Nők lendületben

5 hiba, amit ne kövess el, ha vállalkozást indítasz!

Melyek azok a tipikus hibák, amiket szinte minden nő elkövet, amikor önálló online vállalkozásba kezd? A téma szakértője, Vida Ági osztja meg veled tapasztalatait.

Ági, első gyermeke születése után épp itt, nálunk, az NLCafé-fórumon csetelt kismamatársaival, vállalkozásának ötlete ebben az időben született meg a fejében. Egyre több anyuka fordult hozzá ugyanis segítségért, tanácsért. Elindította hát kismamablogját, amelyben a babaápolással, gyerekneveléssel, lélektannal kapcsolatos gondozási tapasztalatait osztja meg, közben megszervezte a témához illő első online tanfolyamot is. Vállalkozói tapasztalatait – sikereit és kudarcait egyaránt – beépítette Gazdagmami nevű programjába, amellyel már több mint négyezer embernek segített. Mindezt olyan viharos sebességgel tette, hogy az indulást követő nyolcadik hónapban már a férje együttműködésére is szüksége volt. Ezúttal a tipikus csapdahelyzetekről mesél, de természetesen a megoldás felismerésében is segít.

1. hiba: Nem tudod, mit akarsz

Változtatni szeretnél, mert ami van, az nem jó, de fogalmad sincs, mit kéne tenned. Ezen valójában meg sem kell meglepődnöd, hiszen az iskola, a munkahely folyamatosan arra kondicionál, hogy tedd azt, amit mások mondanak, önálló ötleteid pedig jobb, ha nincsenek. Az is gyakori hiba, hogy ötleted ugyan lenne, de azt gondolod róla, hogy a kutyát sem érdekli, ezért jó mélyen eltemeted magadban.

Amit tehetsz:
Ha változtatni szeretnél, az első és legfontosabb tanács, hogy találj célt magadnak! Ha azt szeretnéd elérni, hogy önállóan, otthonról dolgozhass, tűzd ki célul ezt: “Egy év múlva az otthoni munkámmal X mennyiségű pénzt keresek”. Vagy: “Most még – szerencsés esetben – napi nyolc órában dolgozom, de mellette a hobbimnak élek, ezért arra törekszem, hogy egy-két éven belül ez utóbbi legyen a főfoglalkozásom.” Ha céljaidat reálisan méred föl, akkor nincs olyan ötlet, amire senki sem kíváncsi, mert igenis lesznek, akik éppen a te szakértelmedet veszik majd igénybe.

5 hiba, amit ne kövess el, ha vállalkozást indítasz!

2. hiba: Nem tudod beosztani az időd

Amikor nekifogsz az önálló munkának, már senki nem mondja meg neked, hogy mivel mikorra kell végezned. A magad ura vagy, te osztod be az idődet. Ha nem teszed, elúszol a feladatokban, nem jutsz egyről a kettőre. Az otthoni munka talán egyetlen hátránya, hogy könnyebb mással foglalkozni, elkalandozni, mint a célokra összpontosítani és megvalósítani azokat.

Amit tehetsz:
Készíts heti tervet, amelyben fölsorolod, hogy a hét napjain milyen feladatokat fogsz megcsinálni. Csak annyit vállalj, amennyi belefér a napodba! Ha közbejön valami, például a gyerek beteg lesz vagy nyűgös, nem alszik, nem tud meglenni nélküled, akkor tedd félre az aznapi feladatokat, és fogj neki a következő napon, amikor nem kell a problémákkal számolnod. Nem baj, ha nem tudsz mindent egyetlen nap alatt befejezni, még az sem baj, ha hibázol. A tapasztalataidból tanulsz, legföljebb a következő hetedet másképpen szervezed. Ha nagyobb feladatokban gondolkozol, akkor azokat mindenkor bontsd apró részekre, és egyesével haladj előre!

3. hiba: Nem figyelsz eléggé a feladatodra

A figyelmed könnyen elkalandozik, mert a tényleges munka előtt még gyorsan följelentkezel a Facebookra, elolvasod a posztokat, válaszolsz rájuk, megnézed, milyen új fotókat töltöttek fel az ismerőseid, lájkolsz, azután megnyitod az e-maileket, azokat is elolvasod és megválaszolod, megnézed a kuponos ajánlatokat és a többi, és a többi. Fel sem tűnik, mennyi időt fecséreltél el a napodból anélkül, hogy a tényleges feladatodra koncentráltál volna.

Amit tehetsz:
Fontos az inspiráció, az információ szerzése, az olvasottság, a konkurencia figyelése, de a hetednek ezzel csupán minimális részét töltsd el, különben azt veszed észre, hogy számtalan weboldalon böngésztél, mégsem jutottál előrébb. Napjaidat kezdd mindig a legnehezebb feladattal, reggel frissebb vagy, könnyebb gondolkodni is. Csippents le az alvásidőből, ébredj előbb, mint a gyerekeid, így csendben, nyugodt körülmények között dolgozhatsz, és könnyebb a feladatodra összpontosítani. Ha éjjeli bagoly típus vagy, hagyd a munkát estére, amikor már alszik a család. A lényeg, hogy befejezd, amit aznapra terveztél.

5 hiba, amit ne kövess el, ha vállalkozást indítasz!

4. hiba: Nincs türelmed, kitartásod

Óriási lelkesedéssel, elszántsággal fogsz bele a munkádba, aztán az első kudarc után feladod, és nem csinálod tovább. Az is tipikus hiba, hogy nem méred föl a lehetőségeidet, túl rövid határidőket szabsz magadnak. Amikor a várt eredmények elmaradnak, ahelyett hogy további energiát fektetnél a célod elérésébe, abbahagyod a munkát, mondván, neked úgy sem jön össze semmi.

Amit tehetsz:
A siker egyik kulcsa a türelem, a következetesség. Ha reális célt tűztél ki magadnak és azt lépésről lépésre építed föl azt, nem akarsz egyetlen hónap alatt a csúcsra jutni, de azért valóban mindent megteszel, akkor el fogod érni, amire vágysz. Könnyen lehet, hogy eleinte nem úgy alakulnak a dolgaid, ahogy eltervezed, mégse add fel az első kudarc után! Építkezz a hibákból, gondold át, mit kellene másként tenned, hogy az eredmények téged igazoljanak. Légy kitartó önmagadhoz és a céljaidhoz!

5. hiba: Irreális kép él benned a sikerről

Ha azt gondolod, hogy azok az emberek sikeresek, akikkel tele vannak az újságok, akik nagyon sok pénzt keresnek, akik csillogó ruhákban pózolnak a különböző partikon, akkor könnyen előfordulhat, hogy csalóka példaképet választottál magadnak. Tedd a szívedre a kezed, és légy őszinte magadhoz: meg tudod fogalmazni, hogy mit jelent számodra a siker? Tudod azt definiálni? Ha nem, akkor figyelj!

Amit tehetsz:
Ne lepődj meg, a siker valójában mindenkinek mást jelent. A valóban sikeres emberek szinte kivétel nélkül csillogás nélküli életet élnek, nem laknak fényűző otthonokban, és még csak luxusautókkal sem járnak, holott könnyedén megtehetnék. Mert számukra nem ez a fontos. A sikert abban mérik, hogy önállóan rendelkeznek a szabadidejükkel, megtehetik, hogy akkor és oda utazzanak, ahová szeretnének. Mindezt te is elérheted, ha megfelelően pozicionálod önmagad, reális képet festesz a lehetőségeidről, ha kellően tudatos vagy, betartod a fokozatosság elvét és kis célokkal haladsz előre. Amikor eléred az első sikeredet, élvezd minden pillanatát, mert az generálja majd a következőt!

5 hiba, amit ne kövess el, ha vállalkozást indítasz!

Vida Ági kétgyermekes édesanya, eredeti szakmája pszichológus.

  • 2007-ben indította első blogját
  • 3 könyvet és 11 “dobozos” oktatóanyagot írt
  • 2010-ben nemzetközi e-marketing Master diplomát szerzett
  • 2013-ban megkapta az Amerikai Kereskedelmi Kamara Női Kiválósági Díj Döntőse díját
  • 2014-ben a PWA Női Menedzser Díját, valamint az Európai Bizottság “Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” nemzeti díját is átvehette

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top