Öltözködjünk

Ilyen még nem volt: 2016-nak két hivatalos divatszíne is lesz

A Pantone intézet eddig minden évben egyetlen színt jelölt meg az év hivatalos divatszíneként. 2016-ban azonban kettő is lesz.

A mindenható Pantone intézet, ahogy december elején szokta, idén is bejelentette a következő év divatszínét, illetve ezúttal többes számban: divatszíneit. 2016-ban ugyanis a divattörténelem során először két hivatalos trendszín is lesz: a derűs kék és a a rózsakvarc.

Ilyen még nem volt: 2016-nak két hivatalos divatszíne is lesz

“A rózsakvarc egy meggyőző, mégis gyengéd árnyalat, mely együttérzést és egyfajta nyugalmat közvetít. A derűs kék súlytalan és szellős, mint a felettünk nyújtózó kék ég, mely pihenőt és enyhülést ad nekünk ezekben a viharos időkben” – indokolta választását a Pantone intézet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top