“Z” generáció – Hogyan érthetünk szót a mai kamaszokkal?

A „Z” generáció tagjai (a kiskamaszok/kamaszok) általában az X generáció gyerekei, de a szülők között fiatalabb baby boomerek (55 év felettiek) vagy idősebb Y generációsok is lehetnek. Ez a sokrétűség magával hoz új keletű feszültségeket, konfliktusokat. A szülők nagy része tehetetlennek érzi magát, a pedagógusok pedig megfogalmazzák, hogy elveszett valamilyen közös szókészlet, amit régen mindenki ismert. Az idősebbek hiába vágynak vissza egy lassabban csordogáló időbe, mindennapjaikban részesei a hajszolt életnek, amiben joggal félnek, hogy elvesznek értékek, tapasztalatok. Az információs kor megosztja a közvéleményt nagyjából a társadalom egészében. Beszélünk már internetező és nem internetező csoportról, rugalmas „netizenekről”, akik állandó résztvevői a világhálónak, és lemaradó konzervatívokról, akik siratják a múltat, féltik a papíralapú nyomtatást, és látják elnéptelenedni a múzeumokat. Az információs korban ahogy a napi szokásaink átváltoztak (az élet sebessége, az internet, az emberi kapcsolatokra fordított idő), úgy fognak idővel átalakulni kognitív (értelmi) működésünk részfolyamatai is a tanulás és megértés terén. Senki nem hibáztatható azért, mert szülőként kapva-kap az információs technológia adta lehetőségeken. A „nincs semmi baj a gyerekemmel, otthon ül szépen, és állandóan gépezik” mondat még mindig él és virul. Annak ellenére, hogy ma már tudjuk, ez nem az az állapot, aminek egy kiskamasz életében örülni kellene.

„Egy mai kamasz akkor figyel, ha érdekeset hall, tiszteletet akkor mutat, ha hiteles számára a felnőtt.”

Bezzeg az én időmben!
A „mi nem ilyenek voltunk” gondolat érthető és természetes minden szülő fejében. Egyrészt hagyományosan megjelenő érzelemről van szó, hiszen minden új generáció képes arra kiskamasz/kamasz korában, hogy az idősebb generáció vérnyomását felpumpálja. Másrészt viszont valóban vannak olyan trendjelenségek, melyek akár ijesztőnek is mondhatók. Amikor egy szülő azt várja el a gyerekétől, hogy legyen önálló, ne menjen fejjel a falnak, és higgadt döntéseket hozzon, akkor az évszázados hagyományt követi. Ma azonban ha azt gondolja: „legyen más, mint a többiek!”, akkor jóval nehezebb dolga van, mint az elődeinek. Mert bár egy tinédzser manapság is a felnőttségre vágyik, és ebben a „félnőtt” állapotban él, a kiegészítők, a divat és az érzelmek tekintetében koraérettebb. Emiatt sajnos el is veszíti gyerekkora egy nyugalmas részét.

A hálózat csapdájában
Amikor az internetet szabad piactérként értelmezzük, akkor azzal a ténnyel is számolnunk kell, hogy nagyon különböző iskolázottságú, intelligenciájú és karakterű emberek között alakulhat ki spontán interakció. A „Z” generáció nyilván ennek a tudásnak nincs a birtokában. Ők csak egyet látnak, és ez egy „trendi tudás”: a hálózati lét természetesebb, mint bármi a világon. Nem feltétlenül veszik észre a veszélyeket, nincsenek tisztában a következményekkel. Védtelenek, annak ellenére, hogy nagyszájúan képesek megvédeni az álláspontjukat. A szabadságérzés átélése a kamaszkor egyik jellemző vágya. A kellő érzelmi muníció hiányában azonban egy serdülő képtelen arra, hogy a még éretlen önértékelését és nem létező bölcsességét használja. Ismert pszichológiai tény, hogy a közösségi médiában magunkról kialakított kép valójában idealizált egofotó, hiszen ki akarna ellenszenves figura lenni. Ez a törekvés egyaránt jellemző felnőttre és kamaszra. Ám a felnőttek már érett személyiséggel rendelkeznek, miközben az interneten bonyolítják társas életüket, formálják a magukról kialakított képet. A kamaszok viszont ezzel még nem jellemezhetők, énhatáraik, identitásuk fejlődésben van, tehát nem mindegy, milyenek a személyiségüket érő ingerek.

„Ha egy szülő járatos az internet világában, beszél az élményeiről, és megkérdezi a gyerekét is erről, akkor jobban ismeri majd a csemetéje online életét is.”

Nehezebb nevelni őket?
Minden bizonnyal. A szülői viselkedés nagy kihívása ez a korszak. A felnőtteknek nincs könnyű dolguk, mert a régi értékeket – mint a tanulás, szorgalom, őszinteség, alázat, tisztelet, tekintély – másképp, új hangsúllyal kell kezelniük. Egy mai kamasz akkor figyel, ha érdekeset hall, tiszteletet akkor mutat, ha hiteles számára a felnőtt. Az ósdinak látszó szabályokat nem kedveli, és nehéz neki elmagyarázni, hogy az élet még mindig offline keretek között zajlik. Szüksége lenne olyan beszélgetésekre, amelyekben az idősebbek meghallgatják, és tanácsokat is adnak. Ehhez azonban az idősebb generációnak is ismernie kell a kamaszok közegét. Ha egy szülő járatos az internet világában, megosztja élményeit a gyerekével, és megkérdezi őt is erről, akkor jobban ismeri majd a csemetéje online életét is. A jelszavát egy kamasz nyilván nehezen osztja meg a felmenőivel, de a titkok firtatása helyett érdemes példákat hozni (mutatni) arra, hogy milyen fontos a magánélet határainak a megtartása és az intimitás tisztelete. A beszélgetések csak akkor lesznek konstruktívak, ha egy szülő nem indulatosan közelít a témához, nem jön a „bezzegeléssel”, hanem megérti, hogy a mai világ ilyen, és az ő gyereke csak a normákat követi. Épp ezért előremutató, ha otthon is hall ezekről a normákról, a sodródás vagy a koraérettség veszélyeiről. Filmeken át is taníthatjuk, véleményt cserélhetünk. Időnként együtt is leülhetünk vele a net elé, lehet felhasználói tudást tanulni a gyerektől, cserébe megértő érzelmekkel tárgyalni a veszélyekről és az ő virtuális életéről. Bár igyekeznek felnőttesen viselkedni, ők még gyerekek, akik otthon élnek, és addig lehet velük beszélgetni…

Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:

• Boldogság, gyere haza!
• Egy nap a pszichiátrián
  
• A szülésről őszintén
  
• Megnevelhetünk-e egy férfit?
  
• Hogyan legyünk optimisták?
  
• Szextabuk nyomában

  Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted.