Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Magyarország kúl

Kitartásból, kemény munkából és kudarcokból épült a Ma este Színház!

Néhány éve indult, és hatalmas sikere lett egy kis hazai startupnak, amelyet két fiatalember talált ki egy üveg bor mellett. Limbacher Tivadarral, a Ma este Színház! egyik alapítójával beszélgettünk a vállalkozói életről, startupokról és a munkát megkönnyítő digitális technológiákról.

Majdnem napra pontosan hét éve, 2011. decemberében indult a www.maesteszinhaz.hu, amelyen keresztül a „last minute” utazásokhoz hasonlóan az aktuális nap estéjén színpadra kerülő előadásokra válthatnak jegyet a színházrajongók, természetesen az eredeti árnál olcsóbban.

Az ötlet két budapesti fiatalember fejéből pattant ki, a cég pedig azóta is vígan üzemel, sőt ma már egyenesen megkerülhetetlenek a kulturális piacon. Az indulás azért nem volt annyira egyszerű, jó adag kitartásra és szorgalomra is szükség volt hozzá. Az egyik alapító, Limbacher Tivadar azóta is folyamatosan keresi az új lehetőségeket, pörög, és láthatóan csak úgy lubickol az izgalmas kihívásokban.

Limbacher Tivadar szerint egy sikeres vállalkozáshoz sok munkára, időre és kitartásra van szükség (Fotó: L.T.)

„Amikor 2003-ban leérettségiztem, azon kezdtem gondolkodni, hogy hol tanuljak tovább” – mesélt a kezdetekről a most 35 éves fiatalember. „A pszichológia és az informatika is érdekelt, végül a kettő metszete mellett döntöttem, így kötöttem ki az ELTE szociológia szakán. Itt azonban egy idő után azt éreztem, hogy ennél is többet szeretnék, ezért felvettem egy második szakot, a nemzetközi tanulmányokat. Közben dolgozni is elkezdtem, egy online kutatásokkal foglalkozó cégnél, mert nagyon érdekelt ez a terület. Egy évre kijutottam az Egyesült Államokba is, ahol az indianai Bloomington Egyetemen menedzsmentet tanultam egy ösztöndíjnak köszönhetően. Ez jó alkalom volt a látóköröm tágításához, sok élmény ért, és megtapasztalhattam az amerikai szellemiséget is. Erre sokan azt mondják, hogy felületes, ugyanakkor ott van az úgynevezett go-getter mentalitás, hogy csak akkor érhetünk el valamit, ha utánamegyünk, ha energiát fektetünk bele, magyarul, ha csináljuk, nem csak beszélünk róla.”

Az amerikai ösztöndíj után Tivadar egy ideig Brüsszelben dolgozott, az Európai Bizottság belső kommunikációjával foglalkozott.

„Ezt a világot nem nehéz megszokni, nagyon jók a fizetések, így sokan ott ragadnak” – tette hozzá. „Én viszont még túl fiatalnak éreztem magam ahhoz, hogy ebbe beleragadjak. Az ottani munkámnak ugyan volt jelentősége, tétje, de akkor sem éreztem úgy, hogy mostantól ezt szeretném csak csinálni, végül 2009-ben haza is jöttem Budapestre, és fogalmam sem volt, hogy mit csináljak.”

Mi fán terem a vállalkozó?

Limbacher Tivadar végül az amerikai nagykövetség egy vállalkozási kurzusán találta magát, ahol az önálló cégek elindítását és irányítását ismerhették meg közelebbről a résztvevők.

„Ez akkor még újdonságnak számított, hiszen akkor még nem tombolt a startupláz, még nem volt Prezi, még nem volt Ustream, és a Bridge Budapest sem létezett” – mesélte a fiatal vállalkozó. „Nekem viszont nagyon jól jött, mert a szüleim közalkalmazottak, így egyáltalán nem volt vállalkozói mintám, a workshopon viszont találkozhattam olyanokkal, akiknek hasonló ambíciói voltak. Meg persze ott voltak az előadók is, akik megmutatták, hogyan lehet a nullából felépíteni valamit – ekkor voltam 27 éves. Utána megkeresett az egyik egyetemi professzorom, akinek volt egy cége, amit be akart zárni, de előtte megkérdezte, hogy nincs-e valamilyen vállalkozási ötletem. Vele kezdtünk bele a Dr. Photo nevű ötlet megvalósításába, ami egy online kiszervezett képretusáló szolgáltatás lett volna, de el sem tudtunk indulni vele. Magyarul ez egy kudarc volt, de sokat tanultam belőle – nagy életkori és tapasztalati különbség volt köztünk, én nem voltam annyira motivált, a volt tanárom pedig nem volt annyira tapasztalt, ráadásul IT-kompetenciánk sem volt.”

Nem fél megújulni

A sikertelen próbálkozás nem vette el Limbacher Tivadar kedvét, aki ezután megalapította az első olyan hazai kutatólabort, amely az emberi szem mozgását elemezve szolgáltat fontos adatokat a megrendelőinek.

„Ezt a céget a gazdasági válság legmélyebb pontján indítottuk, amikor a legtöbb cégnél nem nagyon jutott pénz marketingköltésekre” – magyarázta a szakember. „Viszont egy nagyon izgalmas kutatásra kértek fel minket, egy valóságshow műsorában kellett vizsgálnunk, hogy minek nagyobb a hatékonysága, egy, a műsorban lejátszott reklámszpotnak, vagy például egy, a műsor egyik asztalán elhelyezett terméknek. Ez nagyon érdekes volt, viszont nagyon nehéz is, főleg, hogy a szakmai részét teljesen egyedül csináltam. Ekkor jöttem rá, hogy először nem az ötletet találom ki, amit meg szeretnék valósítani, hanem inkább keresek valakit, akivel szeretnék együtt dolgozni, aztán majd közösen meglátjuk, hogy mit csináljunk.”

Tivadar választása így gyerekkori barátjára, Szabadkai Attilára esett, aki akkor egy tanácsadó cégnél dolgozott, de úgy érezte, nem ez lesz élete hivatása.

„Mindketten valami saját dolgot akartunk létrehozni, de nem igazán tudtuk, hogy mit, ráadásul se pénzünk, sem időnk nem nagyon volt” – emlékezett vissza a Ma este Színház! kezdeti nehézségeire Tivadar. „Vártuk a tökéletes csillagzatot, ezzel el is követtük a fiatal vállalkozók egyik gyakori hibáját, ilyen ugyanis sohasem történik. Eleinte abban merült ki a működésünk, hogy mindenféle bulikban félrészegen arról beszélgettünk, hogy most már kéne csinálni valamit. Végül 2011 februárjában, egy latyakos reggelen felhívtam Attilát, hogy akkor ma este átmegyek, addigra mindketten találjunk ki 3-3 ötletet, és éjfélre döntsük el, hogy melyik lesz az, amelyiket megcsináljuk, és nincs több nyavalygás, ez lesz, kész! Ebből a hatból volt az egyik ötlet a Ma este Színház!”

Szabadkai Attila (b.) és Limbacher Tivadar (j.) gyerekkori barátokból lettek üzlettársak (Fotó: Ma este Színház!)

Miután eldőlt, hogy ezzel szeretnének foglalkozni, jött a neheze: megvan az ötlet, de mégis hogyan tovább?

„Rájöttünk, hogy akkor fogunk tudni bármit is megcsinálni, ha határidőket szabunk saját magunknak” – folytatta Limbacher Tivadar. „Akkor még nem volt túl sok startupos verseny, de az egyikre jelentkeztünk. Attila rávetette magát egy „How to learn PHP in 24 hours” című könyvre, én meg letöltöttem egy útmutatót, ami az üzleti terv összeállításában segített. Másfél hónapunk volt rá, hogy legyen egy prezentációnk és egy többé-kevésbé működőképes üzleti tervünk. Nem az volt a célunk, hogy megnyerjük a versenyt, hanem hogy valami történjen. Akkor még hobbiprojektként csináltuk, napi 1-2 órában, úgy voltunk vele, hogy ha különösebb ráfordítás nélkül elketyeg, akkor nekünk az már jó. Végül bejutottunk a döntőbe, ahol megkérdezték, hogy hogyan lesz az ötletünkből rengeteg pénz. Mondtuk, hogy sehogy – nem is nyertük meg.”

Ez azonban nem szegte kedvét a párosnak, főleg, mert a közönség nagyon lelkes volt, ezért úgy döntöttek, hogy folytatják.

„A Ma este Színház!-at összesen úgy 150 000 forintból alapítottuk, ez az első éves szerverbérletre, egy ügyvédre és pár névjegyre volt elég” – folytatta a vállalkozó. „A nyár folyamán viszont Attila rendesen megtanult programozni, én pedig elkezdtem a saleses résszel foglalkozni, és járni a színházakat, hogy megállapodásokat kössek velük. Végül majdnem pont hét éve, 2011. december 9-én, egy pénteki napon elindítottuk a szolgáltatást. Emlékszem, aznap 4 darab jegyet adtunk el, amiből egyet ráadásul mi magunk vettünk meg tesztből. Persze, akkor még az egész nagyon esetlenül működött, és hát lassabban is indult be, mint reméltük. Az volt a reményünk, hogy az első hónapban eladunk néhány száz vagy ezer jegyet. Ehhez képest az első nap eladtunk négyet, aztán kettőt, aztán ötöt, hatot. De rá kellett jönnünk, hogy ez volt a reális szint, sőt ezzel még valószínűleg szerencsénk is volt.”

Az első kisebb áttörést egy MTI-interjú hozta meg, amit több lap is átvett. Limbacher Tivadart egy szombati családi ebéden érte a megjelenés híre, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szokásosnál jóval több vásárlást igazoló levél érkezett a Ma este Színház! szervereitől. A cégnek akkor 6 darab színházi partnere volt, ez a szám ma már 150-nél jár.

A következő fontos leckét akkor tanulták meg a fiatal vállalkozók, amikor egy partnercég 10 százalékos részesedésért cserébe együttműködést ajánlott a Ma este Színház!-zal. Ez azonban nem bizonyult jó döntésnek, mert mint kiderült, a további partnereket csak nagy nehézségek árán tudták behozni, mivel nem megfelelően adták át a céggel kapcsolatos üzeneteket.

„Megkerestek pár színházat, ahol nem láttak fantáziát az ötletben” – mondta Limbacher Tivadar. „Később, amikor én mentem oda, és a saját szavaimmal adtam elő az ötletet, akkor mondták, hogy „ja, erről van szó, persze, ez érdekel minket is!”. De ez az egész fontos tanulópénz volt, mert később egy konferencián beszéltem egy igazi self-made mannel, aki mondta, hogy neki nagyon szimpatikus ez az egész, szívesen be is szállna egy családi ház árának az összegével, de ehhez vissza kell szereznünk azt a tíz százalékot, amit a másik partnernek odaadtunk. Ez aztán némi szerencsével – és egy kis ráfizetéssel – sikerült is, a második befektetés pedig sok értéket hozott. De ezt azóta is mindig elmondom tanulságként, mert ha valaki kevés tapasztalattal a háta mögött alapít céget, jól meg kell gondolni, hogy kinek ad pár százaléknyi részesedést. Könnyű beleesni abba a hibába, hogy a grafikus kap 5 százalékot, mert eleinte olcsón vagy ingyen dolgozik, a könyvelő kap 2 százalékot, és így tovább. Ez pedig nagyon meg tudja nehezíteni a későbbi forrásbevonásokat, döntéseket vagy éppen az eladást. De ugyanez érvényes az alapítótársakra is. Ami nekem fontos tanulság volt még, hogy mindenképpen olyasvalakit kell választani, akivel szeretünk együtt dolgozni, és akivel megegyeznek az értékeink. Meg persze azt sem árt az elején tisztázni, hogy mik a hosszú távú céljaink, mert abból konfliktus lehet, ha valaki egész életében ezt akarta csinálni, míg a másik meg azt gondolja, hogy egy évig építjük a céget, aztán eladjuk. Ja, és az is nagyon fontos, hogy az alapítók képességei, képzettsége egészítse ki egymást: nálunk ez úgy néz ki, hogy az Excel-fájlokat Attila nyitja meg, a Word-dokumentumokat pedig én. De az is kell, hogy emocionálisan tudják támogatni egymást a felek, mert az eleje tényleg nagyon nehéz és bizonytalan is. Amikor belevágtunk, nekem már volt egy kudarc és egy „nullázás” a hátam mögött, és nincs rá semmi garancia, hogy a harmadik-negyedik ötlet beválik, sőt, minél tapasztaltabb valaki, ez annál inkább így van. Végül az első évünk végére sikerült megszerezni a befektetést, amire ugyan nem feltétlenül lett volna akkor szükség, de jó volt, hogy ott a biztos háttér. Ilyenkor persze arra kell figyelni, hogy az ember ne kényelmesedjen el a sok pénztől, ne kezdjen el hülyeségekre költeni. De

úgy is mondhatnám, hogy az alapítóknak éhesnek kell maradniuk, ami a sikert illeti.

Beleszakadsz vagy megélsz – csak rajtad múlik

A Ma este Színház! nem lett multinacionális cég, de az alapítóknak nem is ez volt a céljuk vele. A kezdetek után a vállalkozás akkor volt a legnagyobb, amikor 5 ember dolgozott benne, ma hárman vannak, ebből Tivadar és Attila tesz ki kettőt.

„Választhattuk volna azt az utat, hogy elkezdünk fejleszteni és külföld felé terjeszkedni, de ez nagyon kockázatos, és rengeteg munkával járt volna” – fejtette ki Limbacher Tivadar. „Ezért úgy döntöttünk, hogy az itthoni működést fogjuk optimalizálni. Fontos, hogy ez nem jó vagy rossz döntés, hanem a személyes preferenciák kérdése. Aközött kellett döntenünk, hogy beleteszünk-e napi 12 órákat mondjuk 4 éven keresztül, és lehet, hogy milliárdos biznisz lesz belőle, de az is lehet, hogy semmi. A másik döntési lehetőség pedig az volt, hogy hazai szinten maradva megélünk belőle, viszont amit lehet, automatizálunk, és mellette csinálunk mást is. Mi ez utóbbit választottuk, és rájöttünk, hogy a digitális technológiának köszönhetően megtehetjük, hogy a munkánkat onnan végezzük, ahonnan akarjuk. Ezért volt olyan időszak, amikor felcuccoltunk,  elutaztunk Balira, és onnan végeztük a munkát néhány laptoppal, na meg persze mobilnettel felfegyverkezve. Ez egy kifejezetten vonzó perspektíva volt a döntésnél. Választhattuk volna azt, hogy keményebben, gyorsabban dolgozunk, így a hetedik év közepére kezdett igazán jól beérni a dolog.”

„Még ha mindent jól csinálsz, akkor sem biztos a siker” (Fotó: L.T.)

Az optimalizálás meghozta a gyümölcsét: a Ma este Színház!-as fiúk saját belső Wikipédiát építettek, amellyel naponta több órát is meg tudnak spórolni. Ez gyakorlatilag tényleg úgy néz ki, mint a hivatalos online enciklopédia, azzal a különbséggel, hogy a Ma este Színház! legfontosabb információit tartalmazza.

„Mindent leírtunk bele, minden partnerünknek saját oldala van, a legfontosabb információkat tároljuk ilyen formában” – magyarázta Limbacher Tivadar. „Eleinte kicsit hülyeségnek tűnt, de ma már nagyon hasznos, hogy korábban sokat dolgoztunk rajta, mert így, amivel elmenne napi 2-3 óránk, az most megvan néhány kattintásból.”

Mit hoz a jövő?

Ha Bali egyik tengerpartján ül, Limbacher Tivadar akkor sem pihen: a mobilnetes technológia fejlődésének hála online vállalkozását ma már a világ bármely pontjáról tudja menedzselni, de emellett folyamatosan keresi az új lehetőségeket.

„Nemrég vágtam bele egy olyan projektbe, amellyel egyből a globális piac a célunk” – magyarázta a vállalkozó. „Ez a helloCoin! kriptovalutákkal foglalkozó oldal. Nagyon hiszek a technológiában, ugyanakkor egy ilyen vállalkozásnál mérlegelni kell, hogy a magyar vagy a globális piac a cél. Előbbi ugyanis egyszerre jelent biztonságos környezetet és egyértelmű kalitkát is. A globális piacon pedig nagyobb a kockázat meg a siker mértéke, igaz, az esélye viszont kisebb. Ezt érdemes mérlegelnie egy vállalkozónak.

A mai vállalkozások már a föld bármelyik pontjáról működtethetők a digitális technológiának köszönhetően (Fotó: L.T.)

Tivadar emellett egyetemen is tanít, ahogy mondja, azért, hogy visszaadjon a közösségnek, ezért pro bono kurzusokon ad tanácsokat a fiataloknak. Emellett pedig néhány ismerősével létrehozott egy olyan nonprofit programot, amelynek keretében rendszeresen fiatal vállalkozókat mentorálnak.

„Ez az életmód tényleg nem való mindenkinek, de erre nincs is szükség” – hangsúlyozta a szakember. „Ki kell bírni a bizonytalanságot, a feszültséget, ez pedig valóban nehéz és stresszes – ha valaki csak a pénz miatt csinálná, azt el kell szomorítanom, mert sok pénzt keresni valószínűleg nem ez a legjobb módszer. Sok kockázattal és lemondással jár, meg persze az is benne van, hogy mindent jól csinálsz, de nincs szerencséd: csinálhatsz egy tök jó szolgáltatást, aztán lehet, hogy a Google a jövő hónapban kijön ugyanezzel, csak ingyen. De ha belefér, hogy egyetem vagy egy rendes munka mellett foglalkozz azzal, ami érdekel, akkor el lehet jutni egy olyan szintre, ahol már látszik, hogy van az ötletre igény, akkor pedig már neki lehet állni befektetőket keresni.”

Címlap

top