Öltözködjünk

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Ha gyerekkorodban volt rajtad utoljára tütü, vagy még akkor sem, de mindig is szívesen viseltél volna egyet, akkor eljött a te időd. A tüllszoknya az elkövetkezendő hónapok legeslegdivatosabb szoknyája lesz.
Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

A tütü utcai viseletként a Szex és New York főcímének köszönhetően vált legalábbis tőlünk nyugatabbra felkapottá, közel két évtizeddel ezelőtt. Nálunk azonban még mind a mai napig is bevállalásnak számít egy felnőtt nő számára tüllszoknyát húzni, pláne “csak úgy”, az utcára.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Pedig a tütük máris szivárognak befelé a boltokba a nyár második felére megjelent kollekciókban, és ez még csak a kezdet, a trend majd az előttünk álló, őszi-téli szezonban fog csak igazán kibontakozni. Itt az alkalom tehát, hogy végre merjük viselni ezt a látványosan nőies ruhadarabot, akár a hétköznapi szettjeink részeként is. Mutatjuk, hogyan.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Mindig főszereplő

Igen, a tüllszoknya nagyon feltűnő ruhadarab, következésképp mindig az adott öltözék főszereplője lesz. Éppen ezért a szett többi elemét úgy kell összeválogatnod, hogy azok még csak meg se próbálják túllicitálni a tütüt, úgysem fog sikerülni.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Egy sima pamuttrikó vagy top például tökéletes választás hozzá. Betűrni kötelező!

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Szintúgy felvehető inggel vagy blúzzal is, mely lehet egy egyszerű, de elegáns alapdarab…

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

…de akár farmering vagy kockás ing is. Stílusbeli kontrasztokat adva.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Hasonló stílusbeli kontraszt érhető el azzal is, ha feliratos pólóval veszed fel a tütüt.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

A tüllszoknyának nagy barátja a csíkos felső is. Klasszikus darabok, egymás között.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Ha kifinomultabb megjelenésre vágysz, kombináld csipkés felsővel.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

Amikor pedig majd hűvösebbre fordul, kötött pulóverrel is hordhatod a tütüdet.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál

És ahogy lehető legtrendibb lesz: valamelyik, az előzőekben felsorolt felsőrésszel, valamint egy bőrdzsekivel kombinálva.

Itt szerezheted be

Ha meghoztuk a kedved, íme néhány tüllszoknya, itthon is elérhető márkák aktuális kínálatából.

Lelőhely: Tally Weijl
Lelőhely: Tally Weijl

Ilyen a tüllszoknya, ha alap. Fehérben vagy feketében.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál
Világosszürke: Zara, sötétszürke: H&M

A szürke összes árnyalatában szuper trendi a tütü.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál
Lelőhely: Zara

Szintén tüllszoknya, de másképpen: a fekete modell ferde, hullámos rétegezéssel készült, míg a púderszínűnek csak az alsó harmada készült tüllből.

Divatba jött a szoknya, amit mindig is hordani akartál
Lelőhely: Dolly by Le Petit Tom

A tütük tütüi, több réteg tüllből, szaténból, a derékon masnira köthető szalaggal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top