Öltözködjünk

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton gardróbjából

Hillary Clinton sosem számított divatikonnak, holott a népszerűsége, a külső adottságai, sőt még a kisugárzása is megvan hozzá. Mégsem.

Az egykori first lady és külügyminiszter ismét indul az amerikai elnökválasztáson, és remélhetőleg a kampányban néhány jó divattanácsadó is segíti majd. Ugyanis ha tetszik, ha nem, számos egyéb szempont mellett bizony az sem mindegy, hogy az elnökjelölt hogyan jelenik meg a nyilvánosság előtt. A magunk részéről a következő 10 holmit nem csupán a kampány idejére, de egyszer, s mindenkorra száműznénk a gardróbjából.

Nagy és/vagy bizarr mintázatú felsők

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

Ezek a darabok nemcsak hogy simán, egy vállfán lógva is csúnyák lennének, de komolytalanná teszik Hillary megjelenését. Kukába velük!

Fodros gallérok

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

A politikusnő feltűnően vonzódik a fodros gallérokhoz, melyek azonban egyrészt kissé rendezetlen árnyalatot adnak a legdecensebb öltözékeinek is, másrészt könnyen elvonják a figyelmet az arcáról, a tekintetéről, talán még a mondanivalójáról is.

Tarka kabátok

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

A túlságosan színes és mintás kabátok szintén nagy kedvencei, ám sem a hippikorszak, sem a nyolcvanas-kilencvenes évek stílusa nem igazán passzol az Egyesült Államok reménybeli elnöknőjéhez.

Kínai ihletésű öltözékek

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

Gyakran láthatjuk orientális stílusú, leginkább a kínai tradicionális öltözékek ihlette holmikban. Sokkal gyakrabban, mint ahányszor jelmezbálba megy.

Fényes, merev anyagú estélyi ruhák

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

Valamilyen egészen érthetetlen oknál fogva a politikusnő újra és újra fényes, merev anyagú és a lehető legelőnytelenebb pontokon ráncolt estélyi ruhákat választ a legelegánsabb eseményekre. A választási kampány jó alkalom lehetne arra, hogy ezzel a szokásával felhagyjon.

A-vonalú, háromnegyedes zakók, kabátok

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

Bár Hillary Clinton 173 centi magas, ezek az A-vonalú, háromnegyedes kabátok optikailag összenyomják, és szélesítik is az alkatát. Szintén felejtős stílus.

Minden, ami narancssárga

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

A narancssárga szín egész egyszerűen nem áll jól neki. Van ilyen.

Fodros hajgumik

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

Igen, tudjuk hogy a fodros hajgumik Hillary Clinton egyik végjegyének számítanak, ám ettől a védjegytől jobb lenne megszabadulnia. Gyöngyös, fagolyós, kövecskés és minden egyéb változatával együtt.

Zuhanyzós hajcsat

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

Mivel a politikusnő jellemzően nem szokott nyilvánosan zuhanyozni, strandolni, de még porszívózni vagy felmosni sem, ezért ezt a hajcsatot sem szeretnénk többet látni.

Vastag, csicsás hajráfok

10 holmi, amit örökre száműznénk Hillary Clinton ruhatárából

Többek között az olyan kiegészítők miatt jó, hogy vége a kilencvenes éveknek, mint ezek a vastag, csicsásra csűrt-csavart hajráfok. Hillary Clintonnak pedig egyébként is az áll a legjobban, ha semmilyen kiegészítőt sem tesz a hajába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top