Olimpia 2016

Olimpia 2016: Rióból jelentjük – alig játsszák az olimpia hivatalos dalát

Amíg négy évvel ezelőtt Londonban minden versenyszám előtt felcsendült az olimpia hivatalos dala, a Muse-tól a Survival, addig Rióban alig hallani az idei játékokra írt számot.
A szervezők a helyszíneken a szünetekben zenével próbálják szórakoztatni a közönséget, és bevetik a legnagyobb, erre a célra tökéletes nemzetközi slágereket, így a Seven Nation Armyt vagy a Cheerleadert, a nézők pedig táncolnak, integetnek. Az olimpia hivatalos dalát, az Alma e Coração, vagyis Lélek és szív című dalt viszont alig hallani, az NLC tudósítója három nap alatt kétszer találkozott a Thiaguinho és Projota által előadott számmal. Pedig fülbemászó, lendületes dalról van szó, a közönség biztosan vevő lenne rá többször is. 

Olimpia 2016: Rióból jelentjük - bojkottálják a hivatalos olimpiai dalt
Íme, a dal:
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top