Olimpia 2016

Olimpia 2016: Ledecky és Pellegrini a női 200 méteres gyorsúszás döntőjében

Két nagyon erős mezőnnyel lezajlott a női 200 méteres gyorsúszás középdöntője a riói olimpián. A döntőben az amerikai Ledecky és a világcsúcstartó olasz Pellegrini mellett kínai, ausztrál, svéd és francia versenyzők kerültek.

Mindkét középdöntő futam mezőnye önmagában is nagyon erős volt. Az első középdöntőben a kanadai Brittany MacLean, egykori junior világbajnok, a hazai kedvenc brazil Manuela Lyrio, az amerikai Missy Franklin, négyszeres londoni olimpiai érmes, az ausztrál Bronte Barratt, londoni bronzérmes, a mindössze 14 éves kínai Ai Yanhan, a kínai Duo Shen világbajnoki aranyérmes, a francia Charlotte Bonnet Eb-bronzérmes, illetve az ausztrál Emma McKeon mérte össze az erejét.

A verseny rendkívül szorosan indult, McKeon és a két kínai is erősen kezdett, mellettük még Bronte Barratt fordult jól elsőre. Száz méternél még mindig eléggé együtt úszott a mezőny, Lyrio és MacLean maradtak le a fordulónál. A harmadik fordulásnál a kínai Shen, Barratt és McKeon sorrend alakult ki.
Barratt végül lemaradt, így Shen, McKeon és Bonnet lett az első három, a londoni bronzérmes Barratt csak a negyedik helyre ért be. Shen fél másodpercet javított az előfutamban elért eredményénél.

Ledecky és Pellegrini a medencében
Ledecky és Pellegrini a medencében

A második középdöntő futam indulói a kanadai Katerine Savard, a hongkongi Haughey Siobhan, az olasz világcsúcstartó Federica Pellegrini, a 400 gyorson aranyat szerző amerikai Katie Ledecky, a svéd Sarah Sjostrom és Michelle Coleman, az orosz Veronika Popova és a holland Femke Heemskerk indultak.

Coleman indult legjobban, de a medence felénél már Sjostrom és Ledecky feljött a svédre, az első fordulónál pedig már az olasz Pellegrini állt az élen. A második fordulóra Ledecky, Sjostrom, Pellegrini sorrendben érkeztek. Százötven méternél a mezőny már széthúzódott, Sjostrom, Pellegrini és Ledecky volt az első három sorrendje. A befutóra a svéd képes volt megőrizni előnyét, így Ledecky lett a második, Pellegrini pedig a harmadik. A döntő első három legjobb idejét is ők úszták.

További cikkek olimpia 2016 témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top