Életmód

Ha nem eszik a gyerek…

A kisbabák hurkácskái még imádnivalók, ám a nagyobbaknál már nem tetszetős az úszógumi – ahogy a kilátszó bordák sem. Pedig a magyar gyerekek ötöde túlsúlyos, és egyre nő a bulimiások száma is. De vajon mit tehetünk ilyenkor?

A szülők általában nem veszik észre idejében, ha hízni vagy éppen fogyni kezd a gyerek. Csak egy rossz laboreredmény, cukorbetegség, magas vérnyomás, epekő vagy mozgásszervi tünet hívja fel a figyelmet arra, hogy gond van. Addig megy a struccpolitika – nem is kövér, csak kerekded; nem is sovány, csak divatos. A leggyakoribb probléma az elhízás, amely leginkább a három-, a hat-hét és a tizenkét-tizennégy éveseket érinti. A hároméves átesik egy halom gyerekbetegségen, a család meg folyton tömi, hogy megerősödjön. A második kritikus szakasz az iskolába kerülés, ilyenkor sokat ül egy helyben, ugyanakkor rendkívül kalóriadúsan étkezik. Végül jön a serdülőkor, amikor a tanulás és szórakozás mellett egyre kevesebb ideje jut a sportra, ám közben kontroll nélkül megy a tévézés, a számítógépezés, a chips meg a kóla. A felesleges kilókat általában a túl magas kalóriabevitel okozza. Igaz, hogy a kövér gyerekek szülei is gyakran túlsúlyosak, azonban emögött nem a gének állnak, hanem a rossz táplálkozási szokások. Éppen ezért különösen nagy a felnőttek felelőssége abban, hogy milyen ételeket tesznek a kicsik elé.

Figyelni kell a jelekre

Gönczi Andrea legkisebb lánya, Anna ötévesen kezdett el hízni, pedig az édesanya azt gondolta, teljesen normálisan étkeznek. „Nem ittunk kólát, nem ettünk chipseket, sőt a nassolás sem volt jellemző ránk – meséli Andrea. – Sokat sportoltunk, hétvégeken állandóan kirándultunk, és Anna háromévesen már tíz kilométert is gyalogolt. Amikor először szóba került, hogy talán kissé túlsúlyos, elmentünk az orvoshoz. Ő azonban azt mondta, hogy ne aggódjunk, ez még csak a babakövérség, és majd kinövi. Eltelt négy év, és Anna egyre csak gyarapodott. A szívem mélyén éreztem, hogy baj van, de nem akartam tudomásul venni. Inkább hajtóvadászatot indítottam a nagyobb méretű, gumis derekú nadrágok után, és bővebb ingeket vásároltam neki. A férjem többször csendben megjegyezte, hogy a gyerek folyamatosan hízik.” A kislány tizedik szülinapja előtt bejelentkeztek a Heim Pál-kórház rendelésére, ahol az orvos azt mondta, hogy Annának azonnal le kell fogynia tíz kilót, különben cukorbeteg lesz. Az intézetükben működő Sikerklubba irányította a családot. „A klubot vezető Kovács Judit dietetikus konkrét tanácsokkal látott el minket. Megtudtuk, mit ehetünk és mit nem, naponta hányszor és hogyan készítsük el az ételeinket. Ezeket megfogadva átalakítottuk az életünket – folytatja az anyuka. – De nem kell nagy dolgokra gondolni! Figyelni kezdtük, hogy mi tartalmaz cukrot, és azt kiiktattuk az étrendünkből. Kenyeret sütöttünk adalékanyagok nélkül. Csökkentettük a fogások mennyiségét, és naponta szigorúan ötször ettünk. Az iskolai étkezésről is leálltunk, Anna otthonról vitte az ebédjét. A heti két taekwondoedzés mellé pedig még két fitneszórát építettünk az órarendjébe. Mindenhol segítettek a tanárok. Ám nem sikerült volna előrelépnünk, ha Anna nem tartotta volna be a szabályokat. Így viszont másfél hónap után megtörtént a csoda, fogyott hét kilót, aztán két hónap múlva még ugyanennyit.”

Ha nem eszik a gyerek...

Van segítség

Nagy elszántságra van szükség ahhoz, hogy valaki belépjen a Heim Pál-kórházban működő Sikerklubba. Itt ugyanis szembe kell nézni azokkal a problémákkal és elkövetett hibákkal, amelyeknek a sok-sok felesleges kiló lett a következményük. „Bárki részt vehet a foglalkozásainkon – mondja Kovács Judit, a klub vezetője. – A legtöbb fiatal mégis a Heim Pál Gyermekkórház szakrendeléseiről kerül ide. Sokan a szüleikkel jönnek, de előfordul, hogy a barátok, nagyszülők, unokatestvérek a kísérők. Van, hogy csak a felnőttek veszik igénybe a segítségünket, de azt gondolom, szerencsésebb, ha a gyerek is bekerül ebbe a közegbe. Itt megtapasztalhatja ugyanis, hogy nincs egyedül a problémájával, mások is keményen küzdenek a pluszkilók eltüntetésével. Először ismertetem velük az egészséges élet alapelveit, segítek összeállítani az étrendet, és előírom a kötelező sportmennyiséget. Persze mindenkinek más az anyagcseréje, különbözőek a szükségletei, lehetőségei, életmódja, ezért is fontos, hogy szakember adjon tanácsokat. Rendszeresen tartok táborokat is, ahol közösen főzünk a gyerekekkel, együtt állítjuk össze a menüt, és rengeteg mozgásformát is kipróbálhatnak. Játékosan tanulják meg, hogyan kell egészségesen élni, étkezni. Meghívott vendégek is gyakran látogatnak a klubba, például fodrász, stylist, bőrgyógyász és pszichológus, akik tanácsaikkal szintén abban segítenek, hogy minél gyorsabban átlendüljenek a kicsik és szüleik ezen a nehéz időszakon.”

Hogyan segítsük a túlsúlyos gyereket?
  • Óvatosan a fogyókúrákkal és a csodadiétákkal! A fogyást nem adják könnyen, ne higgyünk a „három nap alatt tíz kilót leadhatsz” szlogenekben. Forduljunk szakemberekhez (dietetikus, étkezési zavarokkal foglalkozó pszichológus, edző) segítségért!
  • Ne foglalkozzunk folyton a gyerek alakjával! Meg kell beszélni, hogy szüksége van a diétára, és adjunk meg neki minden segítséget ehhez!
  • Kérjük a tanárok, rokonok, ismerős szülők támogatását. Fontos, hogy titokban ne etesse senki!
  • A kicsi ne az iskolában vegye meg a reggelijét! Induljon úgy a nap, hogy egészséges falatokat készítünk neki, amiket nyugodt körülmények között, még otthon elfogyaszthat. Tízóraira is könnyű és tápláló ennivalót csomagoljunk neki. Így elkerülhetjük, hogy hizlaló nassolni valókkal tömje magát a szünetekben. 

 

Az elhízástól a bulimiáig

„Csak még egy falatot a mama kedvéért!” – Gyányi Andrea gasztropszichológus szerint ez a mondat sok olyan családban lett szállóige, ahol merőkanállal mérik a szeretetet. A hiánya és a vágy utána mind megnyilvánul az étkezőasztal körül. Az anya saját szorongását vezeti le azzal, hogy tömi a gyereket – így bizonyítja, ő mennyire jó szülő. Ha pedig folyton finomságokkal nyugtatja a kicsit, az rögzül a gyerekben, hogy a szomorúságot falatozással el lehet nyomni, ettől pedig szépen kikerekedik. Ám nem csak a túlsúly lehet probléma egy fiatalnál. A gasztropszichológus kilencéves anorexiásról is tud, és bizonyított, hogy a bulimia is egyre gyakoribb a kamasz lányok körében. Általában a tanárok, védőnők veszik észre, hogy a diák túl sovány, nem eszik, vagy minden étkezés után rohan a mosdóba. A szülő – aki előtt a gyerek gondosan eltitkol mindent – legtöbbször nincs is tisztában azzal, hogy anorexia létezik, pláne nem az ő csemetéjénél. „Először mindenki arra gyanakszik, hogy biztosan valami szervi oka lehet a fogyásnak – mondja a gasztropszichológus. – Elkezdődik az orvostól orvosig járkálás, telik az idő, a gyerek egyre rosszabb állapotban van, mégsem találják, mi váltja ki a betegségét. Kevesen mennek el pszichológushoz azért, hogy a fogyás/hízás lelki hátterét is feltárják, pedig a tinik túlzott soványsága vagy kövérsége mögött gyakran otthoni problémák húzódnak meg. Tipikus eset, hogy a szülők közötti konfliktus miatt lesz a kamasz anorexiás. Olyan is előfordul, hogy a túlaggódó, túlóvó anya szinte rátelepszik a csemetéjére, aki aztán hamar rájön, hogy az étellel remekül tudja manipulálni a felnőtteket. Szeretetet is lehet koplalással kicsikarni, hiszen a beteg gyerekkel mindig többet foglalkoznak. Már ha eljutnak oda, hogy beteg. Mert csak akkor lesz változás, ha szembe tudnak nézni a problémával, és ki tudják mondani, hogy új életet kell kezdeni. Családterápiával feltárható és kezelhető a gond gyökere, pszichológus, dietetikus közbenjárásával pedig legyőzhető az evészavar. Ám ehhez az is kell, hogy az érintettek higgyenek benne” – fűzi még hozzá a szakember.

Hasznos olvasmányok:
• Dr. Rodé Magdolna: A gyermek- és serdülőkori kövér(beteg)ség (White Golden Book)
• Dr. Túry Ferenc: Anorexia, bulimia – Önsegítő és családsegítő kalauz (Print-X)
www.zsiregetoklub.hu

Ahol segítséget kaphatsz:
• Kovács Judit dietetikus, judit.kovacs@heimpalkorhaz.hu (06-1) 459-9100/1452
www.heimpalkorhaz.hu

Nektek milyen módszer segített az evészavar leküzdésében? Oszd meg velünk tapasztalatod a psziche@sanomamedia.hu e-mail címen!

Ha nem eszik a gyerek...Cikkünk a Nők Lapja Psziché Gyerek különszámában jelent meg.
A tartalomból:

  • Zsenik a kiságyban
  • Digitális kontra hagyományos iskola
  • Az anyaságról tabuk nélkül – Rácz Zsuzsa írása
  • Érett már az iskolára?
  • Főzzünk a gyerekkel együtt!
  • Mivel fejleszd a kicsiket?

    Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top