A magyarországi Francia Intézet igazgatója,
Stanislas Pierret a címben idézett tömör mondattal konferálta be az intézet kávézójában (Cafe Dumas) megrendezésre került divatbemutatót. Több szempontból is különleges eseménynek lehettek szemtanúi a résztvevők. Már az is meglepő, hogy egy kulturális intézmény ad otthont egy ilyen jellegű rendezvénynek. Erre részben magyarázatot ad az, hogy az eseményt a szó eredeti értelmében nem is lehet divatbemutatónak nevezni, noha külsőségeiben hasonló volt az ilyen jellegű összejövetelekhez, hiszen a kifutón ifjú hölgyek mutattak be különféle ruhákat. Annyiban azonban mindenképpen eltér a megszokottól, hogy az itt bemutatott kompozíciók a ruha és a műalkotás határán állnak. Az alkotó,
Bú Györgyi, ugyanis képzőművészként kezdte, s érdeklődése csak később fordult a ruhatervezés irányába, s hogy az így kialkult határhelyzetet érzékeltesse, festőművészként és “öltözéktervező”-ként határozza meg önmagát. Kérdésünkre a művésznő elmondta, hogy ennek a váltásnak néhány évvel ezelőtt volt egy fontos közbülső állomása is: találkozása a selyemmel. Merthogy mindegyik darab egyedi, kézzel festett, tiszta hernyóselyemből készült alkotás.
A bemutatón elsősorban estélyi ruhák szerepeltek. Bú Györgyi kompozíciói láttán
 |
azonban biztosan nem támad az a gondolatunk, hogy egy társasági eseményen csak az merné őket magára ölteni, aki kóros feltűnési viszketegségben szenved. Fontos tehát kiemelnünk, hogy a képzőművészeti indítattás korántsem extrém külsőségekben jelentkezik. A ruhák elsősorban a részletek finoman kidolgozott összhangja miatt különlegesek. Általában egyetlen szín az uralkodó, s a kidolgozás ennek különböző árnyalatait variálja elmosódó átmenetben vagy élesebb, arany és ezüst kontúrokkal, amelyhez a művésznő speciális selyemfestéket használ, s némelyik darabot gyöngy és féldrágakövek is kiegészítik. A mintázat helyenként sejtetni engedi, hogy az alkotó keleti forrásokból is merített ihletet. Részben a selyem is ilyen asszociácókat kelt, s mint a művésznő maga is elmondta, tudatosan ötvözi a japán és a lyoni selyemművészet hagyományait. Egyebek mellett ez a magyarázat arra, hogy miért éppen a Francia Intézetben láthattuk ezt a különleges eseményt. A művésznő egyébként maga is nagyra értékeli a francia kultúrát, s ismét utalnunk kell
Stanislas Pierret-re, az intézmény igazgatójára is, hiszen ő figyelt fel a Bú Györgyi alkotásaira és kezdeményezte a bemutató megrendezését. Az ünnepséget tombola zárta, s a főnyeremény nyertese nyakát övezve hagyhatta el az intézetet, hiszen az alkotó egyik munkáját, egy selyemsálat ajánlott fel e célra.
Ha valaki éppen házasságkötés előtt áll, s éppen valami valóban egyedi darab kiválasztásának dilemmájával küzd, annak elárulhatjuk, hogy a kollekcióban, mint a művésznő portfóliójából kiderül, esküvői ruha is szerepel. Az itt látott ruhák mellesleg azzal a ritka előnnyel is rendelkeznek, hogy mindenki “jól jár” velük, hiszen a természetes hernyóselymet igen kellemes és kényelmes viselni, a szemlélőnek pedig kétségtelenül esztétikai élményt szereznek. És egy harmadik, igen fontos, vagy talán a legfontosabb előnyről sem szabad megfeledkeznünk: aki Bú Györgyi alkotásait viseli, az egyvalamiben biztos lehet: öltözéke soha nem fog szembe jönni vele.
(A kiállításon készült fotókat Miszkuly Emese készítette.)
