Öltözködjünk

Napszemüveg – nem csak a divat miatt!

Akik a hûvös évszakokban sem válnak meg tõle, azoknak nem jár feltétlenül a nyárral együtt a napszemüveg. Öltözékünkhöz annak idején kiegészítõként csatlakozott, ma már védelmi eszköz vagy ékszer is lehet.





Amikor – a Megáll az idő című film szerint – három fiatal a Nap felé fordulva napszemüvegben ábrándozott a vasfüggyönyön túli világról, nos, akkoriban lehetett a napszemüvegnek valamiféle távolságtartó, úri hangulata. Mára már a legtöbb orvos azt ajánlja: nyáron, napsütésben gondoljunk a szemünk védelmére, és hordjunk napszemüveget!

Mostanában muszáj!
Az erős fény állandó hunyorgásra készteti a szemet, ezzel védekezik. Ha a fénysugarak mégis elérik az érzékeny szervet, leggyakrabban szemkáprázást okoznak. Ha hosszabb sugárzás éri a szemet, akkor alakulhat ki a hóvakság, amely fájdalmas pislogással, erős könnyezéssel jár együtt, a beteg szinte vaknak érzi magát. Ám az infravörös sugarak még ennél is nagyobb bajt okozhatnak, ha mélyebbre hatolnak a szövetekben, és károsítják a szemlencsét, illetve az ideghártyát. Ezért különösen fontos a nyári időszakban a napszemüveg, és napozáskor a szem letakarása. Hó és víz közelében pedig kötelező a napszemüveg viselése!










A közepesen sötét lencse megfelelő a mindennapi viseletre, de erősen napfényes időben a sötétebb lencse az előnyös. Legjobbak a zöld, a szürke és a barna színű lencsék. Nagyon fontos, hogy a lencse színének és a sötétség mértékének semmi kapcsolata nincs az UV-szűrő képességgel!
Napszemüveget, de milyet?
Csak minőségi igazolással ellátott, UV-szűrős napszemüveget szabad vásárolni! Az olcsó bazári áru is csökkentheti a szembe jutó fény erősségét, ám nem képes kiszűrni a káros ultraibolya-sugárzást. Sőt, a kisebb fényerő hatására kitáguló pupillán keresztül ezek a káros sugarak még nagyobb mennyiségben juthatnak a látóidegekhez.
Vízparton, esős asztfalton vezetés közben az élesen fényes felületről visszaverődő sugár zavarja a szemet, ilyen esetekre ajánlják a szakemberek a speciális polarizáló lencséjű napszemüvegeket. Ezeknek a lencséi megszűrik, illetve szétválasztják a visszavert sugarakat. A polarizálásnak semmi köze az UV elnyeléshez, de általában a polarizáló lencséket  UV szűrővel is kombinálják.

Napszemüveget, de hogyan?
Az utcán és a piacokon árusított szemüvegeket nem mindig vizsgálják be, olyanból is sok van, amelynek az UV-szűrése nem megfelelő. A magyar jogszabályok nem tiltják ezek árusítását. A minőségellenőrző intézet rendelkezik napszemüveg-bemérő műszerrel, ám egy ilyen vizsgálat tízezer forintba kerül, az Országos Sugárbiológiai Intézetnél egy mérés már negyvenezer forint. Egyre több optikusnál, illetve szaküzletben található azonban egyszerűbb, a napszemüvegek ellenőrzésére szolgáló eszköz is.




A megoldás – a szakemberek szerint – az, hogy csakis szaküzletben árusított, ellenőrzött minőségű szemüveget szabad megvásárolni. Ebben az esetben nem baj, ha ragaszkodunk a márkákhoz, és szemünk védelmére valamivel többet áldozunk, mint amennyit az utcán árult bóvliért adnánk.

Formák
Az idei nyár napszemüvegdivatját erősen áthatja a retro. Ahogy az öltözködésbe is visszatértek a hetvenes évek, úgy a szemüvegek is emlékeztetnek a hippikorszak utáni időszakra. Vagyis idén nyáron divat a nagy, gömbölyű keretes, szinte a fél arcot takaró szemüveg. Ugyanígy még mindig divatban maradtak a tavaly megkedvelt áttetsző fazonú, egyetlen darabból készített modellek, valamint a sportos, már-már űrhajós stílus is. Utóbbiak közül a profi sportoláshoz az a fajta ajánlott, amely még a halántékrésznél sem engedi be a napsugarakat.




A klasszikus stílus kedvelői továbbra is hordhatják a kis feketéket, vagyis az Audrey Hepburn-érzés jegyében a megfelelő ruhához nagyon menő egy klasszikus, fekete, gömbölyű fazonú darab.
Amennyire pénztárcánk megengedi, szerezzünk be többféle modellt, hiszen más fajtában leszünk csinosak kiránduláskor, megint más kell egy nyári partin, és egészen másféle illik egy kis hajókázáshoz. 
Bármilyen napszemüveget viselünk is, tartsuk szem előtt, hogy nemcsak a divatnak áldozunk, hanem saját magunk védelmére is. 






Stílusosan, divatosan, ezt ajánlják a legnevesebbek idén nyárra!
Oakley, a lendületes
Avanglion, a mi márkánk
Polaroid, a megbízható 
 
Nina Ricci, az irigylésre méltó
Police, Beckham választása
Silhouette, a finoman elegáns
Killer Loop, a szemtelenül fiatal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top