Mindenem a tenisz
Szponzorált tartalom

Magyarok, de mégsem: női teniszcsillagok magyar gyökerekkel

Szeles Mónika, Timea Bacsinszky, Johanna Konta, Martina Hingis – mind olyan profi teniszezők, akik magyar felmenőkkel rendelkeznek, némelyikük máig kiválóan beszél magyarul.

A magyar származású Timea Bacsinszky is részt vesz a február 18-án kezdődő budapesti Hungarian Ladies Open tenisztornán. Ám nem ő az egyetlen klasszis teniszező, aki a legjobbak között szerepel vagy szerepelt, és magyar gyökerekkel rendelkezik. Összeállítottunk egy képzeletbeli csapatot, amelyben külföldi, de valahol egy kicsit magyar játékosok szerepelnek, mi pedig büszkék vagyunk rájuk.

Szeles Mónika

1973-ban született az egykori Jugoszlávia területén, Újvidéken, vajdasági magyar családban. 12 évesen az Egyesült Államokba költözött, miután felvették az egyik legjobb amerikai teniszakadémiára. Bátyja, Zoltán is elkísérte, majd néhány hónappal később a szülei is Floridába költöztek.

Mindössze 16 éves volt, amikor 1990-ben megnyerte az első Grand Slam-versenyét Párizsban, és 17 évesen ő volt a legfiatalabb, aki a világranglista élére került. 1991 és 1993 között kilenc Grand Slamből hetet megnyert.

A példátlan pályafutást egy felfoghatatlan támadás törte ketté: 1993-ban egy hamburgi tornán egy zavart Steffi Graf-rajongó hátba szúrta egy késsel a pályán. Csak 1995-ben tért vissza, de karrierje már nem volt ugyanaz. 2003-ban lábsérülését szenvedett, és abban az évben játszotta utolsó tétmérkőzését. Visszavonulását hivatalosan csak 2008-ban jelentette be.

1994-ben lett amerikai állampolgár, 2007-ben pedig felvette a magyar állampolgárságot is. Kiválóan beszél magyarul, és a magyar tenisz nagyköveteként rendszeresen jön Magyarországra. Ő lesz a sztárvendége a Gyermek Tenisz Napnak, amely február 24-én 10 órakor kezdődik a BOK Csarnok C csarnokában.

Timea Bacsinszky

A most 28 éves teniszező a svájci Lausanne-ban született, de szülei magyarok. Édesanyja 19 éves korában Debrecenből, édesapja pedig Erdélyből ment Svájcba, ott ismerkedtek meg egymással. Édesapja teniszedző volt, ezért hamar eldőlt, hogy a lánya milyen sportot választ.

Karrierjét egy ideig az apja egyengette, de Tímea zsarnoki elnyomásként élte meg a viszonyukat. Meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy az apja sohasem volt számára igazi apa, csak edző. Rabságnak nevezte azokat az éveket.

Szülei válása után felfelé ívelt a karrierje, de sérülésekkel bajlódott, és a gyerekkori trauma miatt folyamatosan rossz érzése volt a pályán, ezért 2013-ban abbahagyta a teniszt. Már egy szállodában dolgozott, amikor szóltak neki, hogy indulhat a Roland Garosson. Bár a visszatérés nem volt valami fényes, tudta, hogy újra teniszezni szeretne.

A döntés után következett az igazi áttörés. Mostanáig négy-négy egyéni és páros WTA-tornagyőzelmet zsebelt be, a 2016-os a riói olimpián ezüstérmet szerzett párosban Martina Hingisszel, abban az évben pedig a világranglista 9. helyéig jutott.

Timea Bacsinszky, miután győzött az amerikai Venus Williams ellen a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének negyedik fordulójában a párizsi Roland Garros Stadionban 2017. június 4-én (Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics)

Bacsinszky még mindig jól beszél magyarul, pedig azt mondja, nagyon ritkán tud magyarul megszólalni, és már nem beszéli olyan szépen a nyelvet, mint gyerekkorában, amikor a bejárónőktől rengeteget tanult.

Johanna Konta

A 26 éves teniszező Sydney-ben született, szülei magyarok, és a család több neves sportolóval is büszkélkedhet: focista nagyapja kétszer még az Aranycsapat tagjaival is játszott, dédapja pedig sokszoros magyar- és Európa-bajnok fogathajtó volt.

Johanna nyolcévesen kezdett teniszezni, 2005-ben pedig egy spanyolországi akadémiára került.
A szülei nagyon távol érezték maguktól a lányukat, ezért Ausztráliából Nagy-Britanniába költöztek, ahová később Johanna is követte őket.

A brit állampolgárságot 2012-ben kapta meg, első jelentős sikere pedig az volt, hogy 2015-ben elődöntőbe jutott a US Openen. Tavasztól 2016 végéig 150 helyet ugrott előre a világranglistán, és bekerült a legjobb 10 közé.

Mostanáig egyéniben 3 WTA- és 11 ITF-győzelmet szerzett, párosban pedig 4 ITF-cím a mérlege. A legjobb helyezését tavaly júliusban érte el a világranglistán – a 4. helyre került –, de az elmúlt pár évben szinte végig a top 10-ben volt, és ő jelenleg a legjobb brit teniszező.

A vérem magyar, de Nagy-Britannia az otthonom

– mondta egy interjúban Johanna.

A szülei máig magyarul beszélnek vele, így Johanna is kitűnően beszéli a nyelvet, amire nagyon büszke. Nagyszülei Magyarországon élnek, velük természetesen magyarul beszélget. És ha összefutnak, akkor Babos Tímeával is. Jó kapcsolatot ápolnak, régebben még nyertek egy párost versenyt is együtt, és Johanna kimondottan élvezi, ha beszélgethetnek, mert akkor más nem érti, miről van szó.

Martina Hingis

Minden idők legfiatalabb Grand Slam-győztese Kassán született 1980-ban. Édesanyja cseh, édesapja magyar nemzetiségű, mindketten komolyan teniszeztek. Szülei aztán ötéves korában elváltak, anyjával Svájcba költöztek, Martina nem is tartja a kapcsolatot az apjával.

A korai junior sikerek után még 15 éves sem volt, amikor meccset nyert egy felnőtt Grand Slam-tornán. 1996-ban párosban nyert Wimbledonban, ilyen fiatalon ez még senkinek sem sikerült korábban. Egy évvel később újabb történelmi sikert ért el, az Australian Open megnyerésével ő lett minden idők legfiatalabb Grand Slam-győztese. 17 éves kora előtt került a világranglista élére, és 209 hétig nem lehetett a trónról letaszítani. És megcsinálta a naptári Grand Slamet is: 1998-ban párosban.

Az utánozhatatlan pályafutás egy lábsérülés miatt szakadt félbe, 22 évesen visszavonult. Csak négy évvel később, 2006-ban tért vissza a pályára, és bravúros teljesítménnyel visszakerült a top 10-be is. A következő évben azonban kokaint találtak a szervezetében, két évre eltiltották, de inkább visszavonult. Aztán mégsem tudott eltávolodni a tenisztől, 2013-ban újra pályára lépett, de párosban versenyzett. Visszavonulását csak 2017-ben jelentette be.

Eredményei tekintélyt parancsolóak, 5 egyéni és 13 páros Grand Slam-győzelmet aratott, egyéniben kétszer, párosban háromszor volt WTA-világbajnok. Pályafutása során 43 egyéni WTA-tornagyőzelmet szerzett, párosban pedig 64-et.

A Hungarian Ladies Open teniszversenyt február 18. és 25. között rendezik a budapesti BOK Sportcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 1.). Jegyek a rendezvény honlapján vagy a teniszjegyek.hu oldalon vásárolhatók.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top