményét, de a részadatok alapján valószínűsíthető, hogy nem járt messze az igazságtól.

Az olcsó tömeggyártásnak köszönhetően egyre kevesebb embernek, egyre kisebb gondot okoz, hogy divatosan, az aktuális trendeknek megfelelően öltözködjön. Míg anyáink generációja évekig is hordott – nem csak kényszerűségből – egy-egy ruhát, addig ez ma már szinte elképzelhetetlen számunkra. 4-5 pólót egy új szezonra nem nagy anyagi áldozat megvenni, amelyeket aztán gondolkodás nélkül lecserélünk pár hónap múlva – igaz, minőségüket tekintve többségük nem is tartana ki tovább. Az egyre csak gyorsuló fogyasztás azonban alapvetően egy irányba vezet a ruhaneműk szempontjából. Lineárisan előre, a varróműhelytől a szemétdombra.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy 2016-ban minden eddiginél korábban, augusztus 8-án érkezett el a túlfogyasztás napja. Ez azt jelenti, hogy bő hét hónap alatt a Föld lakosságának sikerült akkora mennyiségű erőforrást felhasználnia, amelynek egy évre elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy bolygónk a jelenlegi állapotában fennmaradhasson. Az elkeserítő értékeket minden évben a Global Footprint Network hozza nyilvánosságra. Mérésük azon alapul, hogy a természeti erőforrások megújuló-képességének értéke és a globális erőforrásigény értéke mikor találkozik, mikortól válik nagyobbá az emberiség ökológiai lábnyoma a Föld teljesítőképességénél. Erről persze nemcsak a ruhaipar tehet, de meghatározó a felelőssége e tekintetben.

Újrahasznosítási akció egy H&M üzletben
Újrahasznosítási akció egy H&M üzletben

A termékek minél nagyobb mértékű újrahasznosításának szükségét egyre több cég ismeri fel, közülük is kiemelkedik a H&M tevékenysége – legalábbis annak visszhangja szempontjából. A fast fashion óriás 1 millió euró díjazású versenyt hirdetett, hogy ötleteket szerezzen a használt ruhák újrahasznosítására, valamint komoly befektetésekkel támogatta meg az angliai Worn Again vállalatot, amely a textil-újrahasznosítási módszerek fejlesztésével foglalkozik. Emellett múlt évben meghirdette a használt ruhák visszavételének kampányát, amelyet kedvezményekkel is összekötöttek, ezzel is ösztönözve vásárlóikat, hogy minél nagyobb számban vigyék vissza megunt ruháikat. Persze van miből áldoznia erre a divatcégnek: 2015-ben egyedül a H&M 24,5 milliárd dollár értékű árut adott el, amely ugyan nem tudni, kilóra átváltva mennyi ruhaneműt jelent, de az biztos, hogy a visszavett 12.000 tonnányi használt ruha az értékesített mennyiségnek csak egy töredékét jelenti.

Nem a H&M az egyetlen, aki lépéseket tett az újrahasznosítás terén. A Nike, a Levi-Strauss & Co., a The North Face, a Patagonia és a Zara is vállalkozott rá, hogy összegyűjtik üzleteikben a megunt ruhákat, cipőket, hogy azokat feldolgozva új termékeket gyártsanak.

A végső cél az lenne, ha a feleslegessé vált ruházati cikkek nem a szemétdombon végeznék, hanem bezáródna az újrahasznosítási ciklus és ennek érdekében a termékek vagy teljes mértékben biológiailag lebomló anyagból készüljenek, vagy újrahasznosíthatóak legyenek. Erre azonban a jelenlegi technológia képtelen és kérdéses az is, hogy a kutatási fázisban lévő megoldásokból mikorra tudnak olyan módszereket kifejleszteni, amelyek gazdaságilag is versenyképes alternatívái lehetnek az új anyagok felhasználásának.

Már az értékesítés előtt kezdődik

A teljes képhez hozzátartozik, hogy környezetvédelmi problémák nem csak az értékesítést követően jelentkeznek. A textil- és ruhaipar már a gyártási folyamat során óriási mennyiségű energiát, vizet használ el, nem beszélve a felhasznált vegyszerekről, valamint az áruk szállítása során keletkező környezetszennyezésről. De haladjunk szépen, sorban!

A gyapot magszálaiból kinyerhető pamut a textilipar legfontosabb, legszélesebb körben felhasznált alapanyaga. Bár a Föld felszínének csak 2,4%-án termesztik a növényt, a globálisan felhasznált mezőgazdasági vegyszerek, műtrágyák 10%-át, a rovarirtó szerek 25%-át ezekre az intenzív, nagyüzemi kultúrákban termesztett növényekre használják fel. Az organikus pamut, vagyis a biogazdaságokban, mérgező anyagok felhasználása nélkül termesztett gyapotból előállított alapanyag kivételt képez ez alól. Széles körű felhasználásának akadályát azonban épp a környezettudatos termesztési mód adja. A több emberi kézimunkát igénylő, bonyolult minőségbiztosítási folyamatokkal tarkított növénytermesztés érthető módon drágábban állítja elő a szükséges alapanyagot, ezért még ma is csak az 1%-át adja a teljes gyapottermesztésnek.

A vegyszereket egyenesen a folyóba öntik
A vegyszereket egyenesen a folyóba öntik

A textilek gyártása, festése szintén jelentős környezetkárosítással jár, több okból is. Egyrészt tetemes a felhasznált víz mennyisége: egy tonna szövet elkészítéséhez 200 tonna víz szükséges, miközben a Föld egyre nagyobb hányadán napi szintű problémát jelent a szükséges mennyiségű, tiszta ivóvíz előteremtése – nem kevés esetben épp azokban az országokban, ahol a magas vízigényű gyártások folynak. Másrészt a kelmék festéséhez felhasznált vegyszereket még ma is sok országban egyenesen a folyókba eresztik le a gyárakból. Kínában sokáig a textilipar volt a legnagyobb környezetszennyező iparág, de a döcögősen betartott környezetvédelmi szabályozás miatt Indiában, Kambodzsában és Bangladesben is a mai napig komoly környezeti károkat okoznak ezek a gyárak.

A globalizációnak köszönhetően nem csak mi utazhatjuk körbe a világot, megteszik ezt ruháink is párszor, mire hozzánk kerülnek. A ruhagyártások 60 százaléka valamely fejlődő országban zajlik, ezen belül is 32 százaléka ázsiai országban. Kína önmagában a ruhacikkek exportjának 13% százalékáért felelős, igaz az emelkedő munkabéreknek köszönhetően átrendeződés érzékelhető Banglades, Vietnam, Pakisztán és a Fülöp-szigetek irányába. Ezekben az országokban azonban bár olcsó a munkaerő, a szükséges textíliák nem érhetők el megfelelő mennyiségben, így már azokat is szállítani kell, jellemzően Kínából, az Egyesült Államokból vagy Indiából.

A készterméket aztán újra konténerekbe rakják, hogy vasúton vagy konténerhajókon, végül némi közúti fuvarozással megtoldva a kereskedők üzleteibe kerüljenek. Hogy értsük az ezzel járó környezetszennyezés mértékét, jó, ha tudjuk, hogy egyetlen óceánjáró konténerszállító hajó annyi rákos és asztmás megbetegedésért felelős légszennyező anyagot bocsát ki a fosszilis üzemanyag elégetésével, amennyit 50 millió személygépkocsi produkál ugyanennyi idő alatt. Jelenleg körülbelül 9000 ilyen hajó cirkál az óceánokon, tengereken.

Fenntartható divat – Álomkép vagy jövőkép?

Mechanikai és kémiai újrafeldolgozás

Visszaérkezve a folyamat végére, amikor is a divattermékből kidobásra szánt szemét keletkezik, jelenleg két megoldás kínálkozik azok újbóli feldolgozására: a mechanikai és a kémiai eljárás. A természetes alapanyagokból – mint a pamut vagy a gyapjú – gyártott ruhaneműk esetén kézenfekvő megoldás a mechanikai feldolgozás, azonban ennek eredményeként rövidebb textilszálakat kapunk, amely pedig alacsonyabb minőségű terméket eredményez. Emiatt szükséges, hogy az újrafelhasználás során új textilszálakkal keverve dolgozzák fel az alapanyagot. Az ilyen eljárással előállított poliészter szálak ráadásul többe is kerülnek, mint az újak legyártása. Mechanikai eljárással előállított alapanyagokból jellemzőbb, hogy gombokat, cipzárakat gyártanak.

A kémiai újrafeldolgozással jelenleg csak a poliészter és néhány nylon típus nyerhető vissza a textilekből, bár a kutatásoknak köszönhetően a pamut lehet a következő. Az Evrnu startup cég például már képes pamutmaradékok kémiai újrahasznosítására, az eljárás azonban jelenleg még nem lenne megtérülő a piacon.

Fenntartható divat – Álomkép vagy jövőkép?

A feldolgozási eljárások legfőbb problémája a kevert szálakból készített ruhaneműk. Ha megnézzük a ruháinkba varrt címkéket, nagy részük nem egyetlen anyagból áll, amelyeket az újrafeldolgozás során valamilyen módon el kell különíteni egymástól. A már említett Worn Again cég is dolgozik már ilyen szétválasztó eljáráson, jelenleg azonban a helyzet nem megoldott, így ha a ruhánk csak egyetlen százalékban is tartalmaz a pamut mellett mondjuk spandexet, hogy rugalmasabb legyen, már semmi sem menti meg attól, hogy előbb-utóbb a szeméttelepen kössön ki.

Épp ezért nem szabadna lebecsülni azt sem, amit mi, egyszerű felhasználók tehetünk a világszintű probléma kezelésében: a mennyiség helyett inkább a minőséget tartsuk szem előtt vásárlásnál. Így nemcsak szebb, hanem hosszabb ideig hordható ruháink lehetnek. Minél többen értik meg ennek fontosságát, annál lassabban és annál kevesebb ruha kerül a szemétdombokra, időt adva a kutatóknak, hogy megtalálják a megfelelő megoldást az újrafeldolgozás problémáira.

Megosztás Facebookon