Mindenem a tenisz
Szponzorált tartalom

Szeles Mónika: lendületben van a magyar tenisz

A kilencszeres Grand Slam-gyõztes, egykori világelső Szeles Mónika máig kiválóan beszél magyarul, ám ha hibázik, az édesanyja szokta kijavítani. Gyakran jön Magyarországra, és olyankor a pogácsák és a dobostorta miatt mindig felszed néhány kilót. A világsztár teniszező most a Hungarian Ladies Open WTA-tenisztorna miatt érkezett Budapestre, és előadást tart a Gyermek Tenisz Napon is.

A tavalyi Hungarian Ladies Openen Ön adta át Babos Tímeának a trófeát. Milyen érzés most megint egy budapesti teniszversenyen lenni?

Nagy élmény volt, büszke voltam, hogy ő nyerte meg, és milyen jól játszott nyomás alatt. Nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Tenisz Szövetség és a torna szervezői idén is meghívtak, és világhírű WTA-teniszezőket nézhetek a gyönyörű Budapesten. Jelenleg nagy lendületben van a tenisz Magyarországon, és remélem, így is fog folytatódni.

Szeles Mónika a tenisz Fed Kupa budapesti tornájának betétprogramjaként megrendezett Magyar Tenisz Napján a fővárosi Syma Rendezvényközpontban 2014. február 8-án (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Részt vesz majd a Gyermek Tenisz Napon, ahogy tavaly is tette, de idén előadást tart majd a gyerekeknek. Fontosnak tartja ilyen jellegű eseményeket?

Igen, nagyon fontosak az ilyen események, én pedig élvezem a gyerekekkel töltött időt. Emlékszem, gyerekkoromban milyen nagy élmény volt nekem beszélgetni a bajnok teniszezőkkel, tanácsokat kérni olyanoktól mint Martina Navratilova vagy Chris Evert. Szeretném, ha a Gyermek Tenisz Nap résztvevői aktívan közreműködjenek, hiszen a tenisz az ő jövőjük.

Mindössze 16 éves volt, amikor sporttörténelmet írt azzal, hogy megnyerte a Roland Garosst, és 17 évesen a világranglista élére került. Mit gondol, hogyan tudta ezt ennyire fiatalon elérni?

Sok munka és összpontosítás előzte meg az eredményt. A tenisz egyéni sport, de a háttérben ugyanolyan fontos az edző és a csapat többi tagja.

Bíznod kell magadban, mert a sok győzelmet megelőzi a sok vereség, és mind a kettőből fontos tanulni.

A fizikai képességeknek összhangban kell lenniük a mentális tényezőkkel. Mikor tanácsot adok a gyerekeknek, mindig kihangsúlyozom, hogy élvezzék a kemény edzést és a munkát. Ne a pénz vagy a hírnév miatt csinálják. A legszerencsésebbnek ugyanis akkor érzed magad, amikor azt csinálod, amit élvezel, a motiváció pedig belőled jön.

A fiatal magyar teniszezők közül ki kerülhet az élvonalba?

Mondhatnám, hogy aki akar, de erre nehéz válaszolni. A WTA világa állandóan változik, jó példa erre a tavalyi év, amikor mindegyik Grand Slam-tornát másik játékos nyert meg. Mindenesetre Babos Tímea közel van hozzá, ő már három egyéni és 17 páros WTA-tornát nyert, és párosban győzött az idei Australian Openen. A fiatal játékosoknak mindig azt tanácsolom, hogy a koncentráció, a kemény munka és a jó csapat a lényeg. Szeretned kell, amit csinálsz, és az jó irányba viszi a pályafutásodat a teniszben.

A győztes Babos Tímea (b) és a második helyezett cseh Lucie Safarova (j) a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi nõi tenisztorna egyéni döntőjének eredményhirdetésén a fővárosi BOK Csarnokban 2017. február 26-án. Középen a díjakat átadó kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső Szeles Mónika (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Mennyiben különbözik a mai tenisz és a sportolók felkészülése attól, ami az Ön pályafutása idején volt jellemző?

Nem sokban. Ahogy látom, most nagyobb hangsúly van az erőnléti edzéseken. A mi időnkben inkább a játékkal foglalkoztunk. Az is más, hogy régebben pár játékos dominálta a sportágat, ma viszont pillanatnyilag nincs ilyen játékos.

Milyen gyakran jön Magyarországra, és hogyan tartja frissen a magyar nyelvtudását?

Gyakran jövök Magyarországra, és mindig élvezem az itt létet. Sajnos ilyenkor felszedek pár kilót, mert imádom a pogácsákat és a dobostortát. Mivel több nyelven beszélek, és sokat utazom, néha keverem a szavakat, de anyukám mindig kijavít, ha valamit rosszul mondok magyarul.

Mivel foglalkozik most? Jut arra ideje, hogy néha teniszezzen?

A teniszezésre mindig jut időm, egész életemben imádtam játszani, ez benne van a génjeimben. De a tenisz arra is jó sport, hogy a vonalaimat megtartsam. Máskülönben gyerekeknek tanítok teniszt, mellett pedig sokat foglalkozom az egészséges életmóddal és wellnesszel. Régebben sokkal súlyosabb voltam, de már több mint 10 éve tartom ezt a súlyt, és próbálom inspirálni azokat, akik küzdenek az extra kilókkal. Akárcsak a teniszt, ezt is nagyon élvezem. Hobbiszinten pedig megpróbálok kutya- és macskaotthonok alapításában segíteni.

Az ingyenes Gyermek Tenisz Napot február 24-én rendezik a budapesti BOK Csarnokban. Az esemény sztárvendége Szeles Mónika lesz, aki 10 órától tart előadást.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top