Női napozó

Házi praktikák leégésre

A legtökéletesebb nyaralást is rettenetesen el tudja rontani, ha már az első napokban leég a bőrünk. A legjobb, ha ezt megelőzzük, de ha mégis bekövetkezik a baj, akkor is enyhíthetjük a kínokat néhány egyszerű házi praktikával.

Házi praktikák leégésreHűtsük le magunkat!

“Napégés esetén is, mint másfajta égés esetén, a legfontosabb a hűtés. Hideg vizes tusolás, illetve hideg borogatások alkalmazása a leghatékonyabb. Fekete tea jó erős lehűtött főzetét is használhatjuk erre a célra, mert a teában található savak visszaállítják a bőr pH-értékét. Ha bírjuk, akkor beülhetünk egy kád hideg vízbe is, amit hatásosabbá tehetünk, ha teszünk bele egy csészényi almaecetet vagy egy kiskanál szódabikarbónát. Csak arra figyeljünk, hogy ne tartson túl sokáig a fürdő, mert akár sokkos állapot is kialakulhat, különösen gyerekeknél és időseknél. Emellett az egyébként is száraz, sérült bőr felázik, és még inkább kiszárad. A borogatást gyakran kell cserélni, amint átmelegedett a nedves géz vagy törölköző, különben épp az ellenkező hatást érjük el vele, csak fokozzuk a gyulladást” – mondta dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász-kozmetológus.

Segítség a konyhából

“A hideg tejföl, uborka, reszelt krumpli használata régóta az ismert házi praktikák közé tartozik, pH-normalizáló, hűsítő hatásuk jól kihasználható enyhe napégés esetén. Ezeket csak addig szabad a bőrön hagyni, amíg át nem melegednek. Súlyosabb leégés esetén, ha apró sebek, hólyagok jelennek meg a bőrön, akkor ne kenjük rá ilyesmit, mert akár fertőzést, gyulladást is okozhat a sebbe bekerülve.”

Házi praktikák leégésreKonyhakert kincse

“Az aloe vera növény leveléből nyert gél érösszehúzó, gyulladáscsökkentő hatású, szépen lehúzza az égés következtében kialakult duzzanatot és vörösséget. Vegyünk egy cserepes növényt, vágjunk le egy levelet, hosszába vágjuk szét egy késsel, és a levével, zseléjével kenjük be a leégett bőrt. Vigyázni kell azonban, hiszen sokan allergiások lehetnek erre a növényre, ráadásul sérült bőrön könnyebben alakul ki allergiás bőrgyulladás.”

Pótoljunk!

“Sokat segíthet az antioxidánsok szedése is. Az E-vitamin segíti a bőr regenerálódását, mivel megköti a napégés során a bőrben felszabadult szabad gyököket. Ha szükséges, akkor lehet gyulladásgátló tablettákat szedni, például aszpirint, vagy bármilyen nem szteroidos készítményt.”

Hidratálás

“A száraz, napégett bőrt mindenképpen hidratálni kell. Fürdésnél lehetőleg ne használjunk szappant, hagyományos tusfürdőt, mert a bőr egyébként is károsodott hidrolipidrétegét ezek tovább roncsolják. Helyettük lágyabb, bőrbarát mosakodókrémek használata javasolt. Fürdés, zuhanyzás után lehetőleg vizes bázisú, géles állagú, kifejezetten napozás utánra kifejlesztett testápolókat alkalmazzunk, ezek számos nyugtató hatóanyagot tartalmaznak. Semmiképpen ne válasszunk zsíros, vazelinos vagy olajos készítményeket. Tévhit, hogy a különböző gyógynövénytartalmú olajok (pl. levendulaolaj) hasznosak ilyenkor, mert elzárják a pórusokat és még nagyobb bajt okozhatnak.”

Erre igyunk!

“Nagyon fontos a folyadékpótlás, hiszen az égett bőrön keresztül sok folyadékot veszítünk. Ha lehet, akkor inkább ásványvizet igyunk, mert így nem juttatunk feleslegesen cukrot és különböző méreganyagokat a szervezetünkbe, mint például mesterséges színezőket és ízfokozókat.”

Fontos!

“Ha az égett területen hólyagok vagy esetleg sebek is keletkeznek, a hűtést kivéve, semmit ne kenjünk a bőrre, legfeljebb a sebbe Betadine oldatot. Mielőbb keressük fel a legközelebbi bőrgyógyászati rendelőt, ahol az orvos felméri az égés súlyossági fokát, megítéli, hogy szükségünk van-e kórházi ápolásra, és megfelelően ellátja a mélyebb égési sebeket, az erre használatos krémekkel, kötszerekkel” – javasolta a bőrgyógyász.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top