Öltözködjünk

Lagerfeld két menyasszonnyal áll ki a melegek mellett

A beszólásairól elhíresült tervező most magához képest csendben, de annál hatásosabban állt ki a melegek jogai mellett.

Divatbemutatójával erősítette meg – a modellek méreteit sokszor firtató – Karl Lagerfeld, hogy támogatja az azonos neműek házasságkötését: a világhírű tervező két menyasszonyt küldött párban a kifutóra párizsi show-jának végén. A két modell haute couture menyasszonyi ruhát viselt a párizsi divathéten, a Grand Palais-ban tartott bemutatón, a manökeneket Lagerfeld fiatal unokaöccse kísérte.

„Nem is értem ezt a vitát. Franciaországban az állam és az egyház már 1904-ben szétvált” – mondta a divatcézár a keddi bemutató utáni sajtótájékoztatóján. A német születésű tervező kikelt a vallás általa vélelmezett intoleranciája ellen is.

Franciaországban az utóbbi hetekben megsokszorozódott az azonos neműek házasságkötése elleni és az a melletti tüntetések száma is, miután a szocialista kormányzat nemrég nyilvánosságra hozott egy törvényjavaslatot a melegházasságokról. „Azok, akik szent vallási egyesítést akarnak, megkaphatják a templomban, katedrálisban, zsinagógában vagy mecsetben” – mondta el véleményét Lagerfeld. Hozzáfűzte ugyanakkor: ellenzi, hogy meleg párok gyereket fogadhassanak örökbe.

Lagerfeld két menyasszonnyal áll ki a melegek mellett

Keressük 2013 bloggerináját!

Rendszeresen megmondod a magadét, vagy tippeket, ötleteket adsz másoknak a blogodban? Jelentkezz, vagy jelölj másokat, hogy közösen megtaláljuk 2013 legjobb női bloggerét! Bővebben itt olvashatsz a Nők Lapja Café és a Caféblog bloggerversenyéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top