Nyereményjátékok

Fogyjunk le éhezés nélkül!

Nyárig (június elejéig) összesen hat hét van hátra. Ennyi idõ alatt egy jól összeállított étrend, és egy szórakoztató mozgásprogram mellett pontosan ennyi kilótól szabadulhatunk meg egészségesen, éhezés, koplalás és önsanyargatás nélkül!




Hetek óta várjuk, hogy melengető napsugaraival végre ránk köszönjön az igazi tavasz, és a természettel együtt mi magunk is energiákkal töltekezve lássunk neki a külső és belső „nagytakarításnak”! Itt a tavasz, és itt az életmód-váltás ideje! Gyerünk, lássunk neki, és szabaduljunk meg súlyfeleslegünktől, hogy pár hónap múlva magabiztosan húzhassuk magunkra kedvenc, de talán évek óta „elhanyagolni” kényszerült szoknyánkat!

A legrosszabb, amit tehetünk ilyenkor, hogy kölcsönkérjük kolléganőnk jól bevált csodareceptjeit, vagy pedig a „holnaptól nem eszem semmit” elvet követve koplalni kezdünk. Az előbbi „módszerek” hátránya, hogy ami bevált a kolléganőnek, az egyáltalán nem biztos, hogy nekünk is jó lesz, hiszen egyik ember sem ugyanolyan, mint a másik, arról nem is beszélve, hogy a sok sikertelen kísérletezés mennyire megviseli az anyagcserénket.
A koplalással pedig csak azt érjük el, hogy szervezetünk „túlélő” üzemmódra kapcsol, és több-kevesebb kínkeservesen leadott kiló után (amely sajnos még véletlenül sem a zsírraktárainkból fog származni) annyira lelassul anyagcserénk, hogy raktározásba kezd. Tehát a „látszatfogyás” megszűnik, és következik a valós visszahízás.





Egészséges, és hosszú távú fogyás kizárólag a megfelelően összeállított, ötszöri étkezésre alapuló, és nem minimál kalóriás étrend, valamint egy személyre szabott mozgásprogram mellett érhető el. Ha tehát szeretnénk megszabadulni kilóinktól, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulnunk. A Fat Free Fogyókúra Központ ingyenes állapotfelmérésein, és személyes konzultációin először azt mérik föl, hogy mekkora a súlyfelesleged, és mindez hogyan alakulhatott ki. Ezután elemzik jelenlegi táplálkozási szokásaidat, megállapítják, mennyi kalóriára lenne szüksége a szervezetednek. Ezek után készül el számodra a személyre szabott étrend, amelynek betartása során nem kell lemondanod semmiről, ráadásul könnyen előfordulhat, hogy többet fogsz enni, mint amennyit eddig ettél. Ezek után a súlyfelesleg mértékének megfelelően javasolnak neked mozgásprogramot, amely a szabad levegőn végzett, erőltetett gyalogláson túl lehet edzőtermi, zenés, csoportos aerobik, vagy az úgynevezett cycling (zenés terem kerékpáros edzés). Az edzések lényege, hogy minden vendég az első perctől az utolsóig zsírégető zónában tartózkodjon, amit egy csuklóra szerelhető óra, és a hozzá tartozó mellkasi jeladó pánt segítségével ellenőriznek.
A napi ötszöri étkezés, és a megfelelő mennyiségű kalória bevitele mellett pont ellenkező hatás érhető el, mint a koplalás során. Amikor ugyanis a szervezet észleli, hogy nap nap után minden szükséges tápanyag a szükséges arányban jut a szervezetbe, akkor felhagy a raktározással, hiszen az „életben maradása” biztosítva lesz. Ha az ilyen módon beállított anyagcsere mellett zsírégető edzéseket végzünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy fogyásunk a zsírraktárak leépüléséből fog származni, és nem hízunk vissza.

Gyere, és vegyél részt ingyenes állapotfelmérésünkön!

Időpont egyeztetéshez hívd a 06/30-599-0631-es telefonszámot!

www.fatfree.hu , heder.eva@chello.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top