Öltözködjünk

Luxusdivatházak terveznek új díszegyenruhát a magyar rendőröknek

Új díszegyenruhát kapnak a rendőrök, melyet neves magyar kreátorok tervezhetnek majd meg. Hogy pontosan ki, az pályázat útján dől el.

Meghívásos pályázat keretében magyar divattervezők terveznek új díszegyenruhát a Belügyminisztérium (BM) rendvédelmi dolgozóinak – értesült a Magyar Nemzet. A kiválasztottak között kivétel nélkül luxusdivatházak szerepelnek. A lapnak a Nubu, a Maison Marquise, a The Four, illetve Tomcsányi Dóri és Áron Eszter divattervező megerősítette, hogy a minisztérium felvette velük a kapcsolatot.

Hogy mindez hány rendvédelmi dolgozót érint, és mekkora összeggel terheli meg az államkasszát, azt a BM nem tudta megmondani. Az egységes társasági ruházat bevezetésének költségei a tervezési és kiválasztási folyamat után derülnek csak ki. A korábbi egyenruhák lecserélése a hivatásos állomány éves egyenruházati utánpótlási ellátmánya terhére történt, így nem igényelt költségvetési többletforrást – közölte a tárca sajtóosztálya.

Hetek, hónapok múlva mutatják be

A divatcégeknél elmondták: a terveket várhatóan hetek, hónapok múlva mutatják be. Az első tárgyalásokon csak a tervezés került szóba, a gyártás nem.

A lap szerint a kiválasztott modellek alapján készült ruhák sorozatgyártása vélhetően a Bv. Holding Kft.-n keresztül történik majd. A cég létrehozásáról tavaly február 9-én rendelkezett Pintér Sándor belügyminiszter, ezt a Hivatalos Értesítőben akkor megjelent utasítás szerint a BM irányítása alatt álló szervek hivatásos állományának központi ruházati ellátása indokolta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top