Nyereményjátékok

Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar és zenei vezetője, karmestere Fischer Iván immár 28 éve állandó és meghatározó szereplője Budapest zenei életének. Mint azóta minden évben, idén is sikeres évet zár a zenekar. Budapesten negyvenhét hangversenyt adtak január óta, valamennyit telt ház előtt.

Olyan világhírű vendégművészek léptek föl ezeken a koncerteken, mint a csellista Truls Mork, a zongorista Jean Efflam Bavouzet vagy a karmester Mihail Pletnyov. A hazai koncertek mellett a BFZ idén is folytatta nagyszerű nemzetközi sikertörténetét, ezúttal Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban, Brazíliában, Svájcban és még számos országban.

Budapesti Fesztiválzenekar

A New Yorki Carnegie Hallban, amely a világ egyik legismertebb hangversenyterme, ebben az évben két alkalommal játszottak. Londonban a Royal Albert Hallban egy napon két koncertet is adtak. Nevezetes ez az év a zenekar történetében azért is, mert idén ősszel új zenekar alakult a zenekaron belül. A régi zene nemzetközi hírű specialistája, Reinhard Göbel vezetésével barokk zenei együttest alakított a Fesztiválzenekar, amely sikeres első koncertjét októberben adta az Olasz Intézet dísztermében.

December 23-án, 26-án és 27-en a Budapest Kongresszusi Központban olyan programmal lép föl a Budapesti Fesztiválzenekar, amelyről csak annyit lehet tudni, hogy TITOK! A Titok koncert Fischer Iván találmánya, a zenekar kedvelői már évek óta mindig találgatják, hogy vajon idén mivel rukkol ki a zenekar, mert a Titok koncert programját senki sem tudja az első koncert napjáig! Csak a helyszínen tudják meg a jegyet, bérletet vásárlók is, hogy mit hallanak majd és ki vagy kik a szólisták.

Budapesti Fesztiválzenekar

Ha maradandó élményre vágynak idén karácsony idején, föltétlenül vegyenek jegyet a három koncert valamelyikére. Ráadásul, ha ajándékba veszik a jegyet, kérhetnek a Fesztiválzenekar titkárságán egy Fischer Iván aláírásával ellátott karácsonyi üdvözlőkártyát is! Bár a Titok még titok, a nagyszerű koncert garantált!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top