nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
„Ezek meg történelmet csináltak!” – Dés Lászlóval beszélgettünk

„Ezek meg történelmet csináltak!” – Dés Lászlóval beszélgettünk

Dés Lászlóval a zenészi pályájáról beszélgettünk, de szóba került Marton László, Udvaros Dorottya és Nemecsek Ernő is.
Avatar
Farkas Éva
f Ajánlom

Közel 5 évvel ezelőtt volt az első arénabeli koncerted. Nagy utazás címmel akkor a 60. születésnapodat ünnepelted. A pályádra emlékeztél, azt foglaltad össze zenében. A mostani koncertnek egy szólólemez, az októberben megjelent Az éjféli járat az apropója. Ez egy szerzői lemez, amit – életedben először – magadnak írtál, te énekeled rajta a számokat. Miért közel 65 évesen jutottál el idáig?

Azért, mert eddig nem értem rá, akármilyen nevetségesen is hangzik.  Egyrészt a zenei pályám elején és közepén ez nekem nem volt ambícióm, mire az lett, addigra meg akkora megírási munkáim voltak általában,és annyi minden más érdekelt, hogy akkor meg azért nem írtam. Pedig már énekelgettem bizonyos számokat koncerten is, lemezen is, s minél többet léptem fel így, annál inkább felmerült bennem, hogy kéne egy saját szerzői-előadói lemezt csinálni. És akkor elhatároztam, mert ehhez kellett időt szabnom magamnak, hogy 2018 végére meg kell csinálnom. Ha most nem csinálom meg, akkor soha. S elkezdtem írni a dalokat, augusztus–szeptemberben felvettem őket, október végére megjelent a lemez. A másik ok, amiért ilyen későn született meg ez a lemez, hogy gyűjtöttem a bátorságot hozzá. Én tényleg elég tapasztalt előadó vagyok a színpadon – de hát főleg szaxofonosként. Az egészen más, mint amikor az ember dalban fejezi ki magát.

Fotó: Neményi Márton

Nagyon más minőségű megjelenés, ha a hangszered „mögé bújsz”, ami egy mankó a kezedben, mint hogy az énekhangoddal kell hatni?

Igen, pontosan ez a válasz, amit mondtál. Annyiban most is a hangszer mögé bújok, hogy ott ülök a zongoránál. Persze ettől én nem vagyok zongorista, csak egy zongorázni valamennyire tudó zenész, hiszen évekig tanultam zongorázni. Ez később nagyon jól jött nekem, amikor elkezdtem komponálni.  

Az Éjféli járat dalainak zenéjét te szerezted, viszont a szövegeket nagyon jeles szerzőtársak írták: Bródy János, Bereményi Géza, Geszti Péter, Nemes István, Müller Péter Sziámi. Őket szövegíróként jól ismerjük, de Grecsó Krisztiánt, Parti Nagy Lajost és Bereményit is ide sorolnám akár – elsősorban írók, és ez egy kirándulás számukra.

Igen, ők az irodalom felől jönnek. Grecsó egyébként ír magának dalszövegeket, mert szeret fellépni például Kollár-Klemencz Lászlóval (interjúnk itt), meg költő is, tehát nem rutintalan. Mint ahogy Parti Nagy (interjúnk itt) a próza mellett verseket is ír. De ők akarnak és szeretnek dalszövegeket írni, s ezzel emelik ennek a műfajnak a rangját.

Te kérted föl e szerzőket a dalszövegírásra?

Mindegyik dalszövegnek más a története. Grecsóval spontán azt mondtuk, hogy oké, írjunk közösen egy dalt. Én megírtam már évekkel ezelőtt egy dalt, s odaadtam neki, hogy olyan jó lenne, ha ő írna rá egy szöveget. Parti Nagy szövegét Mácsai Palinak köszönhetem. Ő felkért minket, hogy az Örkény Színháznak írjunk egy olyan zenés darabot, aminek nem a története a fontos, hanem hogy legyen benne sok-sok dal az egész társulatnak. Nagyon nehézkesen haladtunk, közben Pali is meggondolta magát, szóval a dologból végül nem lett előadás, de elkészült egy jó pár dal. S ebből az egyik a Szentiment. Bárhol önállóan megél, nem kiált darab után, úgyhogy ezt én megtartottam, s amint lehetett, elkezdtem koncerten is előadni. Már a 2014-es Aréna-koncerten is énekeltem, de stúdiófelvétel még nem készült belőle, úgyhogy ezt okvetlenül felvettem, s ezt jól tettem, mert a visszajelzések szerint ez az egyik kedvenc dal. Nagyon szeretik, és nagyon sokan csodálkoznak rá, hogy Parti Nagy micsoda szellemes és szívszorító szöveget tudott írni. Azután volt, amit átemeltem a Pál utcai fiúkba. Az egyik a Gitt dal lett, a másik Geréb és Boka duettje az árulásról – ezeknek a szövegét végül Geszti írta meg.

A Hóesés – amit eredetileg Udvaros Dorottya énekelt – kétféle változatban is rajta van a lemezeden.

Az első az egy bevezető Impromtu – egy duett Andris fiammal –, ami egy improvizációs variáció a Hóesés témájára, ráadásul más hangnemben, mint a dal. Szimbolikusnak érzem, hogy egyrészt ketten játszunk, és felvezetjük ezt a dalt, másrészt szerettem volna szaxofonozni is ezen a lemezen, harmadrészt nagyon fontos nekem ez a Hóesés, mert tulajdonképp az első dalmotívumom az életemben, amit már fel is használtam. Persze sokat írtam én már kamaszkoromban is, de azokat nem nagyon lett volna érdemes előadni. Viszont 1981-ben, az első filmzenémben, a Nyom nélkülben ez volt a fő motívum. A filmet különben Fábri Péter rendezte, s ami érdekes, Nemes István, későbbi alkotótársam, dalszövegíró volt a forgatókönyvíró. Ebből a motívumból 1983-ban Bereményivel megírtuk az első dalt Udvaros Dorottyának, s ez lett a Hóesés. S azt gondoltam, ez egy szimbolikus dolog, hogy az első szólólemezemre felteszem az első dalomat, meg hát szeretem is.

Fotó: Neményi Márton

Az Éjféli járat kering a YouTube-on is. Ülsz egy villamoson magányosan.

Nyilván ez az éjszakai járat, az éjszakai villamos egy metafora.  Sziámi egy éjszaka alatt megírta a szöveget. Egyszerűen megihlette a zene. Ő már szeretett volna nekem írni dalszöveget, de erre nem volt alkalom sokáig. Viszont most, hogy egy olyan lemezt csináltam, amin több dalszövegíró szerepel, elküldtem neki ezt a dalt egy pár sor kíséretében, hogy én mire gondoltam, mikor a zenét írtam, s ezt ő gyönyörűen megfogalmazta. A szöveg sok mindenről szól, de főleg egy érett férfi mindenféle restanciáiról, amik felhalmozódnak az élete során. Egy sikeres, normál egzisztenciájú pasi, látszólag semmi gond nincs, de azért kiderül, ha megpiszkáljuk, hogy van elszámolnivalója magával. Ez a dal erről szól, meg a barátokról, akik „cserbenhagytak”, akik örökre itt hagytak.  Ez a dal (is) akkor jó, ha nagyon sokan bele tudják helyezni a maguk életét, az érzelmeit, ha még sok százezren éreznek hasonlót, ha hallgatják, hogy „az ingaóra gondolkodni kezd, a körhinta fárad… elment már az éjféli járat”. Hogy mennyi mindenről lemaradtunk….

Te is megírhattad volna ezt a szöveget…

Persze, de én egyelőre nem írok dalszöveget. Majd annak is eljön az ideje. 64 évesen csináltam egy dallemezt magamnak, 74 évesen majd dalszöveget is írok, 84 évesen meg rockzenét fogok játszani…!

Túlélem. Geszti Péter írta a lemez záródalának a szövegét. Mit akarsz túlélni, vagy mit kell túlélned?

Nem árulunk zsákbamacskát Gesztivel. Ez arról szól, hogy nem vagyunk nagyon kívánatos művészek és emberek a hatalom számára. Ami egyébként döbbenetes, mert egy demokráciában nem egy kormánynak kéne eldönteni, hogy ki a szimpatikus művész, ki a támogatandó, ki a szerethető művész, és ki nem. Azt majd döntsék el az emberek. De itt most kultúrkampf van, kultúrharc van hirdetve. Elképesztő! A 21. században Magyarországon! Ez a dal arról szól, hogy lehet, hogy a pokolba kívántok minket, ti, hatalom, akár tönkre akartok tenni, de a dalaink ott vannak, és azok képviselnek majd minket 20-30-50 év múlva is. Úgyhogy ez nem fog sikerülni.

Mi vagyunk a Grund! Ez a címe a december 29-i Budapest Sportaréna-beli koncertnek. A vígszínházbeli Pál utcai fiúknak ez a fő dala, 2016-ban volt a bemutatója Marton László rendezésében. Akkor még az ő személye által kiváltott #metoo botrány előtt voltunk.

Hál’ istennek. Különben meg sem születhetett volna az előadás.

Fotó: Neményi Márton

Viszont amikor most másodszor megnéztem úgy egy hónapja, nem tudott nem eszembe jutni, hogy neki mennie kellett, a készülő Vadkacsa már nem is kerülhetett színpadra, viszont egy-két sikeres rendezése repertoáron maradt, így A Pál utcai fiúk is, amire irgalmatlanul nehéz jegyet szerezni. Mikor kitört a botrány, mi volt az első gondolatod?

Ez egy sokkhatás volt. Az ember úgy érezte, hogy belecsapott a villám. Nem csak én éreztem így. A darabot játszó színészek többsége az ő tanítványai voltak, akik nagyon kötődnek máig hozzá, arról nem beszélve, hogy Marton László maga volt a Vígszínház – 30 évig az igazgatója, előtte, utána főrendezője. Egy legendás, emblematikus alak, egy nagyon jó rendező és egy kiváló színházi gondolkodó. S akkor az ember kapkodta a fejét, mert a téma tényleg fontos: a társadalomnak meg kéne vizsgálnia és fel kéne dolgoznia a szexuális zaklatás ügyét, de az nem megy, hogy egy emberen verjük el a port, ráadásul kézzel fogható bizonyíték azóta sincs. De a legnagyobb tragédia az, hogy ugyan a színházi szakmán belül elindult ez a dolog, még egy-két rendezőt meghurcoltak, de azután semmi nem történt érdemben. Miközben az, hogy a hatalmával visszaél egy férfi, ez az élet és a munkahelyek bármilyen területén előfordul. Itt egy embert meghurcoltak, s azután úgy felejtődött el a téma, ahogy kell. Csak a „vérszagra gyűlt az éji vad”, csak a botrány volt fontos. Ez nagyon igazságtalan és helytelen. És ha tényleg minden úgy volt, ahogy mondták, azért a vérét ne kívánjuk egy embernek. Megkapta ő már a büntetését éppen eléggé ahhoz, hogy most már réges-régen dolgoznia kellene. A Pál utcai fiúk esetében meg rendezett egy nagyot, egy olyan nagyot, ami hatalmasat szólt!  Nekem már sok sikerem volt az életben, de ekkora még soha, mint ez a vígszínházi Pál utcai előadás. Minden előadás vége szabályos ünnep, egy egészen megható reakció a közönség részéről, amiből az derül ki, hogy mélyen átélik a történetet, meg vannak rendülve, s a Mi vagyunk a Grund! című dalt együtt éneklik a fiúkkal. Marton Lacinak is voltak sikerei már az életben, voltak nagyon emblematikus rendezései, de a Pál utcai neki is egy kivételes élmény volt. Barátok lettünk, én nem fogok soha megtagadni egy barátot.

A koncertre – ahogy olvasom – meghívod a szereplőket is.

Persze, ha már ez a címe a koncertnek, amely cím természetesen egy metafora – a fiúk is ott lesznek, és több dalt is elénekelnek a Pál utcai fiúkból. Marton Lacit is meghívtam, hogy nézze meg a produkciót. Lesznek részletek A dzsungel könyvéből, meg a Valahol Európában-ból is, de elsősorban az én szólódalaim fognak elhangzani– újak is, régiek is, sőt még A vágy villamosa című balettdrámából is előadunk egy részletet, a szerelmi pas de deux-t. A táncosokat egy nagy szaxofonszólóval kísérem.

Érdekes, hogy azt mondod, hogy a Pál utcai fiúknak van messze a legnagyobb sikere eddigi pályádon. Pedig én azt gondoltam, hogy A dzsungel könyve vagy a Valahol Európában is legalább annyira sikeresek.

Mindegyiknek nagyon nagy sikere van, az nem kétséges. A dzsungel könyve az 1300. előadásnál tart. Ugye 1996 januárjában volt a bemutató – ez a 23 év is nagyon sok már önmagában. Ez színháztörténet, ilyen nem volt még, hogy ugyanazt az előadást ilyen sokáig ennyiszer játsszák. Ez egy fantasztikus siker! De a sikernek is vannak különböző fokozatai. Ahogy A Pál utcai fiúkra reagál a közönség – s nemcsak arról van szó, hogy egy perc alatt elfogynak a jegyek –, az páratlan, olyat én még nem éltem meg. Valami történik még itt…

Fotó: Neményi Márton

Analizáltad már, hogy mi az a plusz, amit olyan nehéz megfogni és megfogalmazni?

A dolog összetett. Ebben sok minden szerepet játszik. Valószínűleg szerepet játszik a mai magyar közélet és társadalmi közérzet. Látunk egy történetet két csapatról. Van egy szelíd társaság, a Bokáék, akik a grundon játszanak, jól elvannak, kedvesek és felszabadultak, és van a másik csapat, a vörösingesek, akik militárisak, s el akarják venni Bokáékól a grundot. És elindul egy adok-kapok, éles helyzet, ami ezeknél a gyerekeknél vérre megy. Ez nagyon komoly dolog. Ha ezt nem így gondoljuk, akkor ezt a darabot nem érdemes megcsinálni. Közben kiderül, hogy ez a militáns csapat is ismeri és betartja a játékszabályokat. A vezetőjüknek, Ács Ferinek van tartása és lelkiismerete. Mikor például Nemecseket megfürdeti, mert merészel betörni az ő területükre, a Pásztorokra is kiszabja ugyanezt a büntetést, amikor kiderül, hogy einstandot csináltak. A kisebbektől nem veszünk el semmit – mondja, és amikor elkezdenek a Pásztorokon nevetni a társaik, hátat fordíttat nekik, mondván: nem a ti szórakoztatásotokra van mindez. Szóval, ismeri a lovagiasság szabályait. A csata is így folyik. És amikor megtudja, hogy Nemecsek nagyon beteg, elmegy és meglátogatja. Érdekli őt a sorsa. Ez egy mai néző számára – abban a hangulatban, amiben most ez az ország van – egy megrendítő dolog. Hogy így is lehet! Egyáltalán: ahogy a gyerekek egymás között viselkednek, abban is van valami méltóság és tartás. És persze a darab a barátságról és a szolidaritásról szól, ami ma nagy hiánycikk. Ezenkívül sokat számít a zene, ami még növeli a hatást. Azután az is fontos, hogy fiatal srácok adják elő – ez is rengeteg fiatalt vonz a nézőtérre. Mi úgy akartuk megcsinálni ezt a darabot, hogy ne egy 19. század végi nosztalgikus történet legyen belőle. Sajnos általában így nyúltak a regényhez korábban, s azoknak a feldolgozásoknak nem is volt igazán sikerük. Nekünk az volt a célunk, hogy a mai fiatalokhoz szóljunk, akik, amikor ott ülnek a zsöllyében, érezzék, hogy közük van Molnár Ferenc történetéhez és a mi előadásunkhoz is. Én ezért írtam kifejezetten mai hangszerelésű, könnyen énekelhető, a fiatal srácoknak jól álló dalokat, mert akkor ezt jól veszi a közönség is. És mondjuk el, hogy ez a regény a hazaszeretetről szól. A grund a mi hazánk – ahogy Nemecsek mondja, s ahogy ez többször elhangzik a regényben. Ha ezt egy olasz gyerek olvassa, ugyanolyan mélyen átérzi, mint egy észt gyerek, aki számára ez kötelező olvasmány, vagy egy lengyel gyerek, akinek ajánlott irodalom az iskolában.  Szóval, szerintem ez a sok minden együtt az előadás sikerének az oka.

S mi a következő – hasonló kaliberű – vállalkozásod?

Petőfi – az ő életének utolsó pár éve. Ezt csak fiatal emberek játszhatják. A forradalom idején Petőfi 25 éves volt, Jókai 23. Hát, ha belegondolok, hogy ma egy 23 éves srác mit csinál… Ezek meg történelmet csináltak!

S ebből is musical lesz?

Nem, hanem kortárs opera – de természetesen az én zenei világomban. Nagy munka lesz, mert nincs benne próza. Szövegkönyv sincs. Librettó, ami maga a dalszöveg. Kicsit furcsa, ahogy születik ez, mert előbb írom a zenét, s utána születnek a dalszövegek – amiket Geszti Péter és Müller Péter Sziámi fog írni –, s nyilván lesznek benne megzenésített Petőfi-versek is. Szeretném, ha a 2020–21-es évadra elkészülne, de mivel két felvonás tiszta zene, nem tudom, képes leszek-e elkészülni akkorra.

Fotó: Neményi Márton

Hogy érzed, ugyanolyan energiák vannak benned, mint korábban?

Abszolút, különben nem csinálnám. Én lendületből dolgozom, és nem is szeretek kiesni belőle, mert ha vacakolok, és lassan csinálom, szétfolyik a kezem között a munka. Tehát a Petőfin már dolgozom, csak közben azért megakaszt egy-egy koncert, az Aréna-koncertemről nem is beszélve, vagy például most legutóbb egy Esterházy-est a Müpában.

Apropó, Esterházy. Azt lehet tudni, hogy ti nagyon jó barátok voltatok, igyekszel életben tartani a szellemét, miközben ez már nem is annyira könnyű. Annyira nem evidens már, hogy őt egy megkérdőjelezhetetlen értékként tisztelik ebben az országban.

Ellene is „folyik az eljárás”, ő se kívánatos – se élve, se holtan. Ez őrület! De szerencsére óriási volt az érdeklődés az estünkre, ahol felolvasott Závada Pali, Spiró Gyuri, én, a fiam is egy kicsit, így négyen voltunk – és egyszer csak megjelent Péter. Nagyon nagy sikere volt. Kifejezetten olyan írásokat választottunk, amelyek lendületesen, olvasmányosan vannak megírva, s be lehet pisilni a röhögéstől, olyan szellemesek. S közben zenéltünk – reagálván a szövegekre. Egyébként van egy közös estünk Závadával, Spiróval és Parti Naggyal, amit a Katona József Színházban szoktunk csinálni Össz-Hang címmel. Andris fiammal és Barcza-Horváth Józseffel zenélünk is közben, és ott is olvasunk föl mindig Pétertől, hiszen korábban volt Szó-Zene címmel egy olyan estünk, amiben még ő is szerepelt. Aztán csinálunk egy Radnóti-estet Mácsai Palival és Fullajtár Andreával, az is telt házzal megy. Tehát hála a jóistennek, van még igény ezekre a gondolatokra, még nem hülyültünk el teljesen.

Fotó: Neményi Márton

A pályádon jazz-zenészként indultál. De hol van már a Dimenzió vagy a Trio Stendhal?

Ugyanúgy játszom, szinte napi rendszerességgel jazzt, mint korábban. Ugyan jazz-zenekarom most valóban nincs, és nincs is erre ambícióm. Utoljára 2003-ban csináltam egy szeptettet nagyon jó muzsikusokkal, és azokkal évekig játszottunk. Megcsináltuk a Metszetek, majd az Utcazene című lemezt, azután Balázs Elemérékkel a Contemporary Gregoriant. 2010-ig tartott ez az aktív jazz-zenész életem, azután elvittek a nagy komponálási munkák. De mégis játszom, méghozzá szabad jazzt, az általam legjobban kedvelt formáját a jazznek: az írókkal való fellépéseken vagy akár a Radnóti-estünkön is muzsikus társaimmal szabadon improvizálunk. Egyébként a dalkoncertjeimnél is ott van a szaxofonom, hiszen egy-egy koncerten nagyívű improvizációkat játszom, tehát nem hagyom cserben a hangszeremet. Az nagyon fontos nekem. 

Megosztás Facebookon