Női napozó

Hány órát aludjunk a szép bőrért?

Tudományosan beigazolódott: az alvás valóban szépít. Azt is megállapították, mennyi a minimális alvásmennyiség, amire a bőrünkre szükség van.

Az egyik neves kozmetikai cég egy bőrgyógyászokból álló kutatócsoporttal együttműködésben azt vizsgálta, milyen hatással van az alvás a nők bőrére.

Kiderült, hogy azoknak a nőknek, akik nem alszanak naponta átlagosan 5 óránál többet, kétszer annyi ránc és folt van a bőrén, mint azoknak, akik minimum napi 7 órát alszanak. Felfedezték továbbá, hogy a napégés is könnyebben gyógyul azoknál, akik többet alszanak.

Gyorsabban ráncosodsz, ha nem alszol eleget

Mivel az éjszaka elsősorban a regenerálódás ideje, a bőr is ilyenkor áll helyre és készül fel arra, hogy megvédje magát a környezeti hatásoktól. Rövidebb alvási idő alatt a bőrnek is kevesebb ideje van regenerálódni és megerősíteni a védelmét, ami hosszabb távon fokozott ráncosodáshoz vezethet. A szakértők szerint a bőr optimális működéséhez naponta legalább 7 óra alvásra van szükség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top