Nyugodt álom

Túlhajszolt nők: „Úgy érzem, lassan kipurcanok”

NLCafé | 2018. Augusztus 31.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás

Nőket kérdeztünk arról, hogyan élik meg a hétköznapokat, mennyire stresszes az életük. Őszintén vallottak az érzéseikről, gondolataikról.

„Sokszor eszembe jut, ahogy gyerekkoromban láttam anyámat, amint egész nap lótott-futott, meg sem állt, leülni is csak akkor ült le, ha jött valaki, vagy ha együtt ettünk. Akkor ez kisgyerekként olyan természetes volt, nem tűnt fel, hogy az odaadó szuperanyuban valójában egy kizsákmányolt és túlhajszolt nő rejtőzött. Hogy ki zsákmányolta ki? Az élet és persze ő, saját magát. Mert az volt a normális, hogy a házat rendben tartja, hogy neveli a gyerekeket, hogy főz, mos, takarít a családra. Nem tudom már pontosan, hogy mikor ébredtem rá, hogy valami nagyon nincs rendben az anyám életével, de ahhoz már túl késő volt, hogy meg tudjam őt változtatni. De én megfogadtam, hogy soha nem leszek ilyen. Egyelőre működik…”

„Látom magam körül a sok hasonló édesanyát: rohanunk egész nap. Reggel intézzük a gyerekeket, visszük oviba, suliba, utána irány a munkahely, ott is végigtolunk minden napot. Hazafelé bevásárlás, felszedjük a gyerekeket, jönnek az edzések. Utána irány az otthonunk, egy kis rendrakás, főzés, evés, aztán fürdetés, altatás, és a nap végén a legtöbbünknek épp annyi ereje marad, hogy bekússzon az ágyba. Lehet mondani, hogy régen is így volt, és mindenki ezt csinálta, csinálja, de erre azt mondom, annak idején nem volt ennyire felgyorsulva a világ, kevesebb volt a stressz, nem volt ilyen sok elvárás, na meg inger. Lehet, nálam pörög most minden túlságosan, de úgy érzem, lassan kipurcanok.”

 

„A munkám nagyon stresszes, felelősségteljes a beosztásom, fontos döntésekben veszek részt. Gyakran korán eljövök otthonról, és csak későn este jutok haza. A férjem szerencsére jól viseli, a gyerekek már nagyok, bár néha úgy érzem, hiányzom nekik. Vagy lehet, hogy csak szeretném ezt hinni, mert nekem ők nagyon hiányoznak. Többször eszembe jutott már, hogy hagyom a francba az egészet, és eljövök a cégtől, jól kipihenem magam, aztán mégis mindig meggondolom. Ha tehetem, elmegyek egy wellnesshétvégére, vagy gyógynövényes készítményeket szedek, ha sok a stressz. Azt tervezem, hogy elkezdek sportolni, remélem, az is segíteni fog.”