Magyarország kúl

Hidat nevezhetnek el Angliában a hős magyar hajléktalanról

Az eredetileg tervezett összeg csaknem kétszerese gyűlt össze a férfi temetésére.

A napokban mi is beszámoltunk róla, hogy egy angliai településen, a Bristol melletti 90 ezres Bath-ban hősként gyászolnak egy magyar férfit, aki évek óta élt ott hajléktalanként. Kakas Istvánt nagyon hamar megkedvelték a helyiek, mert mosolygós volt, jókat lehetett vele beszélgetni, ráadásul egy idő után elkezdte takarítani, majd virágokkal díszíteni az Avon folyó hídját, ahol a Big Issue-t, azaz a helyi Fedél Nélkült árulta.

Kakas 2014-ben egy igazi hőstettet is végrehajtott: kimentett a folyóból egy 8 éves kislányt, valamint az édesapját, aki utánaugrott, de nem tudott kiúszni az erős sodrású vízből. A polgármester ezért ki is tüntette a magyar férfit. Kakas István leukémiában halt meg a napokban, mindössze 52 éves volt.

BIG ISSUE

Halála után a híd, ahol dolgozott, valóságos zarándokhellyé vált: egymás után kerültek ki a virágok, a gyertyák és a különböző üzenetek. Egy helyi templom ingyen vállalta a férfi gyászszertartását, és adománygyűjtést indítottak, hogy méltó búcsúztatása legyen, illetve egy emléktábla is kikerülhessen a hídra. Eredetileg 3 ezer fontot akartak összegyűjteni, ennek azonban rövid idő alatt csaknem a duplája gyűlt össze. A Bors információi szerint ráadásul a helyiek azt is kérvényezték a városvezetésnél, hogy a magyar férfiról nevezzék el a hidat.

Mélyen vallásos volt, mindenkin csak segíteni akart, sérült gyerekekkel is foglalkozott. Nem csoda, hogy kint imádták, itthon is így volt. Az egyik legszeretetreméltóbb ember volt, akit csak ismertem. Nagyon szeretett volna hazajönni, élnek itthon még rokonai

– mondta a lapnak István egyik barátja.

A temetést szervező helyiek a hírek szerint a férfi családjával is kapcsolatba léptek. A gyászszertartást november 17-re tervezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top