Olimpia 2016

Elutasította a bíróság Hosszú Katinka rágalmazásért indított keresetét

Hosszú Katinka rágalmazás miatt indított pert az amerikai Swimming World Magazine ellen. A bíróság elutasította keresetét.

Hosszú Katinka közleményben adta hírül, nem sokkal az olimpia 200 méteres hátúszásának döntőjét követően kapták a hírt Rióban, hogy az arizonai bíróság a véleményszabadságra hivatkozva elutasította a bírósághoz benyújtott keresetüket. A pert a Swimming World Magazine és Casey Barrett újságíró ellen indították, miután 2015 májusában rágalmazó cikket jelentettek meg valótlan állításokkal Katinkáról.

Hosszú Katinka szerint a magazin a botránykeltéssel próbál az úszósportban aktuális maradni. Nemcsak a magyar úszónőt, más neves külföldi olimpikonokat is megpróbáltak lejáratni.

Mivel a bíróság elutasította Hosszú Katinka keresetét, ezért jogi csapatával már azon dolgozik, milyen egyéb lehetőségei adódnak az újsággal szemben. Katinka csalódott a döntés miatt, ugyanakkor most is kijelenti, az olimpiai eredményét kemény munkával, szabályos körülmények között érte el. A magazin kijelentései nem igazak.

Hosszú Katinka nyilatkozatában hozzátette: “A riói élményeink nagyszerűek voltak, és a többi sportolóval, edzővel, kisegítő személyzettel történt interakcióink mind megtestesítették az Olimpiai Játékok fő értékeit – kiválóság, barátság és tisztelet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top