nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Nők lendületben
Légi utaskísérőből családanya: az egyik legszebb karrier

Légi utaskísérőből családanya: az egyik legszebb karrier

A sikert többnyire karrierben, magas munkahelyi pozícióban vagy anyagi szempontok alapján mérik. Az anyaság a közgondolkodásban nem tartozik a "sikerszakmák" közé, mégis vannak nők, akik valódi hivatásuknak a gyermeknevelést tartják.
Kari Szilvia
Kari Szilvia
f Ajánlom

Egy Budapesthez közeli, ragyogóan tiszta, barna és fehér árnyalatokat ötvöző lakásba lépek, amikor a 38 éves Galgóczi Gyöngyvér ajtót nyit nekem. A frissen sült szedres pite illata csábító, nem tudok ellenállni neki. A három gyerek közül a legkisebb van itthon, ő is épp alszik, így a süti mellett Gyöngyvérrel nyugodtan tudunk beszélgetni arról, hogyan váltotta fel légi utaskísérői munkáját az anyaság.

 “Nem találtam a helyem”

“Anyukám majdnem negyvenévesen szült, és a generációs különbség a mai napig érződik a kapcsolatunkon, pedig nagyon vágytam arra a bizonyos anya-lánya kötődésre. Kislányként eldöntöttem, márpedig én fiatalon fogok szülni, nagy családom lesz, és persze tökéletes anya leszek” – kezdi a történetét Gyöngyvér. A középiskola után dacból nem tanult tovább, pedig elvárás lett volna, hiszen édesanyja tanárként dolgozott. A lány húszévesen inkább a saját lakásába költözött első szerelmével.

A diákszerelemből tizenkét évig tartó távkapcsolat szövődött. “Ügyintéző-titkárnő szakmát tanultam, de nem találtam a helyem, ezért kimentem Kanadába bébiszitterkedni. A párkapcsolatomnak viszont nem tett jót a kontinensnyi távolság, így hazajöttem. Gyerekkori álmom volt az is, hogy egyszer stewardess legyek, gondoltam egy merészet, és jelentkeztem a Malévhez” – meséli Gyöngyvér.

Légi utaskísérőből családanya: az egyik legszebb karrier

“Nem tudtam, egy hét múlva hol leszek”

A fiatal lány azonnal kapott munkát. “Izgalmas volt fogni a bőröndömet, és felszállni arra a gépre, amelyre épp beosztottak. Kétszer ugyanazokkal a kollégákkal sosem repültem, ami jó is volt, meg nem is – tudtunk a munkára koncentrálni, de barátságokra nem volt idő. Azt is csak néhány nappal korábban tudtam meg, hogy a következő héten melyik városokban landolok majd… Izgalmas másfél év volt, és nagyon szerettem, de a lelkem mélyén nem erre vágytam. Aztán terhes lettem, és mivel a repülési szabályzat tiltja várandósoknak a légi munkát, végleg kicsomagoltam a bőröndömet” – emlékszik vissza Gyöngyvér.

“Hívjuk a rendőrséget, ha nem jön a gyerekért!”

Teljesült a vágya, 25 évesen anya lett. Az persze a kislánykori álomban nem szerepelt, hogy egyedül neveli majd a gyermekét: a szülés után nem sokkal a lány és párja útjai különváltak.

“Az anyaságot élveztem még úgy is, hogy sokszor nagyon nehéz volt egyedül. Azt már akkor is tudtam, ha tisztességesen akarom eltartani magunkat, szükségem lesz diplomára, így angol-irodalom szakra felvételiztem. Sikerült, és az is, hogy olyan munkahelyet találjak, ahol tolerálják a tanulást. Egy bökkenő akadt, amit nagyon rosszul viseltem, hogy mindig Lea volt az utolsó gyerek az óvodában… Egyszer szó szerint megfenyegettek, mert késtem öt percet, hogy hívják a rendőrséget, ha nem érek hatra az óvodába.” 

Baj, ha felvesznek, de még nagyobb, ha nem

Aztán az egyik nyári végi napon Gyöngyvért munkatársa beajánlotta egy partner ingatlanbefektetési céghez. Akkor még nem sejtette, hogy a sors hamarosan újabb vágyát teljesíti. “Nagyon hiányzott a társ. Azzal vigasztaltam magam, nem lehet, hogy csak egy társ jusson nekem az életben. Aztán jött ez az állásinterjú. A lélegzetem is elakadt, amikor megláttam Jánost. Az interjú után első dolgom volt fölhívni a barátnőmet, és elmondani, mekkora bajban vagyok, mert az is gond lesz, ha fölvesznek, de még nagyobb, ha nem. Fölvettek” – mondja mosolyogva.

Az elkövetkező hónapokban szorgalmasan dolgozott a férfi mellett, aki a főnöke lett. Érzései nem változtak, pedig János a munkatársi szimpátián kívül egyéb jelet nem mutatott irányában. Nem is nagyon reménykedett, úgy gondolta, egy ilyen pasi biztosan nem egyedülálló anyára vágyik. Aztán egyre többet beszélgettek munka közben, és utána is. Az év végi bulin megtört a jég, és attól az estétől kezdve elválaszthatatlanok lettek.

“Nem sok jót jósoltak nekünk”

“Az irodában munkatársakként viselkedtünk. Persze a többiek tudtak a kapcsolatunkról, de nem sok jót jósoltak nekünk. Azt mondták, kizárt, hogy János kitartson hosszabb távon mellettem. De bizonyítottuk, hogy képes rá. Egyre jobban vágytam a közös gyerekre, ami igazán meglepett, hogy János sem zárkózott el az ötlettől. Roland több vetélés után született. Amikor először a karomba vettem, akkor éreztem, hogy végre az történik velem, amire mindig is vágytam. Családom van, gyerekeket nevelek, a párom szeret. Kell ennél több?”

Talán egy nagyobb otthon, mert négyesben igencsak szűkös lett a legénylakás. A közelben vásároltak egy igencsak lelakott házat, Gyöngyvér a két gyerek, János meg a munkája mellett alakította, szépítette a kertet. És jöhetett a harmadik kicsi… “Zajos életünk lett. Amikor mindenki itthon van, valóságos csatatérré alakul a ház. Néha eszembe jut, de jó lenne egy kis csend és nyugalom, aztán meg az, hogy de hát mindig is erre vágytam” – mosolyog Gyöngyvér.

Mi lehet ennél jobb?

“Nekem sosem volt fontos a karrier, valahol a lelkem mélyén mindig abban bíztam, hogy egyszer a család lesz a hivatásom. Szerencsés vagyok, mert megengedhetjük magunknak, hogy a csak rájuk koncentráljak. Itthon szinte megállás nélkül dolgozom a hétvégeken is, de nem bánom. Nem akarom újra megélni, hogy rohanok a gyerekért az oviba, aztán mire hazaérünk, alig jut időnk egymásra. A legjobb dolog a gyerekekkel foglalkozni, látni, mennyit és hogyan fejlődnek, hogyan bővül a szókincsük. Minden pillanatát élvezni akarom. Alig alszom napi öt-hat órát, de majd pihenek, ha a gyerekeim nagyobbak lesznek! Lea már tizenhárom éves, és sokszor kérdezi, hogy bírod, anyu az egész napos meseolvasást, éneklést, pelenkázást? Én meg visszakérdezek, hogy mégis, mi lehet ennél jobb? Talán csak az, hogy vele megélhetem azt a bizonyos közeli anya-lánya kapcsolatot.”

Beszélgetés közben a kétéves Krisztián is felébred. Kitotyog a szobájából, és máris mutat az ablak felé, hogy “hatalmas eső”. Gyöngyvér, hogy értsem, kiegészíti kisfiát: “a tegnapi felhőszakadásra gondol. Hát, nem édes? Egyszerűen nem tudok betelni velük. Egy pillanatig sem fájt, amikor ott kellett hagynom a Malévet, és az sem, hogy nem fognak visszavenni a munkahelyemre. Lehet, hogy évek múlva, amikor a fiúk is önállóak lesznek, kitalálok valamilyen itthonról végezhető munkát, de mindig is ők lesznek a legfontosabbak. És azt hiszem, ebben igazán jó vagyok.”

Én elhiszem neki.

Megosztás Facebookon