Magyarország kúl

Régi idők szilveszteri műsorai – így nevettünk az átkosban

Tévés szilveszteri műsorok: mindenki nézte, nagyokat nevettünk rajtuk, de aztán mégis erőteljesen kritizáltuk mindet. Hát ezeken a produkciókon hahotáztunk fennhangon a szocializmusban december 31-én.

Mostanság, amikor másfélszáznál is több magyar nyelvű tévécsatorna elérhető, elképzelni is nehéz, miként teltek a szilveszterek a szocializmusban létező egy, pontosabban másfél csatornával. A mai negyvenesek és a náluk tapasztaltabbak többsége ugyanakkor kellemes bizsergéssel gondolnak vissza a 70-es és 80-as évek legendás évbúcsúztató műsoraira.

Harminc vagy negyven évvel ezelőtt, internet és teletext híján már rendszerint december közepén elkezdődött az össznépi rákészülés az év utolsó napjára.

Ekkor jelent meg a Rádió- és Televízióújság dupla száma, amely közreadta a Magyar Televízió (MTV) egyes és kettes csatornájának ünnepi műsorkínálatát. Napokon át szinte mindenki ezt bújta, a rutinosabbak külön jegyzeteket és időrendet készítettek, hogy mikor hová érdemes kapcsolni.

Az első és legfontosabb kérdés az volt, hogy lesz-e Hofi a tévében, vagy kiszerkesztették az elvtársaknak odamondogató, a keményen dolgozó kisemberek oldalán álló nevettetőt.

Azt persze már sokan nem tudták, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas előadóművész, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja, Hofi Géza nem rajongott a tévészereplésekért, néha ő maga mondott nemet a felkérésekre, és ha tehette, inkább a rádiókabarét választotta. 1977 szilveszterén viszont csaknem egy teljes órás különszámmal köszöntötte a nézőket:

A 60-as és a 70-es években az MTV igyekezett nagyívű, a minőségi szórakoztatást képviselő esztrádműsorokat összeállítani az esztendő utolsó napjára. A zenés betéteket, örökzöldeket, kuplékat, vidám színpadi és kabaréjelenetekkel ötvözték, felvonultatva a korszak kiválóságait. Alig több mint tíz évvel járunk az ’56-os forradalom leverése után, ehhez képest tessék elhelyezni a szegényes díszleteket és a visszafogott képi komponálást. Sárosi Kati, Gózon Gyula, Kazal László és Bilicsi Tivadar azonban mindenért kárpótolta a nézőket:

Újabb tíz évre rá már a nyugati varieték hangulatát idézte az óévbúcsúztató és újévköszöntő zenei parádé, amelyben feltűnt többek között Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Koós János, Máté Péter. Biztonsági öveket bekötni: őrületes arcok, szakállak és trapéznadrágok következnek!

Az 1983-as televíziós szilveszteri gálának a Vigadó díszterme adott otthont. Mai szemmel nézve ez inkább egy dinamikus „Ki mit tud” volt többek között Záray Mártával és Vámosi Jánossal, Gregor Józseffel és Hernádi Judittal, Fónay Márta és Csala Zsuzsa kettősével. Itt tűnt fel a későbbi Illetékes elvtárs figurája Koltai Róbert előadásában, valamint a Markos-Nádas-Boncz humortrió. Az est házigazdája és fénypontja a briliáns konferanszié, Antal Imre volt.

A 80-as évek második felében a szilveszteri műsorokban megjelentek a betelefonálós-komputeres játékok. Jó néhány akkori tévés személyiség szerint ezzel indult el a nézők agyának elrohasztása… A torpedó televízióra alkalmazott változatát ki más celebrálta volna, mint Dévényi Tibi bácsi. Azért az ebből a bejátszásból is kiderül, hogy – finoman szólva – egyedi poénkészlettel rendelkezett a Három kívánság című műsor apostola:

A tévés szilveszterek visszatérő és igen népszerű eleme volt a nép nevében uralkodó politikusokat kifigurázó Szuperbola. A hangalámondásos vicceskedés ma már vércikinek számít, de akkor még menőnek, sőt, bátor dolognak tűnt, a férfiak pedig azért szerették a műsort, mert itt láthattak fedetlen kebleket ipari mennyiségben.

A mai celebrealityk előhírnöke és minőségi változata volt a Házaspárbaj. Az 1988-as szilveszteri összecsapáson Böröndi Tamás és Kovács Zsuzsa, Záray Márta és Vámosi János, Pogány Judit és Koltai Róbert, valamint Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor állt rajthoz. Bárki bármit mond, ez még ma is szórakoztató…

A nézők egyébként, amióta televízió létezik, nem változnak. Húsz-harminc évvel ezelőtt is ugyanazt mondták a szilveszteri tévéműsor-kínálatról, mint most: a tavalyi jobb volt…

BÚÉK mindenkinek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top