Okosgyógyszer

Örökölhető a csontritkulás? – tévhitek és 5 érdekes tény a betegségről

A csontritkulás kisebb nagyobb mértékben idős korára minden embert érint, hiszen a csontszövetek 30 éves kor felett már nagyobb arányban pusztulnak, mint amennyi újra termelődik belőlük. Azonban ez a folyamat nem feltétlenül kóros, és az is téves elképzelés, hogy csak az idősebb embereknél alakulhat ki.

A csontritkulásra viszonylag kevés figyelem irányul, valószínűleg azért, mert lassan, évtizedek alatt és csendben hatalmasodik el az emberen. Pedig hazánkban több mint 800 ezren szenvednek tőle, és bár egyre hatékonyabb gyógymódok és kezelések állnak az orvosok rendelkezésére, az oszteoporózis aránya mégis gyorsan emelkedik a lakosság körében világszerte. Annak ellenére, hogy milyen nagy tömegeket érint, a betegséget a mai napig számos tévhit övezi.

Örökölhető a csontritkulás? – tévhitek és 5 érdekes tény a betegségről

Tévhitek

Idős emberek betegsége – tévhit
A csontritkulás valóban jóval nagyobb eséllyel alakul ki idősebb embereknél, de közel sem csak őket érinti. Már egészen kisgyermekkorban felléphet az oszeteoporózis – akár 1 évesen is –, de főként a pubertás kor előtt álló gyerekeknél jelenik meg. Egyik alfaja, a juvenilis osteoporosis kifejezetten a 40 év alattiak körében terjed, és ezen kívül korra és nemre való tekintet nélkül kifejlődhet bárkinél a másodlagos csontritkulás is, amely más betegségek szövődményeként lép fel.

Az oszteoporózis a nők betegsége – tévhit
Általános tévhit, hogy a csontritkulás csak a nőket fenyegeti. A női betegek aránya fiatal korban valóban magasabb, aminek valószínűleg hormonális okai vannak, illetve az is szerepet játszik ebben, hogy a nőknek általában véve kisebb a csonttömegük a férfiakénál. Ettől azonban még az erősebb nem is veszélyeztetett, sőt a kór 75 év felett már ugyanannyi férfit érint, mint nőt.

Elegendő idősebb korban gondot fordítani rá
Az oszetoporózis alattomos betegség, amely hosszú ideig, akár évtizedeken át komolyabb előjel nélkül fejlődik, és rendszerint csak idős korban válik olyan kritikussá, hogy az jelentősen rontja a beteg életminőségét. Ekkor is sok mindent lehet még tenni a csontfogyás lassításáért, de igazán a megelőzés és korai kezelés jelent megoldást a problémára. 30 év felett kezd el több csontszövet pusztulni, mint amennyi új képződik (ez természetes folyamat), ezért ettől a kortól kezdve feltétlenül ajánlott csontbarát étrendet tartani, rendszeresen feltölteni a szervezet D-vitamin készleteit napozással és étrend kiegészítőkkel, valamint csonterősítő, aktív sportot űzni. A legjobb, ha már gyermekkorba ügyelünk a csontos fejlődésére, mert az ilyenkor alakuló vázrendszer még erősség és strapabíróvá tehető megfelelő fejlesztéssel, és hosszabb így ideig őrzi meg szilárdságát és sűrűségét.

Érdekes tények a csontritkulásról

1. A csontritkulásos törések Nyugat-Európában és Új-Zélandon igen gyakoriak, míg például Szingapúrban és Jugoszláviában kifejezetten alacsony az arányuk.

2. Az osteoporosis előfordulási gyakorisága a dél-afrikai bantuknál a legalacsonyabb. Az országok közötti eltérések szakemberek szerint – a genetikai adottságokon kívül – az étkezési szokásokkal is magyarázhatóak.

3. Az Egyesült Államok fekete bőrű lakói minden esetben magasabb csonttömeg értékekkel rendelkeznek, mint a fehér bőrűek.

4. Az ázsiai lakosok csonttömege a fehér bőrűekhez képest is kisebb.

5. Azok, akik nem szültek, vagy háromnál több szülésük volt, szintén nagyobb eséllyel szenvedhetnek a betegségben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top