Öltözködjünk

Használt ruhák miatt fogyott le

A túlsúlyos nő még pénzt is keresett látványos fogyásán.

A 29 éves Dee Oliver egy évvel ezelőtt még közel 115 kilót nyomott. Ekkor határozta el, hogy fogyókúrába kezd, ami annyira jól sikerült, hogy néhány hét alatt leszaladt róla 15 kiló. Ezzel együtt a ruhamérete is kisebb lett, arra viszont nem volt pénze, hogy új ruhatárat vegyen, ezért úgy döntött, hogy eladja az eBay-en a fogyása miatt feleslegessé vált ruhadarabjait, és az azokért kapott pénzből vásárol az aktuális méreteinek megfelelő holmikat.

Az

Az „eBay-diéta” előtt és után

Forrás: The Sun

Hamarosan annyira rákapott az online aukciókra, hogy már ez motiválta a fogyásban, hiszen ahogy egy vékonyabb lett, fokozatosan újra és újra lecserélte azokat a ruhadarabjait, melyek már nagyok voltak rá, így a fogyókúra hónapjai alatt többször is alaposan megújult a gardróbja. Az árveréseken ráadásul még pénzt is keresett: egy év alatt összesen 815 fontot, azaz nagyjából 280 000 forintot.

A barátja, Ron, megkérte a kezét, és hamarosan egybekelnek. A fiatal nő csinos külsővel, 63 kilósan áll majd az oltár elé. „Nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi támogatást kaptam a páromtól, és amikor az oltár elé járulok majd az eBay-en vásárolt esküvői ruhámban, nagyszerű befejezése lesz az útnak, amit a fogyókúrám során bejártam” – fogalmazott Dee.

 

ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

Használt ruhák miatt fogyott le

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top