Öltözködjünk

Több mint százezren írták alá a tűsarkú cipő munkahelyi betiltására szólító felhívást

Nagy-Britanniában parlament elé kerülhet egy javaslat, mely megtiltaná, hogy a munkaadók tűsarkú cipő viselésére kötelezzék a női alkalmazottjaikat.

A 27 éves Nicola Thorpot tűsarkú cipő viselésére cége, a Portico szólította fel, amely a PwC könyvvizsgáló számára közvetít recepciós munkatársakat. Mivel a nő nem volt hajlandó öt-tíz centiméter magas sarkú cipőt hordani, hazaküldték munkahelyéről. “Napi kilenc órát kellett dolgoznom, ügyfeleket kellett kísérgetnem. Közöltem, hogy képtelen vagyok erre tűsarkúban – magyarázta a BBC-nek Thorp.

Betilthatják a tűsarkú cipőt a munkahelyeken

Kedd este tette közzé felhívását, amelyet csütörtök délutánra 106 ezren írták alá. A Portico azóta visszavonta a rendelkezést, bejelentve, hogy “azonnali hatállyal minden kolléganő viselhet lapos sarkú cipőt”.

A PwC közölte, hogy a Thorpra vonatkozó öltözködési szabályzatot nem a cég fogalmazta meg.

“Elsöprő többség, ami azt mutatja, hogy ez egy fontos kérdés. Elindított egy párbeszédet a nők körében arról, hogyan érzik magukat a munkában, miként öltözködnek” – reagált Thorp a nem várt sikerre. Hozzátette, hogy szexista mocskolódásokat is kapott a közösségi médiában, amikor megjelent története.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top