Ők az olimpiák legcukibb lúzerei

Az olimpia nemcsak a hősökről, de a vesztesekről is szól, feltéve, hogy a vereség elég látványos ahhoz, hogy megüsse a nézők ingerküszöbét. Az alábbi cuki lúzerekre garantáltan életed végéig emlékezni fogsz.

nlc

Eric, az angolna

A 2000-es olimpia sztárja volt az egyenlítői-guineai úszó, Eric Moussambani, aki ugyan a száz métert 1 perc 52 másodperc alatt úszta le, ami lazán több, mint a duplája a 48 másodperces világcsúcsnak, ám az előfutamát még ezzel a döbbenetesen lassú idővel is megnyerte, ugyanis két ellenfelét diszkvalifikálták hibás indulás miatt. A sajtó által az “Angolna” becenévvel ellátott úszó életében az olimpián látott először 50 méter hosszú medencét, és a futam után meg is jegyezte, hogy “Az utolsó 15 méter volt nagyon nehéz”. Ez persze nem csoda olyasvalakitől, aki az olimpia előtt nyolc hónappal tanult meg úszni…

A brit kézilabdacsapat

Hét évvel a londoni olimpia előtt a briteknek még nem volt kézilabdacsapatuk, csakhogy az angolok kitalálták, hogy ha már úgyis náluk rendezik az olimpiát, akkor illene minden számban képviseltetniük magukat. A szervezők feladtak néhány hirdetést: “Kétségbeesetten részt szeretnél venni az olimpián, de nem vagy elég jó hozzá? Tanulj meg kézilabdázni, és 2012-ben meglesz a helyed.” A csapat összeállt, csakhogy 2009-ben a projekt finanszírozása összeomlott, és a résztvevők nem tudtak tovább profi sportolóként részt venni benne, hanem mindnyájuknak állást kellett vállalnia a felkészülés éveiben, magyarul a britek egy aranyos amatőr csapattal álltak ki a többiekkel szemben az olimpián. Csúnyán kikaptak Franciaországtól, és még Montenegrótól is, de a közönséget ez nem érdekelte, és úgy szurkoltak a csapatnak, mintha ők lennének a torna favoritjai.

Eddie, a sas

Eddie Edwardsot talán már senkinek sem kell bemutatni, miután idén tavasszal Eddie, a sas címmel szuper kis vígjáték készült a téli olimpián bemutatott síelési teljesítményéről. Az 1988-as calgaryi téli olimpiára síugrás kategóriában az egyetlen brit indulóként jutott ki, és 70 és 90 méteres ugrásban is az utolsó helyen végzett. Számára azonban nem a győzelem volt a cél, hanem maga a részvétel, és az eredményeinek olyan őszintén örült, mint mások az aranyérmeknek szoktak. Ez az öröm a szurkolókra is átsugárzott, akik lúzerként is imádták a brit sportolót. Két évvel a játékok után miatta szigorítottak a kvalifikáció szabályain, hogy később hozzá hasonlóan gyenge teljesítménnyel senki se juthasson ki az olimpiára.

Hubertus Von Hohenlohe

Osztrák nemesi származású mexikói alpesisíző, aki rájött, hogy osztrákként esélye sincs bekerülni az olimpiai keretbe, ezért inkább mexikói színekben indult. Nem volt tehetségtelen, ’84-ben műlesiklásban a 26. helyen végzett a százfős mezőnyből, csakhogy sok sportolóval ellentétben ő nem törődött a korával, és még azután is rajthoz állt, hogy már csak az életkora miatt sem volt esélye a jó szereplésre. 2010-ben Vancouverben, majd 2014-ben Szocsiban is indult a téli olimpián, ahol egyedül ő képviselte Mexikót, szerethető lúzerként. Állítása szerint ötven felett – mindkét olimpián ő volt a legidősebb versenyző – azért nem hagyja abba, mert életben akarja tartani azt a hagyományt, hogy olyan országok is küldenek versenyzőt a téli olimpiára, ahol nincs hagyománya a téli sportoknak.