Öltözködjünk

Így kapcsold be egyedül pofonegyszerűen a karkötődet!

Ó, hányszor bosszankodtunk és zsörtölődtünk, amikor sehogyan sem sikerült egyedül bekapcsolnunk a karkötőnket. Hiába próbálkoztunk ezerszer egymás után, egyszerűen nem jött össze a dolog. Ugye ismerős a helyzet?

Mert vagy már kinyitni sem tudtuk az egyik végén az akasztót, vagy azzal épp megvoltunk, de máris kicsúszott az a fránya kis pöcök a körmünk alól, esetleg a másik ujjunk vesztette el a karkötő végét, netán a várva várt akasztás közben csúszott hiba a rendszerbe. Mert bizony csúszott állandóan. Visszagondolva szinte hihetetlen, hogy egyszer is sikerült egyedül felvennünk. Arról már ne is beszéljünk, hogy néha még a fogunkat is próbáltuk bevetni a karkötő akcióban – persze sikertelenül.

Na ennek a korszaknak lett most vége. Mert egy olyan roppant egyszerű és nagyszerű ötletet hoztunk, ami örökre megszabadít a leírt kínlódástól. Nem is kell hozzá semmi más, csupán egy gemkapocs. Na, vajon hogy is van ez?

 Így kapcsold be egyedül pofonegyszerűen a karkötődet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top